Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete harmincadszor szervezte meg továbbképzését pedagógusok részére Szabadkán. Ettől az évtől kezdve viszont a rendezvénysorozatot Kosztolányi Dezső Nyári Akadémiává keresztelték át. Ez okból kifolyólag az esemény második napján, a továbbképzés szervezői és résztvevői a névadó előtt tisztelegtek, és megkoszorúzták a gimnazista Kosztolányit ábrázoló szobrot. A koszorút De Negri Ibolya, az ÉMPE elnöke helyezte el. Az egybegyűltek emellett egy részletet is hallhattak Kosztolányi Pacsirta című regényéből, Móra Regina tolmácsolásában, a koszorúzás előtt pedig Tóth Borisz előadása során vehettek részt egy virtuális sétán, Kosztolányival a szülővárosában, azaz Szabadkán.
Nyitókép: Lukács Melinda felvétele



