2024. április 19., péntek
FORMULA–1

Verstappen folytatja, Alonso újrakezdi

A Bahreini Nagydíjjal elstartolt a Formula–1 2023-as világbajnoki évada, amelyen a Red Bull ugyanott vette fel a fonalat, ahol tavaly novemberben letette. Max Verstappen senki által nem fenyegetve vezette kettős győzelemre a csapatát, miközben a Ferrari megbízhatósági gondok miatt került azonnal hátrányba, és egyelőre a Mercedes sem tudott látványosan előrelépni. Van azonban egy meglepetéscsapat: az Aston Martinnal Fernando Alonso hosszú idő után végre ütőképes autóban találta magát.

Bár egy héttel ezelőtt ugyanitt, a szahíri pályán csak egy háromnapos teszten hangolhatták autóikat a szezonra a csapatok, az első éles bevetésen mégis nagyon hasonlóan festettek az erőviszonyok, mint amit azokból az eredményekből kiolvashattunk. A teszten szinte hibátlanul, ráadásul leggyorsabban futó Red Bull átmentette a formáját, és nem is volt ellenfele a bahreini hétvégén. A kétszeres címvédő Verstappen megszerezte a pole-t csapattársa, Sergio Pérez előtt, majd a rajtnál meglógva hamarosan kiépített egy tíz másodperc körüli előnyt, amit meg is őrzött a leintésig, így először tudott nyerni ezen a pályán. Bár a rajtnál a második sorból induló Ferrarik közül Charles Leclerc átugrotta Pérezt, a mexikóinak a verseny felénél sikerült visszavennie a pozíciót, így a Red Bull kettős sikerrel kezdett a szezonnyitón, ahol tavaly még kettős kiesés jutott a csapat számára osztályrészül.

Úgy festett, a Ferrari legalább a második legjobb csapatként zárhatja a hétvégét, ám ezúttal sem ment minden simán a maranellóiak számára: a táv kétharmadánál Leclerc alatt leállt a motor, így az egy évvel ezelőtt itt győztes monacói pont nélkül zárta az idénynyitót, ráadásul Carlos Sainznak is megnehezítette a dolgát honfitársa. Már a teszteken látszott, hogy az Aston Martin lehet a téli fejlesztési időszak nagy nyertese, ami most vasárnap be is igazolódott. Az istálló legújabb nagy kaliberű szerzeménye, Alonso az ötödik helyre kvalifikálta magát, majd az első körben veszített pár pozíciót, hiszen éppen saját csapattársa, a versenyzést a nemrég megejtett csuklóműtétje ellenére is vállalni tudó Lance Stroll ütközött neki, hamarosan azonban nagy felzárkózásba kezdett. A 41 éves spanyol megelőzte mindkét Mercedest, majd pedig Sainzt is, ezzel felért a dobogó harmadik fokára, összességében pedig 99. alkalommal pezsgőzhetett az F1-ben. Ráadásul a teszteket kihagyó Stroll is 6. lett.

A Mercedes Lewis Hamilton és George Russell révén az 5. és a 7. helyen zárt, s bár az idősebbik brit a verseny végére utolérte Sainzt, az autó teljesítménye továbbra sem adott okot örömre a csapatnál, hiába gondolták úgy, hogy a tavalyi problémáik nagy részét maguk mögött hagyták. Toto Wolff csapatfőnök már a szombati időmérő után kicsit el is temette az istálló idei esélyeit, elmondása szerint az autó a jelenlegi koncepció mentén haladva legfeljebb pár futamgyőzelemre lehet képes, ahhoz viszont, hogy tartósan visszatérjenek az élre, új úton kell elindulniuk.

A négy legerősebbnek tűnő csapat mögött most még az Alfa Romeo, az Alpine és a Williams szerzett pontot, műszakilag pedig a McLarennél látszanak tornyosulni a legnagyobb gondok, hiszen csak Lando Norris autója jutott el a célig, de az is csak úgy, hogy ötször kellett a bokszba hajtania, hogy szerelői visszaállítsák a motorban a levegő nyomását.

Persze a csapatok formája november végéig még jelentősen változhat, hiszen most még csak az első futam pillanatképét látjuk a 23 nagydíjból álló naptárban, amelynek a következő állomása két hét múlva a szaúd-arábiai Dzsidda lesz.

Alonso végre belenyúlt?

2005-ben és 2006-ban volt világbajnok, 2013 óta pedig nem nyert futamot az F1-ben Fernando Alonso, aki bár azóta két szezont a sporttól távol töltött, de rendre balszerencsésen választott magának csapatot, ráadásul egyiküktől sem felhőtlen viszonyban vált el. Az eddigiek alapján viszont úgy tűnik, hogy a spanyol 41 évesen, 20. F1-es szezonjának nekifutva régen megtapasztalt sikerek elé nézhet. Az Aston Martin tavaly még jobbára a mezőny második felébe tartozott, a Red Bulltól igazolt Dan Fallows technikai vezénylete alatt azonban beérni látszik a csapatba invesztált jelentős tőke hatása. „Nyolc hónappal ezelőtt még nem tudhattam semmit, csak hazardíroztam ezzel a projekttel – mondja Alonso. – Kicsit hihetetlennek is tűnik, hogy az első hétvégén máris a Mercedesszel és a Ferrarival harcolunk, és tudjuk, hogy még nagyon sokat kihozhatunk ebből az autóból.” Miközben a harmadik helyért harcolt, többször is hallhattuk a dicséretekkel egyébként igencsak fukarkodó Alonsót a csapatrádióban elégedetten beszélni az autóról és a csapat által elvégzett munkáról.

Alonsóra újra nagy dolgok várhatnak? (Fotó: Beta/AP)

Alonsóra újra nagy dolgok várhatnak? (Fotó: Beta/AP)

A silverstone-i bázisú Aston Martin annak az istállónak a jogutódja, amely 1991-ben még Jordan néven szállt be az F1-be, azóta több tulajdonosváltáson átesett, és máig összesen öt győzelmet szerzett. Jelenlegi nevén 2021 óta ismerjük, amikor Lawrence Stroll (a pilóta Lance Stroll apja) többségi tulajdonrészt szerzett a brit autómárkában, és behozta a legendás gyártót az F1-be, ahol a neve ellenére a Mercedes motorját és váltóját használja.

A Bahreini Nagydíj végeredménye: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33:56,736, 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) +11,9 másodperc hátrány, 3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) +38,6, 4. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) +48,0, 5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +50,9 stb.

A világbajnokság állása, pilóták: Verstappen 25 pont, Pérez 18, Alonso 15, Sainz 12, Hamilton 10 stb. Csapatok: 1. Red Bull 43 pont, 2. Aston Martin 23, 3. Mercedes 16, 4. Ferrari 12, 5. Alfa Romeo 4 stb.

Nyitókép: Alonsóra újra nagy dolgok várhatnak? (Fotó: Beta/AP)