2024. április 20., szombat
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROZÁS

Újabb Covid-évre készülhetünk?

Az elmúlt két szezon után sokan gondoltak az ideire úgy, mint a vírus alóli teljes felszabadulás lehetőségére úgy a kerékpározásban, mint szinte az összes többi sportágban. Úgy tűnik azonban, hogy a kerékpározás világa túl hamar volt optimista ez ügyben, hiszen folyamatosan érkeznek a pozitív tesztekről szóló jelentések az aktuálisan zajló körversenyekről, aminek hatására a múlt héten napról napra kényszerültek kiszállni a viadalokról a Tour de France-ra készülő bringások.

A legnagyobb visszhangot a Svájci Körversenyen történt események keltették, az alpesi ország viadalán a pénteki nap hozta a legtöbb áldozatot. Az etap előtti készülődés óráiban elsőként az EF Education–EasyPost sor kolumbiai nagyágyúja, a több Grand Tour-dobogóval és számos top 10-es eredménnyel rendelkező Rigoberto Urán dőlt ki három csapattársával együtt, majd gyakorlatilag percekkel később jött a hír, hogy többek között az UAE Team Emirates és a Bahrain–Victorious teljes sora, valamint a Bora–Hansgrohe két embere sem állhat rajthoz a rutinteszten adott pozitív eredmény miatt. Az eset azonban itt abszurdba kezdett átmenni, hiszen utóbbiak közül az egyik, az orosz Alekszandr Vlaszov nemhogy rosszul érezte magát, hanem történetesen megnyerte az előző, ötödik szakaszt, és átvette az összetett vezetést. Így felmerül a kérdés, hogy a protokollon kívül mi akadályozta meg az esetleges végső diadal vagy egy előkelő helyezés megszerzésében, ahogy a többieket a megmérettetés folytatásában… Svájcban ugyanis a pénteki szakasz rajtjáig összesen mintegy harminc bringásnak, majd a további napokban is néhánynak (így Peter Sagannak is) fel kellett adnia a versenyt. A tegnap zárult nyolcnapost egyébként a brit Geraint Thomas nyerte meg, az utolsó három etapon Nico Denz, Thibaut Pinot és Remco Evenepoel osztozott.

Az említett UAE csapata pénteken a Szlovén Körversenyen is visszaléptetett két embert, szerencsére Tadej Pogačart és összetett diadalát nem érintette a dolog. A második szakaszt a holland sprinternagyágyú, Dylan Groenewegen húzta be, majd a hétvégi napokat brutális fölénnyel tarolta le az UAE, hiszen két etapot „Pogi”, egyet legerősebb segítője, Rafał Majka húzott be. A belgiumi megmérettetés második napján a hazai Jasper Philipsen volt a leggyorsabb, majd sorrendben Yves Lampaert, Quinten Hermans és Fabio Jakobsen győzött egy-egy szakaszon, az összetett pedig Mauro Schmidé lett roppant szoros csatában Tim Wellensszel. Remekül kezdte a franciaországi Route d’Occitanie négynapost a Valter Attilával felálló Groupama–FDJ, hiszen hajrása, Arnaud Démare nem talált legyőzőre az első etapon. A francia után Roger Adria, Michael Woods és Niccolò Bonifazio ünnepelt, a kanadai Woods a szombati, nagy időkülönbséggel aratott hegyi sikerével az összetett versengésben sem talált legyőzőre.

Összetett végeredmények, Szlovén Körverseny (5 szakasz): Tadej Pogačar 19:18:09 óra, Rafał Majka +12 mp, Domen Novak +2:32, Vincenzo Albanese +2:42, Vojtěch Řepa +3:10 perc stb. Svájci Körverseny (8 szakasz): Geraint Thomas 33:07:09 óra, Sergio Higuita +1:12, Jakob Fuglsang +1:16, Neilson Powless +2:10, Stefan Küng +2:25 perc stb. Belga Körverseny (5 szakasz): Mauro Schmid 15:58:40 óra, Tim Wellens a. i., Quinten Hermans +8, Lorenzo Rota +41 mp, Victor Campenaerts +1:05 perc stb. La Route d’Occitanie – La Dépêche du Midi (4 szakasz): Michael Woods 14:33:47 óra, Carlos Rodríguez +1:16, Jesús Herrada +1:21, Alejandro Valverde +1:24, Mattias Skjelmose +1:47 perc stb.