A legjobb vajdasági citerazenekarok és citeraszólisták találkoztak szombaton a Szilasi Mihály Emlékesten, amelyet 14. alkalommal szerveztek meg Muzslyán, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székházában.
A citera az első Durindó megszervezésével – a hetvenes évek közepén – került le a padlásokról és vált újra élő hagyománnyá. Szilasi Mihály a vajdasági citerázás egyik úttörője, a muzslyai citerazenekar alapítója volt, aki egyedi játékával, az úgynevezett sánta-ütéssel hagyott magának emléket.
Ennek a hagyományát a muzslyai Lele József ápolja és próbálja továbbadni a fiataloknak. Mint mondja, annak idején nem volt könnyű bekerülni a muzslyai citerazenekarba. Nem kottából tanult és sokáig maga sem tudta, hogy valójában a „sánta-ütéssel” citerázik.
Az idei találkozóra Vajdaság minden tájáról érkeztek fellépők, Szabadkától egész Székelykevéig. Dobó József szervező örvendetesnek mondja, hogy volt néhány egészen fiatal csoport is. Mint amilyenek a torontálvásárhelyi vagy a székelykevei kis citerások csoportjai.
A rendezvény a legjelesebb évi eseménye a vajdasági citerásoknak, amely egyben megmutatja, hogy hol tart a citerázás Vajdaságban. Micsik Béla citeraszólista és citeraoktató szerint a számbeli fogyást a minőség javításával próbálják egyensúlyozni.
– Az elmúlt két-három évben inkább a szólistákat hívom a színpadra. Biztatom őket, hogy álljanak ki bátran és vigyék tovább a citerázás hagyományát. S utána, majd ha lesz elég citerás – remélhetőleg lesznek elegen – akkor majd lesznek citerazenekarok, vagy legalább összeállnak kettesek, hármasok, mondja Micsik Béla.
A rendezvény egyik visszajárója Borsi Ferenc, Magyarországon élő citeraművész. Ha megkérik rá, akkor szakmai véleményező, de fellépője is a rendezvénynek.
– Saját szereplésemmel is hozzájárulok a műsor színesítéséhez, hiszen úgy gondolom, hogy személyes példával is élen kell járni a fiataloknak, hogy érdemes és kell csinálni ezt a műfajt. Rajtunk múlik, hogy a citerazene benne lesz-e a napjainkban és a holnapjainkban, véli Borsi Ferenc.
