2024. március 28., csütörtök

Nem biztos a biztos

Románia már Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökké választásakor kifejezte óhaját, hogy az övé legyen a jószomszédsági és bővítési biztosi tisztség. (Noha nem csak poén mifelénk az a vélekedés, hogy Romániának egyetlen olyan szomszédja van, akivel nincs vitája: a Fekete-tenger...) Júliusban Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kifejtette, hogy ez a portfólió lehetőséget nyújt kapcsolatok kialakítására, szorosabbra fűzésére, ezért szeretné magának Románia.

Végül Romániának az a portfólió jutott, amelyhez a jelek szerint az országban senki sem ért: a szállítási biztosjelöltség. Mivel a román jelöltet, Rovana Plumbot elkaszálta – esetében okkal – az Európai Parlamenti jogi szakbizottsága, és úgy vélekedett, hogy a magyar jelölt, Trócsányi László sem alkalmas a biztosi tisztségre, ismét felcsillant a remény.

Ugyan senki Romániában nem hozakodott elő azzal, hogy Ursula von der Leyen akár úgy is dönthet, hogy a Romániának és Magyarországnak felajánlott portfóliókat egymással kicseréli, de azonnal széles publicitást kapott a romániai közvéleményben az ötlet, amelyet október elején Újhelyi István magyar szocialista EP-képviselő vetett fel. A román reakciók ugyan visszafogottak voltak, de erőteljesen sulykolták a csere lehetőségét.

A visszafogottság oka, hogy azóta két román jelöltet utasított vissza Ursula von der Leyen, de ez nem jelenti azt, hogy nem folyna háttérmunka az EB-elnök meggyőzésére.

A biztoscsere lehetőségét Donáth Anna momentumos EP-képviselő említette ismét, figyelmeztetett, hogy „sok kérdés még nyitott maradt: az eredeti tervek szerint novemberben felálló új Európai Bizottság megalakulása akár januárig is elhúzódhat. (…) Várhelyi hiába lett biztosjelölt, ez anélkül történt, hogy automatikusan megkapta volna a Trócsányi Lászlónak szánt bővítési portfóliót – ez pedig azt is jelentheti, hogy a végén akár az egész portfóliót elvehetik Magyarországtól. (...) Ha elveszik a bővítési portfóliót Magyarországtól, az egy újabb jelzés lesz: a magyar kormányt még annyira sem tekintik partnernek Európában, hogy a következő, EU-bővítés nélküli 5 éves időszakra rá merjék bízni a bővítési portfóliót”.

Donáth Anna annak az Újítsuk meg Európát parlamenti csoportnak a képviselője, amelynek vezetője az a román Dacian Ciolos, aki politikai karrierjét a szélsőnacionalista Vatra Romaneascában kezdte.

Lehet valamiféle politikai számítás abban, hogy Klaus Iohannis román államfő nem egyeztett Viorica Dăncilă ügyvivő miniszterelnökkel a román biztos személyét illetően. Ha hétfőn átmegy a Ludovic Orban liberális kormánya a parlamenti szavazáson, már az államelnök pártja jelölhet biztost, s ha már a magyar ellenzék is lehetőségként vetette fel a biztoscserét, Iohannis megkísérelheti kitárgyalni azt. A november végi elnökválasztás második fordulójában jelentősen növelné az ő esélyeit.

Egyelőre azonban a biztosok terén semmi sem biztos.