Kevésbé látványos, de annál dolgosabb év áll Zenta község önkormányzata mögött, hiszen nagyon sok mindent sikerült előkészíteni ahhoz, hogy a következő években több projekt is megvalósulhasson.
Czegledi Rudolf polgármester évértékelőjében elmondta, hogy 2021-ben megtörtént az állami gyógyszertár magánosítása, amelynek köszönhetően Felsőhegyen és Tornyoson megoldódott a gyógyszerellátás problémája, míg januárban Keviben és Bogarason is igyekeznek megoldást találni erre. Emellett a gyógyszertár minden adósságát, amelyet az évek során felhalmozott, sikerült kiegyenlíteni.
Júniusban visszamenőleg kifizették azoknak a személyeknek az utazási költségeit, akik az önkormányzati intézmények valamelyikében dolgoznak, aláírták az egyezményt, és nem pereskedtek. A következő részletet várhatóan 2022 júniusában utalják majd.
Az oktatás területén megtörtént a Petőfi Sándor Általános Iskola nyílászáróinak és a Thurzó Lajos Általános Iskola gázkazánjának a cseréje, míg a tornyosi Tömörkény István Általános Iskolában és a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában felújították a vizesblokkokat, emellett az utóbbi esetében folyamatban van a tornaterem fűtésének kiépítése is. Az oktatás területén fontos pont még az is, hogy elkészült a városban lévő Stevan Sremac Általános Iskola teljes felújítására a tervdokumentáció.
A vallási szférában több munkálatot is megvalósítottak, vagy jelenleg is zajlik. A tavasszal megkezdődött a kis zsinagóga tatarozása, valamint a Jézus Szíve-templom felújításának második fázisa. A tornyosi Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom tornya is megszépült ebben az évben. Az egyik legkiemelkedőbb esemény ezen a területen a bogarasi templom átadása volt, így a helyieknek végre teljesült a negyed évszázados álmuk.

Czegledi Rudolf
Az idén, tartományi támogatások hiányában, a tervezett közel 1200 méter helyett csak mintegy 900 méternyi dűlőutat sikerült rendbe tenni helyi közösségenként, ezt azonban a következő évben is folytatják. Ezenfelül az oromparti kétsávos betonutat is rendbe hozták, már csak egy kis rész maradt hátra.
Újra 5 millió dináros keret állt rendelkezésre a növénytermesztők, állattenyésztők, őstermelők és méhészek támogatására. Emellett a civil szervezeteket is segítették. Czegledi kiemelte, hogy a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezetének sikerült egy új járművet biztosítani, amellyel a szervezet gondozottjai és kísérői tudnak könnyebben eljutni egyik helyről a másikra.
A közlekedésbiztonság szempontjából fontos lépés volt a Batthyány Lajos utca és a Dózsa György utca kereszteződésében felállított jelzőlámpa, amely megkönnyíti egyebek mellett az arra közlekedő általános iskolások átkelését az úton.
A városon belül folytatódott a csatornahálózat kiépítése, emellett a Mikszáth Kálmán utca egyik felének, valamint a Dózsa György utca teljes kiaszfaltozása. Az autóbusz-állomás és a Mašinoremont helyén folyó munkálatok miatt a vasútállomáshoz helyezték át az autóbusz-állomást. Itt ideiglenesen egy autóbusz-megállónál várakozhatnak az utasok, de a közeljövőben egy várakozóhelyiséget is kialakítanak a vasútállomás egyik termében.
A gazdasági fejlesztésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy egy új cég is megnyitotta kapuit Zentán, aminek köszönhetően közel 60 munkahelyet tudtak teremteni a helyi és a környékbeli embereknek, sőt a cég vezetői a jövőben szeretnék bővíteni a kapacitásukat. Emellett az energiahatékonysági pályázat is sikeresen zárult, 69 pályázóval kötötték meg a szerződéseket. Ezt a programot a jövőben is szeretnék folytatni.
A következő évre vonatkozólag két, kevésbé szokványos tervet emelt ki Czegledi: az egyik a Stevan Sremac Szerb Kultúrközpont udvarában egy magánház megvásárlása, a másik pedig a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium udvarában lévő félkész épület helyzetének rendezése és befejezése. Mindemellett megemlítette a strandok rendezését, ennek kapcsán pedig elmondta, hogy a medence felújítására 3 millió dinárt különítettek el, valamint egy gyermekmedence tervdokumentációját is elkészítik. A játszóterek fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek a következő évben. A helyi közösségek 2-2 millió dinárt kapnak fejlesztésekre, és jövőre a csatornahálózat teljes kiépítését is kitűzték, amelyre 15 millió dinárt fordítanak.
