2024. április 18., csütörtök

Újra szól mind a négy harang Csókán

A katolikus templom toronyórája is megindult

Csókán a Szentháromság katolikus templom tornyában újra szól mind a négy harang, a toronyban pedig jár a négy égtáj felől látható nagy méretű toronyóra. Ezekkel a felújításokkal jelentős mérföldkőhöz érkezett a katolikus templom 2005 óta tartó nagy léptékű felújítása.

Kormányos László, a VMSZ helyi szervezetének elnöke és a községi tisztségviselők csapata minden felújítási munkálat előkészítésében és megszervezésében aktívan részt vett:

– Csóka egyik gyöngyszeme, a Szentháromság római katolikus templom 2005 óta folyamatos felújításokon megy keresztül. 2011-ig kicserélték a tetőszerkezetet, szigetelték és újrameszelték a falakat, a torony rézborítást kapott, a keresztet pedig aranyozták. A csókai önkormányzat a püspökség jóváhagyásával 2015 folyamán megkezdte a harangok és a harangokat tartó szerkezet felújítását, mert félő volt, hogy a síneken függő, összesen három és fél tonna tömegű két harang leszakad. A toronyban egyébként a két nagyobb harang mellett két kisebb helyezkedik el. 2018-ban az önkormányzat elkészítette a tervdokumentációt a templomot körülvevő egykori 170 méteres kovácsoltvas kerítés visszaállítására. A régi kerítés romjainak eltakarítására és az új kerítés megalapozására 2020 első harmadában került sor, amire a községi költségvetésből 5,8 millió dinárt költöttünk. A templom kerítése mintegy 11 millió dináros támogatásból nemrégiben készült el – mondta Kormányos László, és így folytatta:

– 2020. augusztus végén villámcsapás érte a harangok villamos vezérlését. A svájci Sankt Gallen-i katolikus közösségnél pályázott a csókai hitközség a bánsági püspökség támogatásával, ami eredményesnek bizonyult, és tavaly nyáron megérkezett a 15 000 euró értékű donáció, amit a csókai származású nyugalmazott fogorvos, Lajcsák Ilona, Sibalityné asszony megtoldott a saját 1000 eurós magánadományával. Ezek után elkezdődhetett a szervezőmunka, a harangtorony rekonstrukciója 23 000 euróba került, ennek több mint felét a svájci katolikus közösség adománya, valamint helyi hívek adománya tette ki, a fennmaradó részt a Magyar Kormány finanszírozta. A műszaki előkészítés és engedélyeztetés közel egy évet vett igénybe. A zentai Silos-Tech vállalat decemberben foghatott hozzá az új masszív harangtartó szerkezet megépítéséhez. A harangok leszerelését, a lengőszerkezetek teljes körű felújítását és a harangok villamosítását és beüzemelését pedig a zentai Bimm-Bamm magáncég bonyolította le – fogalmazott a VMSZ helyi szervezetének elnöke, és hozzátette:

– Nagy örömünkre újra szól mind a négy harang a templomunk tornyában. Amikor a harangok ünnepélyes átadására készültünk, felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha az átadóünnepségre beindíthatnánk a toronyórát is, amely még pluszköltséget igényelt. A csókai Dupák Ervin és öccse, István, a volt Dukareli Kft. tulajdonosai, több mint tíz évvel ezelőtt kezdték el a cég adományaként a toronyóra fémszerkezetének a felújítását, de időközben a cég megszűnt. Ezután a felújítási munkálatok a templom épületére, a harangtoronyra és a harangokra irányultak. Ezért is jelentős sikerként könyvelhetjük el, hogy a digitális toronyóra a harangátadó ünnepségre az utolsó pillanatban, de elkészült, köszönhetően a Magyar Kormány támogatásának, és a négy haranggal együtt a csókai hívek, minden polgár javát szolgálja – foglalta össze a csókai templomfelújítási munkálatok újabb részleteit Kormányos László.