2021. július 26., hétfő

Forradalmárok és zsarnokok

Kosztolányi három színműfordítása

 

1924. február 16-án a Vígszínház Karel Čapek R. U. R. (Rossum’s Universal Robots – Rossum Univerzális Robotjai) című színművét Kosztolányi Dezső fordításában tűzte műsorára. „Két évvel ezelőtt már fölvetődött egy izben Budapesten a R. U. R. előadásának a gondolata. Az akkori és azóta már megszünt Irodalmi Szinház akarta szinrehozni W. U. R. cimen (amely a Čapek-darab német cime), de akkor anyagi akadályok miatt elejtették a tervet” – tudósított a Ma Este cikkírója.1 1922 őszén a Magyar Színház és a Nemzeti Színház (Hevesi Sándor) szintén be akarta mutatni, ám kísérletük „a Trianon után oly sebzett, érzékeny magyarságtudat ellenállásán hiúsult meg. Végre 1923–24 fordulóján megtörni látszott a jég: magyar kormányküldöttség vesz részt a cseh nemzeti ünnepen, a két ország a művészet nyelvén próbál közeledni egymáshoz.”2

Az utópisztikus darab helyszíne a R. U. R. gyár szigete, ahol dolgozó robotokat hoznak létre. Amikor az Emberszeretet Ligájának megbízásából a vállalat elnökének lánya megérkezik, emberi bánásmódot és szabadságjogokat kér a gépembereknek. A gyárigazgatónak azonban elsősorban a lány tetszik meg, akinek nyomban meg is kéri a kezét. A második felvonás tíz évvel később játszódik, amikor a gépemberek már megalapították a Robotosok Világszövetségét és harcolnak jogaikért, mert Gall doktor időközben több agyvelőt ültetett a robotokba. A föllázadt robotok végül mindenkit kiirtanak, csak Alquist építőmestert hagyják életben, akitől szaporodásuk titkát igyekeznek megtudni. A dráma végén győz a természet, mert egy újabb gyártmányú robotpár képessé válik a szerelem átélésére: ők lesznek az új Ádám és Éva.

Jób Dániel rendezése modern fölfogásban hozta Čapek színpadi alkotását, melyhez jelentős mértékben hozzájárult Málnai Béla szándékoltan puritán díszletezése. A főbb szerepekben Hegedűs Gyulát, Lukács Pált, Gombaszögi Fridát és Szerémi Zoltánt láthatta a közönség. […] Kosztolányi fordításából a Ma Este már a bemutató időpontjában, illetve egy héttel később is közölt részleteket.3 Az író „a szóban forgó színműnek a prágai születésű Otto Pick (1887–1940) által az 1920-ban megjelent hosszabb változat alapján készített német szövegét használta, szemben a darab más fordításaival, amelyek már egy későbbi, megkurtított cseh változatból származnak.”4

A Vígszínházban előadott verzióból szintén hiányoztak szövegrészek, melyek vagy ideológiai okokból, vagy az előadás tempójának gyorsítása céljából kerültek ki. „Ma már nem tudjuk megállapítani, hogy ezek a kihagyások a költő szándékából történtek-e, vagy éppen Jób Dániel kívánságára, akivel Kosztolányi gyümölcsöző munkaviszonyban állt.”5 Valószínűbb, hogy a rendező húzott a szövegből, ahogyan azt a Három nővér színrevitelekor is tette. Ezt támaszthatja alá Kosztolányi fiának levélbeli közlése is: „Apám szabad, de lelkiismeretes és pontos fordító volt, önkényességeket nem engedett meg magának, de ezeket másnál sem nézte el.”6 Nagy Lajos a Nyugatban ugyancsak fölemlegette a kihagyásokat,7 Pünkösti Andor pedig azt vetette a fordító szemére, hogy „az első felvonásban nem túlságosan alkalmazkodik az eredetihez”.8

A Nyugatban színikritikákat közlő Schöpflin Aladár ezúttal a Ma Este hasábjain jelentette meg bírálatát az előadásról. Čapek drámájának intertextuális jegyeit elemezve állapította meg, hogy „felismerhetjük H. G. Wells időgép, Dr. Moreau szigete, Mikor az alvó ébred cimü regényeinek motivumait, – többnyire olyan motivumokat, amelyek már csaknem közhellyé váltak a ma divatos, fantasztikus regényirodalomban.”9 Schöpflin a fölsoroltakon túl Madách drámai költeményének hatását is fölfedezi a R. U. R. szövegén: nemcsak a falanszter jelenettel, hanem az első emberpár által képviselt női–férfi archetípusokkal is rokonítja Čapek alkotásának hőseinek világát. A politikai áthallásokról szintén szót ejt – „a robotosok lázadásában szimbolisztikusan benne van a modern kommunista mozgalom kritikája is”10 –, a fordítást pedig „kifogástalan munkaként” könyveli el. Boross Mihály az Esti Kurír hasábjain ugyancsak megállapította Kosztolányi átültetéséről, hogy „irodalmi munka”,11 a Színházi Élet kritikusa – föltehetően Incze Sándor – „egyszerűségében is ékes színpadi nyelvét” dicsérte,12 a Pesti Hírlapban pedig Porzsolt Kálmán méltatta az előadás „gyönyörű magyarságát” és „költői lendületét”.13

Föltehetően a fordító szorgalmazta Jób Dánielnél a R. U. R. budapesti bemutatását, mindenesetre a Prágai Magyar Hírlapnak adott interjújában a színpadi mű időszerűségéről és politikumáról beszélt: „Kosztolányi Dezső […] kijelenti, hogy a darab nyomról nyomra levetiti a világtörténeti mozzanatokat, melyek a mai boldogtalan világot rágják: a vak önzés és a véres kommunizmus csődjét és a szeretet megváltó, ujrateremtő munkáját. Kosztolányi irodalmilag a darabot eredetinek, ujnak és izgalmasnak tartja, politikailag pedig iránymutatónak a szélsőségek közepette, mert a pénz és a forradalom jelszavával szemben az evangélium igéjével oldja meg az ellentéteket.”14

A politikai felhang miatt a drámát mindenütt vegyes érzelmekkel fogadták. Míg Prágában kommunista tüntetések voltak, Budapesten egyetemi hallgatók fütyültek a bemutatón a drámaíró származása miatt („Cseh szindarabot nem türünk Magyarországon!”), Csehszlovákiának a trianoni békeszerződésben betöltött szerepére reflektálva.15 A Szózat című radikális nemzeti lap szintén támadó cikket közölt. A szöveg szerzője a Vígszínházat „lipótvárosi színháznak”, annak vezetőségét pedig – az Ébredő Magyarok Egyesületére tett utalást antiszemita éllel kiforgatva – „hébredőnek” nevezve állapította meg, hogy „legádázabb ellenségünk” darabját sikerült műsorra tűzni.16

Az ügyben megszólalt Roboz Imre is, kiemelvén, hogy a R. U. R. bemutatásával Prága művészetének a magyar kultúrához való közelebb kerülését kívánják szorgalmazni, ezáltal segítve a közép-európai béke megszilárdítását.17 A színházigazgatón kívül az egyik főszereplő is nyilatkozott, s a következőket mondta: „nem döntő kérdés, milyen nemzetiségü a darab szerzője, a fő szempont az, hogy a darab jó legyen. Müvészi kérdésekben pedig határozottan helytelenitem a tulzó és céltalan nacionalista álláspontot, természetesen ebből nem következik viszont az, hogy nemzeti értékeinket és kincseinket elhanyagoljuk.”18

Hasonló szellem vezérelte Kosztolányit is, aki baráti kapcsolatra törekedett a kisantant országaiban élő írótársakkal, így a román Emil Isac mellett a R. U. R. cseh szerzőjével. Bár Čapek nem volt jelen a bemutatón, Kosztolányi németre fordított műveit már ismerhette. Személyesen csak 1930 augusztusában találkoztak a PEN Klub hágai kongresszusán. „Čapek a következő évben kiadott útirajzkötetében […] mások mellett gyengéd-ironikus jellemzést ad Kosztolányiról is. […] »Azért mosolyog, hogy mutassa: nem haragszik hivatalainkra, amiért nem adtak neki tartózkodási engedélyt területünkön.«”19 A magyar író 1928 tavaszára tervezett felvidéki felolvasó körútját ugyanis a csehszlovák hatóságok koholt vádak alapján betiltották.

Kosztolányit a helyi főiskolai ifjúság Szent György Köre hívta meg, s műveivel Komáromban, Érsekújváron, Pozsonyban, Losoncon, Kassán és Rimaszombaton lépett volna föl.20 Az előkészületek rendben zajlottak, amikor a cseh minisztérium váratlanul közbeavatkozott. A magyar sajtó értesülései szerint mindehhez az apropót a Narodny Dennik című lap egyik írása szolgáltatta. „Én mindössze egy kis rajzot irtam a tótokról, mint testvéreinkről, akikkel egy ezredévet éltünk együtt jóban-rosszban. Egyebet nem. Ennélfogva a betiltás hire, mely az utolsó pillanatban ér, utrakészen, meglep. Nem is értem. Előadásomban a regényirás lélektanáról óhajtottam beszélni s az európai költészet ujabb irányairól. Felolvasó-körutam célja az lett volna, hogy a müveltség ügyét szolgáljam és személyesen is érintkezzem felvidéki olvasóimmal. […] Politikával sem itthon, sem egyebütt nem foglalkozom” – nyilatkozta Kosztolányi a Pesti Hírlapnak.21

A Prágai Magyar Hírlap több cikkben is elítélte a cseh–magyar szellemi közeledés ügyén fáradozó író kiutasítását. Nemcsak a tervezett kulturális esemény, hanem Kosztolányi személye ellen is komoly kampány folyt: a Národny Dennik után a Livodé Noviny és más lapok irredenta propagandaként állították be a felolvasókörút célját. Kosztolányit egyrészt a „tót nép becsmérléséért” állították pellengérre, másrészt azt híresztelték róla, hogy Wlassics Gyula báró ajánlólevelével akar Szent-Ivány József és Szüllő Géza szlovákiai magyar politikusoknál jelentkezni. Noha a rendezvény megtartásához szükséges engedélyt a szervezők idejében kérelmezték, a hatóságok egy Pozsonyból érkező telefonos utasítás miatt nem válaszoltak, sőt az író vízumkérelmét is elutasították.22

„Ma már Csapek világhirü R. U. R.-jának forditója sem jöhet el hozzánk előadásokat tartani. […] Ugyan ki tett nagyobb szolgálatot a cseh kultura terjedésének, Kosztolányi-e, vagy pedig a Národny Dennik ismeretlen nevü szerkesztője, akinek – ugy látszik – fogalma sincs a kiváló magyar müforditó irodalmi jelentőségéről?” – tiltakozott a Prágai Magyar Hírlap,23 melynek hasábjain később Kosztolányi műveinek európai sikerét is elemezték, bizonyítandó: nemzetközileg ismert és elismert alkotót utasítanak ki Csehszlovákiából.24

Az incidenst követően Szombathy Viktor budapesti otthonában készített interjút az íróval. A művekről és műfordításokról egyaránt folyó beszélgetés során a felolvasókörút ügye is szóba került: „Körutamon azokkal óhajtottam volna találkozni, akik szeretik, ami szép és emberi. […] Részint azt lobbantották szememre, hogy én, aki remetemódra élek budai házamban, […] és politikával egyáltalában nem foglalkozom, a felsőház elnökének »titkos« levelét viszem, részint azt vetették ellenem, hogy voltaképpen Kohnnak hivnak, részint pedig, hogy egy antiszemita társaság tagja voltam. […] véleményem szerint valamivel ötletesebben és hihetőbben is lehetett volna harcolni ellenem. […] Aki egy másik népet a maga egészében sérteget vagy lenéz, az tökkelütött. Ilyesmi ellen elsősorban értelmem, müveltségem, neveltetésem tiltakoznék ösztönösen.”25

Az ügyben végül megszólalt a kultúrügyek miniszteri referense, akinél a főiskolai hallgatók kérésére Holota János nemzetgyűlési képviselő interveniált. A cseh politikus válasza alapján „a kérdéses üggyel egyáltalán nem foglalkozott a minisztérium, a turnét nem tiltották be”, miután nem is érkezett hozzájuk kérelem.26 Nem sokkal később pedig a szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok központi irodájának igazgatója azt tudatta, hogy a belügyminisztérium a külügyminisztériumnak küldte a beadványt, miközben a pozsonyi minisztériumtól is jelentést kértek, ahonnan nem érkezett visszajelzés. A minisztériumok tehát egymásra hárították a felelősséget, így nem véletlen, hogy az eset (bürokratikus köntösben ugyan, de) sokak számára a kulturális határzár fönntartását jelentette.27

Kosztolányinak még Čapekkel való barátságát is beárnyékolta a nagypolitika. Trianon után tizennégy éven keresztül nem lehetett magyar könyvet vagy folyóiratot Csehszlovákiába vinni, ami ellen Čapek a PEN 1931-es varsói, majd 1932-es budapesti kongresszusán emelt szót. A tilalom felfüggesztése mindössze tizenkét hétig tartott, ezért Kosztolányi levelet intézett cseh kollégájához: „Nemrég hallottam, hogy egy túlbuzgó bürokrata kijelentette, hogy az irodalom is tartós fogyasztási cikk, és ebből következik, hogy ugyanazzal az eljárással kell kezelni, mint a disznóhúst […] az Önök kormánya engedélyezte a német könyvek forgalmát, és kiutalta a könyvkereskedők számára a prágai bankból a német könyvek vásárlásához szükséges összeget. A legutóbbi információim szerint ez nem vonatkozik a magyar könyvekre. […] ha lehetséges, lépjen közbe érdekünkben, hogy helyreállíthassuk a méltányosságot.”28

Nem tudjuk, az író elküldte-e az idézett sorokat, ám ekkortájt a Pester Lloydban egy Čapeknek szóló nyílt levél is megjelent A magyar könyv száműzetésben címmel.29 A cseh szerző utóbbira adott válaszában pedig mintha Kosztolányi kifogásaira is reflektálna: „sem Európát, sem az emberi kultúrát nem váltja meg, ha a könyvek isten madaraiként szabadon röpülhetnek át a határon, miközben az egyéb emberi munka valutáris és politikai izoláltság fogságában marad.”30 Čapek Kosztolányi iránti megbecsülését mutatja azonban egy 1936-os nyilatkozat, melyet a Népszövetség művészeti és irodalmi bizottságának budapesti értekezletén adott: „Ha én megismerem a magyar lelket kulturális alkotásaival – egy Petőfit, egy Kosztolányit – akkor már nincs gyűlölet, csak megértés és szeretet.”31

[…]

1927 májusában mutatta be a Magyar Színház Alfred Neumann Oroszország című ötfelvonásos drámáját, szintén Kosztolányi fordításában.32 A rendező a berlini Karlheinz Martin volt, a főbb szerepekben Ódry Árpádot, Csortos Gyulát, Törzs Jenőt és Simonyi Máriát láthatta a közönség. Díszlettervezőként Pán József működött közre, s ez az előadás volt az első, melynél fölhasználták a színház új forgószínpadát.33 A bemutatott alkotás magyar nyelvű szövegét szeptemberben közölte a Színházi Élet.34

A színmű főszereplője Szentpétervár kormányzója, Pahlen gróf, aki I. Pál cár ellen sző összeesküvést, s híveivel megfojtatja hálószobájában. Úgy véli, az uralkodó veszedelmes az országra, ezért hazafias kötelességének érzi a gyilkosságot. Célja érdekében még szeretőjét is a cár ágyába küldi, és amikor már nincs szüksége Ostermann bárónőre, megöleti. Miután sikerült a merénylet, a nietzschei és macchiavellista jegyeket egyaránt mutató hős „tragikumának fönségében megtisztulva”35 végez magával.

Az előadásról a Nyugatban Schöpflin Aladár közölt kritikát, aki a jelenetek képszerűségét, a detektívregény technikájának jelenlétét és az epikai alapokra fölépített drámaiságot emelte ki. Pahlen gróf alakját rendkívül sikerültnek és kidolgozottnak értékelte, a cárban nerói gonosz vonásokat fedezett föl, ám Ostermann bárónőt tévetegnek látta. A rendező munkáját dicsérve megjegyezte, „a technika hathatósan támogatja a drámát”, Kosztolányi fordítását pedig találónak („találóan adja a szinészek szájába a szavakat”) tartotta.36

[…]

Az Oroszország értelmezése Kosztolányit is komolyan foglalkoztatta. Elsősorban Pahlen gróf alakját elemezte, aki mint „igazi államférfi” a nietzschei etika (Jenseits von Gut und Böse) alapján Jó és Rossz fogalmán túlra kerül, így bármit megtehet célja érdekében. Az ezekben az években épp a szabadvers műfajával kísérletező Kosztolányi az alábbiakat fejti ki Neumann főhőséről: „Szabadság és korlátlanság nélkül sohase született nagy alkotás. A politikus, aki a történelmet más irányba tereli, müvész. Szükség esetén éppugy fölrugja a hagyományt, mely a multhoz köti, a tilalmat, melyet óvatos embertársai helyeztek eléje, mint a költő a költészettan szabályait, melyek a kicsinyekre érvényesek, de a nagyokra, kiknek az egyéniségük törvény, már nem. […] Föláldoz mindenkit, de önmagát is.”37

Kosztolányi lángésznek tartja Neumannt, aki „egyetlen fölösleges mondatot nem ír le. Szava jellemeket, drámai helyzeteket, légkört teremt.”38 Fölfogásában Pahlen gróf rokona lesz az Übermenschnek, aki forradalmárként vezeti az öntudatlan embernyájat. Ellenfele, a cár, azonban a „régi, tébolyult, római császárokat” idézi, ekként Kosztolányi regényhősével, Neróval is mutat párhuzamokat. Gyilkos és áldozat végzetes párbeszédeket folytatnak egymással, miután mindketten tudják, mi lakik a másik lelkében. Neumann mindezt pártatlanul figyeli, magasan az események fölött állva.

Kosztolányit évekkel később még mindig élénken foglalkoztatta a témakör, s 1933 márciusában német vendégművészek előadásában újra megnézte a történelmi színjátékot. Kritikájában megállapította, a darab még mindig időszerű: „Hát csak ennyi az emberiség? A vérben és őrületben való bukdácsolást nevezik »haladás«- nak? Ki hitette el velünk valaha, hogy a mult szörnyüségei már nem vonatkozhatnak ránk? Vajjon föltételezhetjük-e, hogy a XIX. századi Oroszországban, mikor I. Pál cárt a tulajdon fia jóváhagyásával mészárolták le s a XVI. századi Franciaországban, amikor a Bertalan-éjszaka rémsége történt, az emberek koponyája kisebb volt, értelme homályosabb és szive érzéketlenebb, mint a miénk? Csak a jelszavak mások. Hogy ez szomoru, kétségtelen. Hogy változtatni kellene ezen, bizonyos. De letagadni a tényt, rózsás fátyolt vetni akár a multra, akár a jövőre, a legbünösebb önáltatás és becstelenség. Ez ennek a drámának a keserü magja.”39

1928 októberében Kosztolányi Dezső Georg Büchner Danton halála című háromfelvonásos drámájának fordítását bocsátotta a Magyar Színházat igazgató Faludi Jenő rendelkezésére.40 A művet egy évvel korábbi amerikai körútján Max Reinhardt társulata is előadta, Párizsban pedig évtizedekkel előtte játszották.41 Budapesten a főbb szerepekben Hegedűs Gyulát, Kiss Ferencet, Rátkay Mártont és Tőkés Annát láthatta a közönség, a rendezést pedig – akárcsak az Oroszország bemutatójakor – a német Karlheinz Martin vállalta.42 Kosztolányinak alkalma nyílt megtekinteni a próbák közbeni munkát, s a tapasztalatait összefoglaló cikkben a rendezői színházról tudósított.

Az Új Időkben megjelent szövegben a színpadi mű értelmezésével is foglalkozott, hasonló gondolatra jutván az emberiség fejlődésével kapcsolatban, mint amit Neumann darabjáról is vallott: „Mit érzek e darab láttán és hallatán? Azt, hogy az emberiség fejjel megy neki a falnak. Azt, hogy a haladása véres bukdácsolás egyik gödörből a másikba. Azt, hogy a nép éppúgy fölzabálja a forradalmárokat, mint a királyokat. A történelem egy kórtani fejezete tárul elém, mikor mindenki megtébolyodott s a tömegőrület elérte tetőfokát. […] Akkor valóban az észt ültették a trónra, értelemmel akarták csatornázni az életet. Ez nem sikerült. Az élet sokszerűbb, sokszólamúbb, semhogy egyetlen képlettel meg lehetne oldani.”43

A rendező munkáját figyelve nem pusztán azt állította, hogy a rendező a színpad hadvezére, hanem részletesen leírta Martin gyakorlati munkáját is, például a színészeknek adott utasításokat, a színpad minden egyes pontjának beosztását, a statiszták ruhájának besározását a valósághű ábrázolás kedvéért. A rendező teljhatalmú úr lett, s a modern technika korában nem is várható, hogy a szöveg kapja a fő hangsúlyt, mert a vizualitásra terelődött a figyelem.

Három héttel korábban a Pesti Hírlap hasábjain közöltek egy beszélgetést is a rendezővel, valószínűleg Kosztolányi tollából, melyben szintén az alkotó rendező eszménye mellett tesz hitet. Kérdésre válaszolva Martin elárulta, egyenesen lebilincselte a Danton halála: „két éjszaka alatt papirra vetettem a rendezés főbb mozzanatait. Csak az alapgondolatot, az alaphelyzeteket. A többi a szinpadon születik, ötletszerüen, véletlenül. Semmit se szabad előre elhatározni, máskép munkánk megmerevedik, élettelenné válik. Danton halála bemutatónak számit, a német szinpadokat megelőzően először Budapesten kerül szinre […] s a berlini Volksbühne csak márciusban mutatja be ugy, ahogy itt szinpadra állitottam.”44

Kosztolányi fordításából először a Nyugat hozott két jelenetet, majd október végén a Színházi Élet teljes egészében közölte azt.45 A Magyar Színház premierjén a Pesti Hírlap Kosztolányival is készített interjút, aki egyrészt a R. U. R.-ban megfogalmazott problémára, másrészt az első világháborút követő kor kiábrándultságára és divatmániáira utalt válaszában: „Georg Büchner a tizenkilencedik század fia. Ha olvasom munkáit, ennek a

századnak hatalmas szabadság-fuvallatát érzem.

Ebben a korban, melyet a pesszimizmus korának

szoktak nevezni, még hittek az emberek. Hittek egymásban, az emberi szellemben, nemcsak a gépekben, a bárokban s az izmok teljesítőképességében.

Akkor még a költészet élő valami volt.”46

Az író nyilatkozatából tudjuk, hogy Büchner apja szigorú orvostanár volt, aki boncolni tanította fiát, mikor az 21 évesen a darabot írta. Szabad pillanataiban azokra a papírlapokra firkálta művét, melyekre a boncjegyzőkönyveket rögzítették. Apja szeme elől a holttestek alá dugta a kéziratot, s az ily módon elmaszatolódott szöveget az 1800-as évek folyamán hiányosan adták közre. Kosztolányi az Insel Verlag friss kiadásából dolgozott, mely a legteljesebb szövegváltozatnak számított. „Hogy a hullakamrákról való történet mendemonda-e, vagy valóság, közönyös. Tény, hogy ez a darab a halál végtelen tárlatát tárja elénk s a tizenkilencedik század legkeserübb, legnemesebb pesszimizmusával teljes” – szögezte le a francia forradalomról szóló darab fordítója.47

[…]

A Kilátó a múlt és e heti számában két részletet közöl dr. Arany Zsuzsannának az idén megjelenő Kosztolányi Dezső-életrajzából, így tisztelegve az 1885. március 29-én született író nagysága előtt.

 

1. [Szerző nélkül]: Készül a R. U. R. Jób Dániel a Capek darabról. Ma Este, 1924. febr. 15. 5. p.

2. Zágonyi Ervin: A kommunizmus csődje, a szeretet munkája és a költő. Kosztolányi Dezső R. U. R.-fordítása. Magyar Nemzet, 1994. febr. 16. 14. p.

3. [Čapek, Karel]: R. U. R. Részlet Kosztolányi Dezső forditásából. Ma Este, 1924. febr. 15. 15. p. Uő: R. U. R. Rossum’s Universal Robots. Utopisztikus tömegdráma három felvonásban, előjátékkal. Ford. Kosztolányi Dezső. Ma Este, 1924. febr. 22. 30–35. p.

4. Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső. Pozsony, 2010, Kalligram, 489. p. Lásd még Čapek, Karel: W. U. R. Werstands Universal Robots. Utopistisches Kollektivdrama in drei Aufzügen. Ford. Pick, Otto. Lipcse–Prága, 1922, Deutsche Bücherei – Národní Knihovna.

5. Zágonyi: Kosztolányi R. U. R.-fordítása… I. m. 187–188. p.

6. Kosztolányi Ádám levele Zágonyi Ervinnek, Párizs, 1977. márc. 10. Közli Zágonyi Ervin: „…minden élet, mint olyan, tragikus”. Kosztolányi Ádám levelei Zágonyi Ervinhez. Duna-Part, 2008/4. 36. p.

7. „A R. U. R.-t súlyos kihagyásokkal csonkították meg.” – Nagy Lajos: Szabad-e, lehet-e ma írni a magyar írónak? Ny, 1925. máj. 16. 488. p.

8. Pünkösti Andor: R. U. R. Az Újság, 1924. febr. 17. 18. p.

9. Schöpflin Aladár: A R. U. R. a Vigszinházban. Ma Este, 1924. febr. 22. 8. p.

10. Schöpflin: A R. U. R. a Vigszinházban… I. m. 8. p.

11. Boross Mihály: R. U. R. Rossum’s Universal Robots. A Vigszinház mai ujdonsága. EstiKurír, 1924. febr. 17. 10. p.

12. [Incze Sándor]: R. U. R. Bemutató a Vigszinházban. SzÉ, 1924. febr. 24. – márc. 1. 12–18. p. A szerző azonosításához lásd Zágonyi: Kosztolányi R. U. R.-fordítása… I. m. 188. p.

13. p. k. [Porzsolt Kálmán]: R. U. R. Karel Čapek szinmüve a Vigszinházban. PH, 1924. febr. 17. 14. p.

14. [Szerző nélkül]: Kosztolányi Dezső a R. U. R.-ról. PMH, 1924. febr. 13. 4. p.

15. [Szerző nélkül]: Tüntetés a Vigszinházban. PH, 1924. febr. 17. 14. p. Lásd még [Szerző nélkül]: De meg ne irja, Szerkesztő ur! Ma Este, 1924. márc.

7. 12. p.

16. [Szerző nélkül]: R. U. R. Szózat, 192Zágonyi Ervin: Kosztolányi ismeretlen levélfogalmazványa Karel Čapeknek. Magyar Nemzet, 1990. febr. 10. 8. p.

17. Radnay Oszkár: Készül a budapesti R. U. R. Roboz Imre igazgató és Jób Dániel főrendező nyilatkozata. PMH, 1924. febr. 5. 6. p.

18. [Szerző nélkül]: „Egyenesen rágalom…” Hegedüs Gyula a R. U. R.-kérdésről. Ma Este, 1924. febr. 29. 4. p.

19. Zágonyi Ervin: Koszt [Szerző nélkül]: Mit vétett az RUR forditója? PMH, 1928. márc. 11. 1. p.

20. Lásd [Szerző nélkül]: Kosztolányi Dezső országos körutja. PMH, 1928. márc. 2. 10. p.

21. [Szerző nélkül]: Kosztolányi Dezső felolvasó-körutját a csehek betiltották. PH, 1928. márc. 9. 20. p.

22. Lásd [Szerző nélkül]: A cseh-magyar szellemi közlekedés első munkása Szlovenszkón nem tarthat irodalmi előadást. PMH, 1928. márc. 11. 9. p.

23. [Szerző nélkül]: Mit vétett az RUR forditója? PMH, 1928. márc. 11. 1. p.

24. Lásd [Szerző nélkül]: Kosztolányi Dezső az európai kritika tükrében. PMH, 1928. márc. 23. 7–8. p.

25. Szombathy Viktor: Kosztolányi Dezső a szépnek s az emberinek akart hirdetője lenni körutján s nem a napipolitikának. Vasárnap délután Kosztolányiéknál. PMH, 1928. márc. 25. 8. p.

26. [Szerző nélkül]: A Kosztolányi-turné különös rejtélye. PMH, 1928. ápr. 4. 4. p.

27. [Szerző nélkül]: Mi az igazság a Kosztolányi-turné ügyében? PMH, 1928. ápr. 6. 4. p.

28. KD levele Karel Čapeknek, [Budapest, 1932 vége?]. In KDLN 1037–1038. p.

29. Ein ungarischer Intellektueller: Das ungarische Buch im Exil. Offener Brief an Karel Čapek. Pester Lloyd, 1932. okt. 11. 1. p. (Morgenblatt.) Az idézetek Zágonyi Ervin fordításai.

30. Karel Čapek an den Pester Lloyd – und der Pester Lloyd an Karel Čapek. Čapek, Karel: Offene Antwort auf den Offenen Brief eines ungarischen Intellektuellen. [Szerző nélkül]: Antwort des Pester Lloyd an Karel Čapek. Pester Lloyd, 1932. okt. 28. 1. p. (Morgenblatt.)

31. Čapek beszél. Karel Čapek nyilatkozata a Népszava számára. Nsz, 1936. jún. 9. 14. p.

32. Lásd Koch Lajos: A budapesti Magyar Színház műsora. Adattár. Budapest, 1960, Színháztudományi Intézet – Országos Színháztörténeti Múzeum, 43. p.

33. Lásd [Szerző nélkül]: Drámai bemutató a Magyar Szinházban. Nsz, 1927. máj. 8. 18. p.

34. Neumann, Alfred: Oroszország. Dráma. 5 felv. 8 képben. Ford. Kosztolányi Dezső. SzÉ, 1927. szept. 18–24. 89–120. p.

35. Kosztolányi Dezső: Oroszország. Bemutató a Magyar Szinházban. PH, 1927. máj. 15. 14. p.

36. Schöpflin Aladár: Oroszország. Alfred Neumann drámája a Magyar Színházban. Ny, 1927. máj. 16 840–841. p.

37. Kosztolányi: Oroszország… I. m. 14. p.

38. Kosztolányi: Oroszország… I. m. 14. p.

39. Lásd Costo. [Kosztolányi Dezső]: Német vendégjáték. Oroszország. PH, 1933. márc. 7. 13. p.

40. Lásd Koch: A budapesti Magyar Színház… I. m. 44. p.

41. Lásd [Szerző nélkül]: Danton halála. PH, 1928. márc. 13. 17. p.

42. Lásd [Szerző nélkül]: Danton halála a Magyar Szinházban. Georg Büchner drámai remeke 3 felvonásban, 19 képben. Rendező: Karlheinz Martin. PH, 1928. szept. 27. 14. p.

43. Kosztolányi Dezső: Előljáró beszéd. Danton halála. Pár szó a rendezőről. ÚI, 1928. okt. 14. 466. p.

44. [Kosztolányi Dezső?]: Karlheinz Martin. Beszélgetés a berlini rendezővel Danton haláláról, a vérpadról, amelyet ma délelőtt igazi vér festett meg, a magyar nyelvről, a kolostorról, Reinhardtról s az uj rendezés csinjáról-binjáról. PH, 1928. szept. 23. 13. p.

45. Lásd Büchner, Georg: Két jelenet a „Danton halálá”-ból. Ford. Kosztolányi Dezső. Ny, 1928. okt. 16. 539–545. p. Uő: Danton halála. Dráma 3 felvonásban, 16 képben. Ford. Kosztolányi Dezső. SzÉ, 1928. okt. 28. – nov. 3. 113–133. p.

46. [Szerző nélkül]: Danton költője. Ki volt Georg Büchner? Petőfivel való hasonlósága. PH, 1928. szept. 28. 13. p.

47. [Szerző nélkül]: Danton költője… I. m. 13. p.