2024. március 28., csütörtök
BRASSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL

Hősből vádlott

A romániai rendszerváltást előidéző, forradalomnak indult, államcsínnyé változott események kirobbanásának napra pontosan 29. évfordulóján vádat emeltek Ion Iliescu ellen. A 89. évében járó Iliescut ez idáig a nemzet megmentőjeként, felvilágosult kommunistából az (eredeti) román demokrácia megteremtőjévé lett hősként tisztelték.

Ion Iliescu már korábban eljátszotta az erdélyi magyarok megbecsülését, hiszen nyilvánvalóan kulcsszerepe volt a marosvásárhelyi román–magyar ellentétek kiélezésében, valamint abban, hogy a kommunista titkosszolgálat, a Securitate helyébe lépő Román Hírszerző Szolgálat törvényesítésére használta fel a fekete március néven hírhedtté vált etnikumközi összetűzést.

Úgy tűnik, nem tévedtek azok az elemzők, akik úgy vélték, hogy az 1989-es forradalmat Ion Iliescu és csoportja lopta el, degradálta államcsínnyé, s hogy a megkaparintott hatalmukat törvényesítsék, a gyilkosságok tolerálásától sem riadtak vissza.

A katonai ügyészség Ion Iliescut három feltételezett bűntársával együtt emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják az 1989-es forradalom ügyében. Az ügyészek szerint szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét több száz ember Romániában Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor 1989. december 22-ei elűzése után. A kommunista diktátor elmenekülése után az ország politikai és katonai hatalmát a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa ragadta magához, amely hatalmának megőrzése és hitelesítése céljából 862 ember halálával, illetve 2150 ember sérülésével járó fegyveres diverziót szervezett. A lakossággal elhitette, hogy terrorista mesterlövészek lövöldöznek az utcákon, akik Ceaușescu hatalmát kívánják helyreállítani, ezért a demokráciát fegyverrel kell megvédeni. A katonai ügyészség szerint 1989. december 22-e és 30-a között több mint 12 és fél millió töltényt lőttek ki országszerte.

A Ion Iliescu elleni vádiratot korábban zárolták. Két éve nyitották újra a döglött aktákat, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

A tárgyalás minden bizonnyal hosszas lesz, Ion Iliescu élemedett korára való tekintettel az is megtörténhet, hogy felfüggesztett börtönbüntetés kirovásával zárul.

Az azonban valószínűsíthető, hogy a román demokrácia jelenlegi rozzant állapota bűnben fogantatásának a következménye.