Nem mennek könnyen a tárgyalások a magyarországi MOL-lal sem a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz részesedésének átvételéről – jelentette be Aleksandar Vučić államfő. Reményét fejezte ki, ho...
Gazdaság
Meghosszabbított határidővel január 31-éig jelezhetik a munkaadók a duális képzési rendszerben való részvételi szándékukat – jelentette be a Szerbiai Gazdasági Kamara tegnap. Mint hangsúlyozták, ez további időt biztosít a vállalatoknak arra, hogy felmérjék igényeiket, kiválasszák a megfelelő oktatási profilokat, és döntsenek a jövőbeli szakemberek képzésében való részvételről a következő tanévben.
Január 1-je óta több mint 55 ezer elektronikus betegszabadságot nyitottak meg Szerbiában, és csaknem ötezer esetet továbbítottak az e-rendszeren keresztül az orvosi bizottságoknak – nyilatkozta Nikola Radman, az Egészségügyi Minisztérium képviselője a minap a szerb sajtónak. A szakember szerint rendkívül elégedettek az új rendszerrel, amelybe az orvosok is fokozatosan belerázódnak.
A termelők és a szakemberek szerint az eddigi hideg nem okozott károkat, a hótakaró pedig kedvezően hat a szántóföldi és kertészeti kultúrákra – írja a Szerbiai RTV.
Suzana Vasiljević, az államfő médiatanácsadója ma kijelentette, hogy a NIS-ben lévő orosz részesedés átvételéről folytatott tárgyalások a végső fázisba érkeztek, és arra számít, hogy a tárgyaló fel...
Tomislav Mićović, a Szerbiai Kőolajvállalatok Szövetségének főtitkára ma kijelentette, hogy Szerbiában jelenleg stabil a kőolajellátás, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a helyzet nem nyújt hosszú t...

