Az állam nem önmagáért, hanem az emberért van – jelentette ki Baka András a köztársasági elnökké választása után tartott beszédében a Parlamentben kedden, az újrakezdés és a múltból tanulás fontoss...
Kitekintő
Az új köztársasági elnök hivatalba lépésével Magyarországnak ismét teljes jogkörrel rendelkező államfője lesz.
A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója korábban jelezte, hogy nem vesz részt sem a köztársasági elnök megválasztásában, sem a beiktatásán.
Sem gazdasági, sem energiaellátás-biztonsági szempontok nem írhatják felül a nukleáris biztonságot – közölte a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont hétfőn az MTI-vel a paksi atomerőmű hűtésével k...
A magyarok a tagországok lakosságánál is nagyobb arányban bíznak az EU-ban – derült ki az Európai Parlament (EP) legutóbbi felméréséből. A kutatás szerint az uniós polgárok 75 százaléka véli úgy, h...
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli Magyarország elnökének a kormányzó Tisza Párt parlamenti képviselőcsoportja. A parlament a holnapi szavazáson választhatja meg az új államfőt.

