2024. március 29., péntek

Törökkanizsán járt a tartományi kormányfő

Szombaton Törökkanizsára látogatott Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke, és Nedeljko Kovačević, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság vezetője. A vendégeket a község elöljáróival együtt Radovan Uverić polgármester fogadta. A községházán tartott mindegy félórás tárgyalást követően a vendégek két olyan újonnan elkészült fejlesztést tekintettek meg, amelyek tartományi dotációval készültek.

A nagyberuházási igazgatóság finanszírozásából épült szennyvízhálózat városközponti pumpaállomásának megtekintése után a jelenlévők a Sveti Vračevi Szakkórház 3-as számú épületét járták körül, amelynek felújítása szintén a tartományi alapból valósult meg. A látogatás után a kórház kertjében tartott sajtótájékoztatón a média képviselői tehették fel kérdéseiket.

A mindkét beruházást nagyra értékelő kormányfő további támogatást helyezett kilátásba, amellyel a község gazdaságát, iparát és az oktatási rendszert kívánja fellendíteni, századunknak megfelelő szintre emelni. Elsődleges célnak tartja az igényeknek megfelelő tervezetek létrehozását, amit követően már meghatározott számú befektetőt irányíthatnak a község felé.

Uverić polgármester a jelenlévőkhöz szólva elmondta, hogy a beiktatása óta eltelt rövid idő alatt már számos, a községet érintő gonddal kellett szembenéznie, ennek ellenére derűlátó. A tárgyaláson ígéret hangzott el egy új szennyvíztisztító kiépítéséhez nyújtandó segítségről, valamint a már meglévő hálózat végső munkálatainak a támogatásáról. A község későbbi ütemtervében, szintén a tartományi szubvenció jóvoltából, az iskola, valamint egy óvoda épületeinek a felújítása is szerepel.