2024. április 20., szombat

A körtánctól a verbunkig

A Kamara táncegyüttes a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban lépett fel

A Kamara táncegyüttes Tánc-történet című előadását láthatta a közönség szombat este a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban. Az esemény a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében valósult meg. Az est során a Kárpát-medence néptánckultúrájának alakulástörténetét követhettük figyelemmel a középkortól a reformkorig. A műsor a körtáncokkal indul, majd az ugró- és fegyvertáncok, a forgós-forgatóstáncok után eljutunk a csárdáshoz és a verbunkhoz. A jelenetek között kivetített diákon megjelennek egy-egy korstílusra jellemző képzőművészeti alkotások és épületek, illetve a háttérben az adott korra jellemző zene szól.

A műsorban felléptek Bognár Ádám, Gazsó Tibor, Lukács Petra, Lukács Sára, Patyerek Csaba, Patyerek-Fodor Nóra, Patyerek Réka, Savelin Roland, Szakács Tamás és Varga Viola táncosok. A zenei kíséretet a Fokos Zenekar, vagyis Cseszák Zsombor, Jovánovity Péter, Szabó András és Szerda Balázs biztosította. A produkció zenei összeállítását a Fokos Zenekar végezte. A koreográfusok Nagypál Anett, Kádár Ignác, Rémi Tünde és Appelshoffer János voltak. A művészeti vezető pedig Patyerek Csaba volt.

– Az alkotók alapkoncepciója az volt, hogy bemutassuk, hogy a középkorig visszanyúlva a különböző divathullámok miként alakították a magyar tánckultúrát, tehát melyik kor mit adott hozzá, az eszközök, a kellékek és a díszek mikor kerültek bele a tánc világába. A koreográfiának az átláthatóság miatt szorosan együtt kellett haladnia a vetítéssel. A műsor elején igyekeztünk a táncszínház irányába mozdítani a produkciót. Amikor a paraszti kultúra erőteljesebbé vált, akkor jelenik meg a műsorunkban az autentikusabb forma. Az előadást tavaly, a Zentai Kamaraszínházban mutattuk be. A VM4K felkérésére most adtuk elő másodszor. A jövő héten indul egy vajdasági körút, amelynek keretében több településen is bemutatjuk. Ezután, március 19-én a budapesti Hagyományok Házában is fellépünk – tudtuk meg Patyerek Csabától.