Világszerte egyre veszélyesebb dolog kiállni a környezet, a természet védelméért. Nem túlzás halálos veszélyről beszélni, hiszen egy friss jelentés tanúsága szerint 2002 és 2011 között több mint 700 embert öltek meg csak azért, mert fellépett az erdők irtása, állat- és növényfajok pusztítása, környezetünk szennyezése ellen.
A londoni székhelyű Global Witness (Globális Tanú) szervezet adatai szerint a halálesetek közül 106 tavaly, 96 pedig tavalyelőtt következett be. Az esetek háromnegyede Dél-Amerikára esik: Brazília, Kolumbia és Peru áll a szomorú lista élén. Ötven környezetvédőt a Fülöp-szigeteken gyilkoltak meg. Mindegyik gyilkosság hátterében bennszülött törzsek és nagyhatalmú ipari vállalatok közötti véres harc áll, amelynek tétje a földek birtoklása.
A Global Witness szerint számos gyilkosságról nem szerez tudomást a világ, főleg olyan, viszonylag elzárt országok esetében mint Mianmar, Laosz vagy Kína. A szervezet riasztónak nevezi, hogy számos országban nem létezik alapos, megbízható tájékoztatás a gyilkosságokról, mint ahogyan hiányzik a nemzetközi szintű monitoring is.
Thaiföldön az utóbbi tíz évben legalább húsz környezetvédő aktivistát öltek meg. Hét bérgyilkos tízezer dollárt kapott annak fejében, hogy ölje meg Thongnak Szavekcsindát, a széntüzelésű gyárak környezetszennyezése ellen küzdő veterán aktivistát. A gyilkosság megrendelésével alaposan gyanúsítható személyeket még nem sikerült kézre keríteni.
A fejlődő országokban a növekvő számú és egyre elszántabb aktivista éleződő konfliktusba keveredik a kormányokkal és azok csókosaival, valamint helyi és külföldi cégekkel, amelyeknek környezeti és etikai normái meglehetősen fejletlenek. A cégek arra törekednek, hogy „iparosítsanak” olyan térségeket, amelyeken a helyi lakosság jogait inkább a hagyományok, semmint modern törvények szabályozzák.
„Közismert paradoxon, hogy a Föld legszegényebb országaiban található azoknak az erőforrásoknak jelentős hányada, amelyek a világgazdaság motorját képezik. Manapság, amikor fokozódik a verseny ezeknek az erőforrásoknak a megszerzéséért, egyre inkább a tűzvonalba kerülnek a szegények és a környezetvédő aktivisták” – mutat rá a Global Witness.
Julian Newman, a londoni székhelyű Environmental Investigation Agency munkatársa szerint a gyilkosságok száma tovább fog emelkedni, mivel az egyik központi kérdés, a földek tulajdonjoga, szélsőséges szenvedélyeket szabadít fel. „A földjeiket, erdeiket védelmező emberek motivációja igen erős. Ők roppant szenvedésként élik meg, amikor védettséget élvező befolyásos erőkkel szembesülnek, legyen szó rendőrökről Indonéziában vagy verőlegényekről Kínában” – hangsúlyozta Newman.
Rendszeresen érkeznek hírek célzott gyilkosságokról, emberek eltűnéséről (akiket később holtan találnak meg), hatósági őrizetben vagy biztonsági erőkkel történt összecsapás során bekövetkezett halálesetekről. A gyilkosok sok esetben katonák, rendőrök vagy biztonsági szolgálatok emberei, akik egy-egy vállalat vagy kormány nevében cselekszenek. A megbízható vizsgálat meglehetősen ritka – ennél csak a tettesek elítélése ritkább.
„A fenti országok némelyikében mi sem egyszerűbb, mint meggyilkoltatni valakit. Öld meg a mozgalom vezetőjét, utána pedig vedd meg a többieket – ez a bevett módszer” – állítja Phil Robertson, a Human Rights Watch ázsiai szervezetének igazgatóhelyettese.
A környezetvédelmi kérdésekkel összefüggő gyilkosságok listájának élén álló országok számos dologban hasonlítanak egymásra: nagyhatalmú kevés ember, akiket erős szálak fűznek hivatalos körökhöz, áll szemben nagyszámú szegény és jogfosztott emberrel, akiknek megélhetése a földtől vagy az erdőtől függ. Ehhez jönnek az erős aktivista mozgalmak, amelyek nagy valószínűséggel beszámolnak az atrocitásokról.
A környezetvédő csoportok szerint itt az ideje, hogy átfogó adatbázist hozzanak létre a szegények elleni erőszakos cselekményekről, illetve összehangolt kampányokat szervezzenek.
„Ázsiában néhány éven át izmosodtak ezek a kezdeményezések, ám az utóbbi időben eltűntek a nemzetközi nem kormányzati szervezetek (NGO) képernyőjéről – mondta Pokpong Lawansiri, a dublini székhelyű Front Line Defenders ázsiai osztályvezetője. – A politikai jogokért küzdő aktivistáknak többnyire megvannak a maguk nemzetközi kapcsolatai, míg a környezetért harcolók sok esetben tanárok, községi vezetők vagy egyszerű falusiak, így az ő hangjuk nem hallatszik messzire.
Robertson szerint a „partot mosó hullám” stratégiáját kell alkalmazni. „A hullámok lehetnek kicsik és szabálytalan méretűek, de folyamatosan érkezniük kell. A figyelem és a harag állandó szintje nélkül a dolgok nem fognak megváltozni. A kormányok és a cégek időhúzásra játszanak, a legtöbb áldozat és családja számára viszont az idő nem szövetséges.”
