Eddig összesen 100 ország jelezte részvételi szándékát az EXPO 2027 világkiállításra – közölte Siniša Mali pénzügyminiszter. Mint mondta, nem túlzás azt állítani, hogy Belgrádban jelen lesz az egész világ. A látogatók megismerhetik a különböző országok kultúráját, zenéjét, gasztronómiáját és innovációit. Az EXPO megszervezése mindenképpen nagy felelősség. Fontos felkészülten várni a vendégeket. A világnak meg kell mutatni, hogy Szerbia a fejlődés útján halad, és sok mindenre képes. Az a cél, hogy Szerbiában minden polgár megérezze az életminőség javulását, amelyet a világkiállítás hoz magával – fejtette ki Mali.
Rámutatott arra, hogy az EXPO 2027 minden bizonnyal felülmúlja az athéni világkiállítást, amelyen 111 ország képviseltette magát.
A világkiállítás ideje alatt több mint négymillió látogatóra számítanak. Az EXPO 2027 megszervezése tehát mindenképpen Szerbia legnagyobb fejlesztési projektuma. Az előkészületek a világkiállításra a tervezett ütemben folynak. 2026. december 1-jéig minden időben elkészül.
