2024. március 29., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Élen a Vörös Ördögök!

A Manchester United minimális arányban, 1:0-ra legyőzte a Burnley-t a Premier League 1., korábbról elhalasztott fordulójában kedden este, ezzel a Vörös Ördögök a bajnokság élére álltak. A mindent eldöntő gólt az elmúlt meccseken egyre jobb formában futballozó Pogba szerezte, Rashford zseniális asszisztja után. Solskjær fiai idén még veretlenek idegenben, a tabellán pedig 3 pont az előnyük a címvédő Liverpoollal szemben. Szintén a PL-hez kapcsolódó érdekesség, hogy a Sheffield bezsebelte első győzelmét a szezonban: a sereghajtónak erre „mindösszesen” 18 játéknapot kellett várnia. A már féltávnál szinte biztos kiesőnek mondható csapat a Newcastle-t verte 1:0-ra.

Spanyolországban is hétközi fordulóval folytatódott a versenyfutás. A Granada 2:0-val felülmúlta az Osasunát, míg az Atlético a rendkívüli hóhelyzet normalizálódása után hazai pályán ugyanilyen arányban a Sevillát győzte le. Diego Simeonéék kényelmes, négypontos előnyben vannak a városi riválissal szemben úgy, hogy a Matracosok két mérkőzéssel kevesebbet játszottak az üldözőknél.

Németországban és Olaszországban kupafordulót rendeztek. A Leverkusen 4:1-gyel küldte haza a Luka Jovićot újra szerződtető Frankfurtot, míg a Milan tizenegyespárbaj után jutott a legjobb nyolc közé a Torino ellen.

Angol bajnokság, az 1. forduló elhalasztott meccse: Burnley–Manchester United 0:1. A 18. fordulóban: Sheffield–Newcastle 1:0, Wolverhampton–Everton 1:2. Az élcsoport: Manchester United 36, Liverpool 33, Leicester 32 pont stb. Spanyol bajnokság, az 1. és 4. forduló elhalasztott meccsei: Granada–Osasuna 2:0, Atlético–Sevilla 2:0. Az élcsoport: Atlético (–2) 41, Real Madrid 37, Barcelona 34 pont stb. Német kupa, 1/16: Leverkusen–Frankfurt 4:1. Olasz kupa, nyolcaddöntő: Milan–Torino 0:0 (11-esekkel 5:4).