2024. április 19., péntek

Kukan: Az Európai Uniónak erősebbnek és határozottabbnak kell lennie a párbeszéd irányításában

Eduard Kukan, az Európai Parlament Szerbiával való együttműködésért felelős küldöttségének vezetője bírálta az Európai Uniót, hogy hiányzik a vezetői irányítás a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd megoldásában. Ennek az ügynek a megoldása valószínűleg Federica Mogherini utódjára vár, mert az Európai Bizottság jelenlegi vezetőségének erre már nincs ideje.

Elnézést kérek Mogherini asszonytól, de az EU világosan megmutatta, hogy nem tudja kellőképpen vezetni ezt a párbeszédet. Az EU-nak szilárdabbnak és határozottabbnak kell lennie a párbeszéd vezetésében és jobban fel kell készülnie a történésekre és reagálnia rá - mondta Kukan.

A szlovák diplomata azt is hozzátette: nem optimista a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd gyors megoldását illetően és úgy ítéli meg, a határidők nem segítenek a másik oldalon pedig a végtelenségig sem lehet tárgyalni.