2024. április 19., péntek

Sok jó bor egy helyen

Temerinben 615 bormintát értékeltek a bírák

A hét végén Temerinben lezajlott a jubiláris, XX. Vince-napi Nemzetközi Borfesztiválra és kóstolóra hozott borminták elbírálása. A zártkörű zsűrizést most is az Ifjúsági Otthon nagytermében tartották meg. Bár az utolsó percig kétséges volt, hogy az előző napi nagy hóesés és rossz útviszonyok miatt megérkeznek-e a távolabbi helyekről, főleg Magyarországról a borbírák és a benevezett versenyborok. Ezt bizonyítja, hogy szombaton még mintegy százötven minta érkezett. A többletmunka miatt a meghirdetettől kicsit később, délben kezdődött a borok bírálata. A felszolgálásban a Kertbarátkör keretében működő kézimunkázók segítettek.

Ivanka Popov értékeli a belövőbort (Góbor Béla felvétele)

Ivanka Popov értékeli a belövőbort (Góbor Béla felvétele)

Az összeseregletteket Snejder Sándor, a Kertbarátkör elnöke üdvözölte, amit követően Horvát László, a borbírálás elnöke közölte, hogy a jubiláris borversenyre 615 borminta érkezett, zömében hazai borászoktól, de mintegy 1/3 részben Magyarországról, Horvátországból, Romániából és Szlovákiából: 259 fehér-, 208 vörös-, 94 rozé-, 21 siller-, 21 gyümölcs- és 12 desszertbor. Az eligazítás során 14 csoportba osztotta a bírákat, egy-egy csoportban 4-5 zsűritaggal, megnevezve a bizottságok elnökeit, majd ismertette a bírálás szabályzatát, és kiosztotta a borlapokat.

Az eligazítást követően következett a fehér belövőbor kóstolása. Ivanka Popov, az 1. számú zsűri elnöke felkérésre értékelte a bormintát, amely irányadóként számított az osztályozáskor. A belövőbort temerini termésű szőlőből készítette a Kertbarátkör. Az Olasz rizling Szürke baráttal megházasítva bronzérmes minősítést kapott. Hasonló véleményen volt a 7. számú zsűriből Csengődi Éva is, bár ő valamivel magasabb pontszámra taksálta.

Még javában tartott a borok elbírálása, amikor Horvát László lapunknak az évjáratról elmondta, hogy megítélése szerint igen szép és jó minőségű borok kerültek a palettára. A zsűri osztályzataiba bepillantva azt tapasztalta, hogy a fehérborok egy része igen magas osztályzatot kapott, sőt néhány asztalnál zsinórban arany- vagy nagy arany-érmesre minősítették az elbírált borokat. Egyértelmű viszont, hogy a tavalyi évjárat egyes vidékeken nagyon jó, máshol kissé gyengébb volt. Ha a szőlőtermés jó, és jó borász kezébe kerül feldolgozásra, akkor a bor is jó minőségű, mondta.

Tizennégy csoportban folyt a borok elbírálása (Góbor Béla felvétele)

Tizennégy csoportban folyt a borok elbírálása (Góbor Béla felvétele)

A zsűrizés befejeztével kissé átrendezték a nagytermet és a megjelentek ünnepséget tartottak annak kapcsán, hogy a Kertbarátkör húsz évvel ezelőtt, 1997. január 30-án alakult. Snejder Sándor elnök ismertette az egyesület múltját és tevékenységét. A tagság, amely mintegy 200 főt számlál, jórészt borászokból, gyümölcs- és virágtermelőkből, kertészekből, ökológusokból, mezőgazdasági termelőkből és kézimunkázókból áll. Vajdaságban talán a legnagyobb, politikamentes civil szervezetnek számít.

A borverseny nem hivatalos eredménye megtekinthető az egyesület közösségi oldalán. Az éremeloszlás a következő: 10 nagy aranyérem, 106 aranyérem, 212 ezüstérem és 176 bronzérem. A hagyományos borkóstolást és az eredményhirdetést szombaton, január 21-én tartják a sportcsarnokban.