2024. március 28., csütörtök
NAGYBECSKEREK

Rendezik a Baglyas lakótelepi csatornát

Szükséges a Baglyas lakótelepi felszíni vízét elvezető csatorna a rendszeres karbantartása, tisztítása, de ugyanakkor a lakóházak közvetlen közelében zárt csőrendszert kell kialakítani – szögezték le a város illetékesei, amikor a minap ellátogattak a munkálatokhoz, ahol a kanális tisztítását, kikotrását végezték.

A csatorna igen jelentős, így azt mindig karbantartják, jelentős összegeket fordítanak a városi kasszából az iszaptalanításra, egészen a muzslyai hídig el szokták végezni a munkálatokat, ahol a kanális össze van kötve a Bega folyóval. Az elképzelés szerint minél előbb csőrendszerrel kellene ellátni a kanális azon részét, amely közvetlen közelben van a lakóházakhoz, illetve az udvarokon keresztül folyik.

Az Aviv Park bevásárlóközpontnál a csőrendszer már működik, és hasonló módon a többi lakott területen is erre szeretnének összpontosítani, hogy a különféle fertőzéseket elkerüljék.

A kanális, még ha rendszeresen tisztítják is, veszélyesnek számít, a polgárok sok helyen szeméttelepeket alakítanak ki, vagy éppen a felgyülemlett hulladékot a kanálisba dobálják, így gyakran megtörténik, hogy fennakadások történnek, amikor nagyobb mennyiségű csapadékkal számolnak, eldugulások keletkeznek, és a kanális nem tudja elvezetni a felgyülemlett vízmennyiséget.

A csatorna hossza mintegy hat kilométer, most ennek a felét, körülbelül három kilométeres szakaszt rendezik, nemcsak a szeméttől takarítják meg a partrészt, hanem a nádat is megritkítják. Az első szakaszban a Baglyas lakótelepi ipari övezetnél kezdődően végzik el a szükséges tisztítási munkálatokat. Egyidőben Óécskán és Écskán is hasonló munkálatok zajlanak, azokban a falusi helyi közösségekben is az esővíz elvezetését szolgáló csatornákat rendezik.

A város ezekre a munkálatokra, meg új szivattyúállomások kialakítására is mintegy 37 millió dinárt különített el.