2024. március 28., csütörtök

Aggodalmak

Eltűnhet a TikTok Európából, próbált ijesztgetni a minap az egyik TikTok- meg általában közösségioldal-rajongó ismerősöm óriási aggodalommal a hangjában és szemmel látható kétségbeeséssel az arcán, mintha legalábbis a világvégét jelentené be, na, nem azt, amit már oly sokszor bejelentettek, és aztán mégsem következett be, hanem azt, amelyik bekövetkezésének valóban reális esélye van. Egy pillanatra magam is elbizonytalanodtam, igaz, nem azon, hogy mi lesz velem TikTok nélkül, hanem azon, miként is kellene vagy legalábbis illene reagálnom az őt ténylegesen megviselő hírre úgy, hogy egyrészt éreztessem vele, ha úgy is lenne, attól azért még nem kellene kétségbe esni, másrészt azért némi együttérzést is próbáljak tanúsítani a probléma iránt, így hát hirtelen nem jutott jobb eszembe annál, mint az, hogy: Pedig nemrég még a Facebook is TikTok akart lenni.

Mielőtt még bárki azt feltételezhetné, hogy a jelenet valamilyen rosszul sikerült Hacsek és Sajó-paródiából származik, le kell szögeznem, az ominózus párbeszéd valóban létrejött, sőt mindkét idézett mondat egy-egy korábbi újságcikkre utalt, a beszélgetés folytatásának részletezésétől azonban megkímélném a kedves olvasókat, hiszen mint tudjuk, az ilyesmi igen sokféleképpen végződhet, a nagy röhögéstől kezdve egészen a nem is tudom, meddig.

A lényeg szempontjából mégiscsak fontosabb a tényekre hagyatkozni, arra, hogy az ismerősöm aggodalma abból fakadt, hogy valamelyik uniós főmufti egyik nyilatkozatában bejelentette, az Európai Unióban betilthatják a népszerű alkalmazást, a TikTokot, ha az nem cenzúrázza a problémásnak ítélt tartalmakat. Mondanom sem kell, ez az apró pontosítás megkérdőjelezte számomra az aggodalma helytállóságát, aminek következtében meg is nyugtattam, addig, amíg mi is az EU tagjaivá válunk, bizony finoman fogalmazva is elég sok víznek le kell még folynia a Tiszán, a Dunán meg az összes többi folyón is. Annak lehetőségét pedig, hogy önmagán kívül másokért is aggódjon, őt ismerve ugyancsak gyorsan elvetettem. Szóval ezt a részt ezzel nagyjából sikerült is lezárnunk. Azaz sikerült volna, ha nem ütött volna szöget a fejében az a félmondat, ami a megnyugtatására tett kísérletként, mondhatni, hirtelen felindulásból hagyta el a számat.

(Illusztráció)

(Illusztráció)

De mi az, hogy a Facebook TikTok akart lenni? – kérdezte kissé provokatív számonkéréssel a hangjában. Kénytelen voltam elmesélni, hogy néhány hónapja olvastam valami ilyesmit egy internetes portálon, amelynek a nevére nyilván már nem emlékszem, így a hitelességét sem tudom megítélni, majd nem kis erőfeszítésembe telt, mire meggyőztem, semmi jelentősége sincs annak, amit mondtam, pusztán csak azért vetettem fel, hogy mondjak valamit.

Annak azonban annál nagyobb a jelentősége, tettem hozzá, hogy mind több szakember fejezi ki aggodalmát a felnövekvő generáció tagjainak a közösségi oldalakon, köztük elsősorban a TikTokon eltöltött idejét illetően, éppen ezért korántsem lenne szabad félvállról venni, vagy ha úgy tetszik, elbagatellizálni a kérdést, majd nagy vonalakban ismertettem vele annak a kutatásnak az eredményét, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete végzett azzal a céllal, hogy feltárják a digitális eszközök használatával és a különböző médiatartalmakkal kapcsolatos fogyasztási szokásokat, miközben arra a megállapításra jutottak, hogy a felsős diákok szüleinek jó része már maga is megtapasztalta, milyen az, amikor a gyermeke nem kívánt tartalmakkal találkozik a világhálón, tizenhét százalékuk arról számolt be, hogy gyermeke időről időre internetes zaklatásnak van kitéve, egytizedük esetében pedig már az is előfordult, hogy gyermekének ellopták a jelszavát vagy feltörték a profilját, aminek veszélyeit aligha kell részletezni bárkinek is.

Minderre azonban nemcsak érdemi válasz nem érkezett, hanem szinte semmiféle reakció sem, inkább úgy tettünk, mintha egy huszárvágásszerű témaváltással felülkerekedtünk volna a problémán, miközben azon tépelődtem: vajon mindez nem töltötte el akkora aggodalommal, mint az a felvetés, hogy esetleg eltűnhet a TikTok Európából? Vagy csupán nem érezte érintettnek magát a kérdésben? Esetleg el sem érte az ingerküszöbét mindaz, amit mondtam? Akár így, akár úgy, lelke rajta!

Nyitókép: (Illusztráció)