Nádi Baráth Mária a Tisza Kézművesműhely szervezésében horgolótanfolyamra invitálja az érdeklődőket. Ez a kézműves-tevékenység régen nagy teret hódított, és ma is nagy becsben tartják azokat a használati és dísztermékeket, amelyek horgolással készültek. Igazi ritkaságnak számítanak a terítők, amelyeket eleink horgoltak, sőt nemcsak a terítők, hanem a többi, horgolással készült alkotás is. Készülhet ezzel a technikával akár fürdőruha, egyedi öltözék vagy épp játék és ékszer.
Magyarkanizsán ebben a hónapban indítják kezdők számára a tanfolyamot, amelyre máris lehet jelentkezni. Mária, a szervező elmondta, hogy a Tisza Kézművesműhely új egyesület Magyarkanizsán, a tagjai kézművesek és a kézművesség iránt érdeklődő személyek.
– Évek óta szervezünk kézművesképzéseket, műhelymunkákat a magyarkanizsai művelődési ház pincehelyiségében, magánszervezésben vagy más egyesületek neve alatt, amelyeknek nem ez a fő működési területük. Szükségesnek láttuk megfelelő keretet adni ennek a tevékenységnek, és létrehozni egy kézművességgel foglalkozó egyesületet. Ezzel lehetőséget adunk a különféle kézműves mesterségekkel foglalkozó tagjainknak a termékeik bemutatására, értékesítésére, így a hozzáértők átadhatják tudásukat az érdeklődőknek – mesélte Mária, akitől az elmúlt időszak tevékenységei felől is érdeklődtünk. Elmondta, hogy az elmúlt évek során szerveztek bőröző-, nemezelő-, tűnemezelő-, bútorfestő-, szappankészítő-, kötő- és horgolóképzéseket, és ugyanezeket, valamint ezekhez hasonló műhelymunkákat terveznek az elkövetkező időszakban is.
– Az új egyesületben az első képzés egy kezdő horgolótanfolyam lesz, utána bőrözéssel, nemezeléssel folytatjuk a sort. Van egy kötős-horgolós kisközösségünk, akikkel rendszeresen összejövünk, és közösen alkotunk. Közben megiszunk egy kávét, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Mindig vannak érdeklődők, akiknek tetszik ez a tevékenység, tetszenek nekik a horgolt tárgyak, és szívesen megtanulnák a készítésük módját. Én pedig örömmel tanítom, adom tovább azt a tudást, amit én is úgy kaptam. Gyerekkoromban tanultam meg horgolni az édesanyámtól és a nagymamámtól. Nekem ez kikapcsolódás és önmegvalósítás is egyben. Szinte mindennap horgolok, ha többre nem is futja az időmből, legalább a reggeli kávém mellett néhány sort. A gyerekjátékoktól a lakástextileken át a ruházatig mindent szeretek készíteni. Általában két munka van nálam folyamatban, egy bonyolult, számolós, koncentrálós, amin csendben, egyedül dolgozom, és egy kevésbé odafigyelős, amit beszélgetés vagy tévénézés közben horgolok. Nagyon magával tud ragadni, ezért ajánlom mindenkinek, kitűnő közösségi időtöltés, ugyanakkor a magányos perceinket is kitölthetjük vele, és közben szép és hasznos tárgyak kerülnek ki a kezeink közül – magyarázta Mária, akitől megtudtuk, hogy a tanfolyamon teljesen az alapoktól indulnak.
– A horgolás alapelemeit tanuljuk meg, amit utána a résztvevők továbbfejleszthetnek akár könyvekből vagy az internetről szerzett ötletekkel, akár csatlakozva a kézimunkázó-közösségünkhöz. Ha a jelentkezőknek van horgolótűjük, fonaluk, azt magukkal hozhatják a tanfolyamra, de ez nem feltétel, ugyanis biztosítjuk az oktatáshoz szükséges anyagokat, eszközöket. Jelentkezni a tiszakezmuvesmuhely@gmail.com címen lehet – tudtuk meg a tanfolyamvezetőtől.
Amint lesz öt jelentkező, már kezdődnek is a foglalkozások a művelődési ház pincehelyiségében szerdánként 18 órától 19.30-ig. Alkalmanként mindössze 300 dinárba kerülnek.



