2024. április 20., szombat

A korlátok támaszt jelentenek a gyermeknek

A legnagyobb nevelési hiba, amit egyre több szülő elkövet, hogy igyekszik mindent megadni a gyermekének. A szakemberek szerint ezzel rosszat tesznek a szülők, bár azt hiszik, hogy a csemetéik javát szolgálják. Állítják, hogy a korábbi generációktól eltérően a mai modern szülőknél a gyermek háttérszereplőből főszereplővé lépett elő, ahol anya és apa szeme fénye lett, és jóval több figyelem összpontosul rá, mint valaha. A nyugati társadalmakban egyes szakemberek már gyerekuralomról beszélnek, a gyerekek uralják a felnőtteket, miután a családban minden a gyermek körül forog, akire ráhagynak mindent. A szülők túlzásba esnek azzal, hogy versengenek a gyerek kegyeiért, akinek, ha például a boltban szeretne valamit, azonnal megveszik, amit akar, hogy ne okozzanak neki csalódást, frusztrációt vagy elkerüljék a nyilvános konfliktust. A pszichológusok és a pedagógusok szerint viszont a gyermek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődése szempontjából fontosak a korlátok, a szabályok, amelyek kapaszkodót és támaszt biztosítanak számára, ezektől biztonságban érzi magát a mindennapokban. Ha ezt nem kapja meg a szüleitől, akkor gyakorlatilag nincs talaj a lába alatt, nincsenek igazodási pontjai, nem tud mire támaszkodni, és könnyen félresiklik a nevelése, a későbbiekben talán még az élete is.

Ezért szülőként érdemes azon elgondolkodni, hogy mindent érdemes-e megadni, illetve ráhagyni a gyermekre, vagy éppen az ellenkezőjét kell tenni, mert az szolgálja az emberpalánta hosszú távú érdekeit. Hiszen, ha a szülő nem mond nemet, akkor arra tanítja a gyermekét, hogy mindent megtehet. Ha a csemete nem tudja, hogy mit lehet és mit nem, akkor nem érzi magát biztonságban, nem tanulja meg azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Ezért úgy szocializálódik, hogy azt hiszi, neki mindent szabad. Ha a szülőnél nincs szabály és hiányzik a következetesség, akkor káosz van, és nem veszi komolyan a gyermeke. Szabályokra viszont mindenhol szükség van, az iskolában, a munkahelyen és otthon egyaránt. Így lehet határokat húzni, ami nagyon fontos a gyerekek számára, mert így tanulják meg, hogy pontosan mit és mikor tehetnek meg, és mi az, ami már nem fér bele. Ha azonban ezeket a szabályokat csak hangoztatja a szülő, vagy maga is rendszeresen áthágja, akkor azzal csak összezavarja a gyereket. Később ebből komoly baj is lehet, hiszen nem hallgat majd a szülőre, aki maga is megszegte a saját elveit.

Ha a szülő mindent megcsinál a gyereke helyette, akkor az úgy nő fel, hogy neki nincs dolga. A szülő sokszor hajlamos arra, hogy összeszedje a gyerekek után a játékokat, a ruhákat és egyéb dolgokat, valamint összepakoljon a szobájukban, mert úgy sokkal gyorsabb. Viszont ez nem jó, mert ezzel gátolja a gyermeket az önállósodásban, aminek felnőttként aztán könnyen mamahotel lehet a vége. A gyerek ugyanis büszke magára, ha segít, és ha ügyesen megold feladatokat. Ezt az élményt kell megerősíteni dicsérettel, hogy utána természetessé váljon számára, hogy az életben vannak feladatai, amiket önállóan elvégez, felnőttként pedig képes lesz saját maga megküzdeni az élet nehézségeivel. Az élet ugyanis nem habos torta, a szülő nem vonhat burkot a gyermeke köré, nem kímélheti meg a való világtól. Az életben vannak jó és rossz dolgok, kellemetlen helyzetek, körülöttünk élnek rossz és jó emberek. Megesik, hogy elveszítünk családtagokat, és ezt a gyerekeknek is át kell élniük. Az sem jó, ha nem látják a fájdalmat, és nem beszélnek róla. Sírni is szabad, nem kell mindentől megkímélni a gyereket. A szülőnek hagyni kell hibázni a gyereket. Mert, akit nem hagynak hibázni, nem tanulja meg, hogy rajta múlnak a saját dolgai, és a szülő nem lehet örökké megmentő. Ha nem írja meg a leckét, akkor kapjon nyugodtan egyest, aztán majd megtanulja, hogy elvégezze a feladatát.

Sorolhatnám még tovább, hogy a szülőnek mi mindenre érdemes még figyelni a gyereke érdekében. Azt viszont mindenképpen fontosnak tartom megjegyezni, hogy szeresse és legyen őszinte vele, hogy ezzel biztonságot teremtsen a gyermek számára a családban, amit önálló felnőttként hagyhat el, de ugyanakkor számíthat rá örök menedékként.