2026. április 28., kedd

Kitekintő

Újabb három minisztert nevezett meg Magyar Péter

Közlekedési és beruházási miniszternek Vitézy Dávidot, a Szociális és Családügyi Minisztérium vezetésére Kátai-Németh Vilmost, gyermek- és oktatásügyi miniszternek pedig Lannert Juditot kérte fel Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke, leendő kormányfő. Magyar Péter ezt pénteken a Facebook-oldalán közölte, jelezve: az akadálymentesítésért és esélyegyenlőségért is felelős Szociális és Családügyi Minisztériumot a magyar történelemben először vezeti majd egy vak honfitársunk.

Az AUR kizáró ok

Nem vesz részt olyan kormányban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amelyet az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogat – jelentette be Tánczos Barna, a párt miniszterelnök-helyettese pénteken. A politikus a szociáldemokrata (PSD) miniszterek kilépése után kialakult helyzetről az MTI-nek elmondta: az RMDSZ megkötése behatárolja a kisebbségi kormány mozgásterét, de most Ilie Bolojan kormányfő Nemzeti Liberális Pártjának a dolga, hogy a parlamenti többséghez összegyűjtse a hiányzó szavazatokat, ha tudja.
MTA-Magyar Tudományos Akadémia/Szabó Andrea

Önmagunk ellen nem tudunk lázadni

A Magyarországon lezajlott választásokat követően is sokan keresik a választ azokra a háttérben lezajlott társadalmi folyamatokra, amelyek a Tisza Párt választási sikerét és a Fidesz vereségét okoz...