2024. március 28., csütörtök

Csütörtökön bemutatják a titkos szerződéseket

Aleksandar Vučić elítéli, hogy szerbiai zsoldosok harcolnak Ukrajnában

Károsnak minősítette kedden Aleksandar Vučić kormányfő a tényt, hogy szerbiai állampolgársággal rendelkező zsoldosok Ukrajna területén részt vesznek a fegyveres összecsapásokban. Azok a szerbiai állampolgárok, akik most Ukrajnában harcolnak, biztosan lehetnek benne, hogy miután hazatérnek, az állam figyelemmel fogja kísérni őket, erősítette meg Vučić, mondván: Szerbia számára a háborúk véget értek, az ország az ukrajnai válságban semmilyen szinten nem vesz részt, hiszen az államhatalom felelősségteljes politikát folytat. A miniszterelnök minden szerbiai zsoldost felszólított, hogy térjen vissza az országba, gondoskodjon inkább a családjáról, mivel úgy véli, nincsen az a pénz, ami indokolttá teszi, hogy más országában harcoljanak.

– A szóban forgó személyek 90 százaléka zsoldos, pénzért harcolnak. Kapcsolatban állnak a világ legfontosabb titkos ügynökségeivel. Tevékenységükkel kárt okoznak Szerbiának. Szerbia nem háborúzik, békés jövőt óhajtunk építeni. Arra összpontosítunk, hogy miként legyünk 2016-ra a régió gazdasági szempontból legfejlettebb országa – fogalmazott Vučić, arra viszont már nem kívánt válaszolni, hogy a szerbiai zsoldosok melyik fél oldalán harcolnak Ukrajnában.

A miniszterelnök azt is megerősítette, hogy augusztus 28-án Berlinbe utazik, ahol Angela Merkel német kancellárral találkozik. Merkel kezdeményezésére konferenciát szerveznek a régió gazdaságának témájában, magyarázta Vučić, majd azt is bejelentette, hogy hamarosan Kínába is ellátogat.

Vučić a folytatásban kilátásba helyezte, hogy csütörtökön bemutatja a nyilvánosságnak az úgynevezett titkos szerződések egy részét. Ezek között szerepel majd az Etihad Airwaysszel a JAT Airways átvevéséről aláírt szerződés is, ígérte a kormányfő, mondván, hogy mindössze az Etihad jóváhagyására várnak, mivel anélkül nem hozhatják nyilvánosságra a szerződést. Ami a Szerbiai Kőolajipari Vállalatot (NIS) illeti, a hatóságok feladata megállapítani, hogy a vállalat eladásáról szóló szerződésnek vannak-e bűncselekményre utaló elemei. A Fiattal aláírt szerződést nem hozhatja nyilvánosságra más belegyezése nélkül, ugyanakkor tény, hogy a JAT eladásakor az állam sokkal kevesebb támogatást adott, mint amennyit annak idején a Fiat kapott, fejtette ki Vučić.