2024. március 29., péntek
Szentmihályi tornaterem

Megnyitották, de nem használhatják

Annak ellenére, hogy tavaly, november 17-én ünnepélyesen átadták a szentmihályi iskola új tornatermét, a diákok két hónap elteltével is a tantermekben vagy az iskola előcsarnokában tornáznak. Ennek pedig az az oka, hogy az épület nem kapta meg a használati engedélyt.

A tornaterem várja a gyerekeket  (Fotó: Kecskés István)

A tornaterem várja a gyerekeket (Fotó: Kecskés István)

A létesítmény üresen kong, mert senki sem meri vállalni a kockázatot, hogy egy nem legális létesítménybe engedje a tornázni vágyó gyerekeket. Hasonló okból nincs használatban a bótosi sportcsarnok sem, amelynek ünnepélyes megnyitója szintén tavaly novemberben volt.
Jelena Jenovay, a Sonja Marinković Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy folyamatban van a szükséges engedély beszerzése. Amíg azt nem kapják meg, addig nem engedik a gyerekeket a tornaterembe, mivel nem szeretnék senkinek sem veszélybe hozni a biztonságát. Az eljárást az is lassítja, hogy az engedély kiadásához minden dokumentumot be kell szerezni, úgy a kivitelezőktől, mint a beruházás támogatóitól. Mivel az építkezés igencsak elhúzódott, és a kivitelezők is közben cserélődtek, így most nehéz megjósolni, hogy meddig húzódhat el a szükséges engedély kiadása.
Szentmihályon 2012-ben kezdődött az iskola tornatermének az építése. Befejezésének a határideje három hónap volt. Többszöri halasztás után tavaly november közepén lett ünnepélyesen átadva a rendeltetésének. Hogy véletlenül vagy sem, de ez az esemény egybeesett a helyhatósági választásokkal.
Mint ahogy az a megnyitón is elhangzott, a létesítménynek óriási jelentősége van, mivel eddig még Szentmihálynak nem volt tornaterme. Az új iskolát 1979-ben építették fel és azóta várják a tornatermet. A diákok az iskola előcsarnokában vagy a tantermekben tornáztak, jó időben pedig kinn az udvaron.
A tartományi és önkormányzati támogatásból épülő tornatermet nemcsak a nyolcvan diák, hanem a helybeli és a szomszédos Jankahíd sportolói is igénybe vehetik majd. Az ezer lakosú Szentmihályon az asztalitenisz a legnépszerűbb sport. A Tornádó Asztalitenisz-klub csapata is nagyon várta már a tornaterem megnyitását. Ugyanis két ligában versenyeznek a lányok: a Vajdasági Ligában a kisebb csapatuk, az idősebb korosztály pedig a II. Szövetségi Ligában.