A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a természeti motívumok megjelenése, alakváltozata. Lehet ez zene, irodalom, vagy akár a képzőművészet. Gondoljunk csak Szinyei Merse Pál, Claude Monet vagy akár Georges Seurat festményeire, amelyeken a zöld pázsit, park jelenik meg. Sorozatunkban képeslapszerű parkbemutatókat közlünk, hogy a kedves olvasóval a Magyar Szó hasábjain együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, kialakításukhoz kötődő érdekességeket.
A kertkapu – a főbejárat mellett a bekerített Népkertbe több oldalkapun is be lehet menni
Az eredeti mintájára visszaállított zenepavilonhoz a Hársfa sugárúton lehet eljutni – minden főútvonalat a fákról neveztek el
Pancsova különös, csendesen vonzó város a Dél-Bánság szívében, a Temes és a Duna találkozásánál. Egyszerre hordozza magán a folyóparti települések nyugalmát és a történelmi határvidékek sokszínű, kissé melankolikus hangulatát. Aki ide érkezik, nem harsány látványosságokat talál, hanem tágas tereket, régi homlokzatokat, árnyas utcákat, az egykori birodalmak, kultúrák és közösségek különleges egyvelegét. Pancsova ipari központ, hiszen már a város bejáratánál rányomja pecsétjét a hatalmas területen elterülő, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) Olajfinomítója, illetve a Petrohemija vegyi üzem, de a belváros felé haladva magába szippantja az embert Pancsova sokrétegű története, a városban egymás mellett élő szerb, magyar, német és más közép-európai örökség nyoma.
A város arculatát erősen meghatározza a víz közelsége. A Duna és a Temes találkozása nemcsak földrajzi érdekesség, hanem Pancsova lelkének is része: a part menti tájban van valami időtlen derű, amely sétára, elidőzésre, nézelődésre hív. A folyók környéke különösen szép a kora reggeli fényekben vagy alkonyatkor, amikor a város ritmusa lelassul, és a természet szinte észrevétlenül veszi át a főszerepet.
A belvárosban sétálva az ember könnyen úgy érezheti, mintha a múlt és a jelen természetes nyugalomban élne egymás mellett. Vannak itt patinás épületek, régi közintézmények, terek és utcák, amelyek nemcsak mesélnek a város történetéről, hanem meg is őriztek valamit abból az életérzésből, amely Pancsovát egyedivé teszi. Nem feltétlenül a monumentalitás ragadja meg az utazót, hanem a részletek intimitása és a város emberléptékű karaktere.
Az olajfinomítója kulcsfontosságú a helyi gazdaság számára, hiszen mintegy 1700 helyi dolgozik itt, ugyanakkor éppen ez a fontos ipar, jelentős környezetvédelmi terhet jelent a városnak, talán ezért is oly fontos a helyiek számára a Népkert. A város „tüdeje” fontos ellensúlyt képez a közelben található nehézipari létesítményekkel szemben.
MEGHATÁROZÓ HATÁRŐRVIDÉK
Pancsova a történelem folyamán, éppen azért, mert a Duna mentén található, jelentős mértékben kivette részét a terület történéseiből. Már a 18. századi törökkel szembeni küzdelemben is fontos szerepet játszott, hiszen a török hatalmának megtörése után, 1716 novemberében Mercy tábornok visszafoglalta Pancsovát, erődjét pedig, melynek falainak emlékét a mai alsó város őrzi, részben lebontatta. 1717-ben a Nándorfehérvár ellen vonuló Jenő herceg Pancsovánál táborozott. A török hatalmaktól való felszabadulása azonban nem tartott sokáig, hiszen 1738-ban a törökök a várost újra elfoglalták és földúlták, alig 5–6 évre rá pedig pestis pusztított ezen a területen is, néptelenné tette Pancsovát. 1765-ben újra betelepítették és a határőrvidék szervezésekor, két évre már a bánsági német ezred székhelyévé lett. Ezt követően újabb török támadás érte a várost, mire 1789-ban Laudon tábornok új sáncokkal és erős őrséggel látta el az alsó várost a törökök beütései ellen. Ez hatásosnak mutatkozott, hiszen ezt követően a török seregek itt többé nem mutatkoztak.
Az ezt követő békés időszakban gyors fejlődésnek indult Pancsova, I. Ferenc magyar király 1794-ben szabad katonai községgé emelte. Az ipara és kereskedelme fellendült és a katonai kormány gondozása alatt a város megszépült. Ezért a város a legnagyobb érdemet Mihajlevics Mihály tábornoknak tulajdonítja, hiszen ő álmodta meg a nagy és díszes Népkertet, ami a mai napig a városiak kedvelt sétálóhelye.
1871-ben a magyar törvényhozás feloszlatta a katonai határőrvidéket, és Pancsovát törvényhatósági joggal ruházta fel, ezzel pedig megkezdődött a város történetének új korszaka.
EGY SZELET A FRANCIA ÉS ANGOL PARKBÓL
A város legnagyobb és legrégebbi parkját, a Népkertet Mihajlo Mihaljević dandártábornok, az akkori városi igazgatás vezetője alakította ki 1829-ben egy kis erdőből a település szélén. A feljegyzések szerint körülbelül 20 láncot, vagyis 15,8 hektár területet parkosított, az akkori korra jellemző német parkok mintájára, amely a francia és angol parkok elemeinek szintézisét jelentette. Gyorsan kedvelt sétánnyá vált, ahol a lakosság szívesen töltötte az idejét. Ám a legnagyobb népszerűségét 1905-ben, az akkori nemzetközi ipari és mezőgazdasági kiállítás alkalmával szerezte meg.
Mint ahogy azt a feljegyzésekben olvashatjuk, nagy felkészülés előzte meg ezt a kiállítást, jelentős összegeket fordítottak a vasúti, a közúti és a folyami infrastruktúrába, ami a park kinézetét és nagyságát is módosította. Ekkor parkosították az akkori Ferenc József teret, a mai I. Péter király teret. Abban az évben, egy hónap alatt augusztus 15-e és szeptember 15-e között a Népkertben megtartott kiállításon, a 20. század elején kisebb, mintegy 20 ezer lelket számláló Pancsován egyes feljegyzések szerint egymillió látogató fordult meg. Jelentős bevételre tett szert akkor a város, illetve a kiállítók is, akik elsősorban kézművesek, iparosok, mezőgazdasági termelők és kereskedők voltak.
A Népkertben csak erre a kiállításra díszes, faépítésű, alkalmi pavilonokat állítottak fel, így külön pavilonja volt az iparosoknak, a mezőgazdasági termelőknek, a hazai termékeknek, a kézműveseknek, a halászoknak… ezek a pavilonok később is megőrizték funkciójukat, hiszen kulturális célokra, valamint tanácskozásokra is felhasználták azokat. Majd a megüresedett területen később helyet kapott az akkortájt dívó, úgynevezett laun (földpályás) teniszjáték, ezzel múlatták az időt a pancsovai kisasszonyok. Ekkor épült fel a Laun-tenisz Klub épülete is, amit 1908-ban alapítottak.
Bár csökkent a park összterülete a park melletti tartalmak miatt: felépült a vasútállomás, a kórház és utcákat alakítottak ki, de hosszú ideig megőrizték a park fő útvonalait, a kövezése is megváltozott, sőt új tartalmakat kapott: például a szökőkutat, játszóteret és természetesen közvilágítást is.
A parkról szóló feljegyzésekben olvashatjuk, hogy a zenés mulatságokat, illetve a késői sétákat csakis az eső szakíthatta meg, hiszen az eső leoltotta az akkori fényt. A több száz papírlampiont csak a villanyáram megjelenése a városban, majd pedig annak parkbéli bevezetése cserélhette le.
Hosszú ideig csak a zenei pavilon, amit még 1851-ben állítottak fel, őrizte az akkori idők emlékét. A szabadtéri zenélést itt 1855-ben vezették be, egy 14 tagú zenekar játszott, fejenként 4,5 lánc föld fejében, azzal, hogy ez a fizetség arra kötelezte őket, hogy minden vasárnap és ünnepnapokon zenéljenek. Ezt a zenepavilont a hatvanas években lebontották. A helyére egy kőszoborral ellátott szökőkút került, és ebben az időben távolították el a park körül felállított kerítést is.
Kevés szobor van a pancsovai Népkertben, de Leo kutya hősies tettével kiérdemelt egyet – egy gyermeket védett meg egy kutyatámadástól, ami után belehalt sérüléseibe
Felfrissülésre is van lehetőség
CSAK 2008-BAN KAPOTT ÚJ ÉLETET
A 20. század történései azonban kihatással voltak a Népkert életére is. Hosszú éveken keresztül elhanyagolták. A laun-teniszező lány szobra eltört, a sétányok szinte elveszítették az útvonalukat, a játszóteret sem használta szinte senki, a padokon sem lehetett megpihenni, megrongálódtak ugyanis, mindent benőtt a gaz. Az esti órákban biztonsági okokból szinte senki sem sétált arra.
A mai park alaparculatát meghatározó, a nagy népszerűséget hozó kiállítás százéves évfordulója okán pályázatot írt ki a város és hamarosan meg is kezdődött a park felújítása. Új kerítést kapott a park, bejárati kaput állítottak fel, lecserélték a földalatti installációt, új sétányokat építettek és új, rekreációs tartalmakkal látták el a parkot, vagyis 1,15 kilométeres futópályát alakítottak ki, szabadtéri konditermet, játszóteret állítottak fel és újra felépült a zenepavilon, a régi helyén. A parkosítás során újabb fákkal, díszcserjékkel és rózsabokrokkal bővül a park növényvilága.
Hivatalos adatok alapján megközelítőleg 2000 fával büszkélkedhet a pancsovai Népkert, többségében hársfákkal (Tilia sp.), juharfákkal (Acer sp.), vadgesztenyével (Aesculus hippocastanum), török mogyoróval (Corylus colurna) és másokkal. Mivel a park területét a mellette álló, városi tulajdonban levő parkosítási vállalat faiskolájával bővítették ki, az itt található növényállományt is megtartották és beépítették a park új arculatába, így a feketefenyők (Pinus nigra), a fekete dió (Juglans nigra), a közönséges dió (Juglans regia) és a fűzfák (Salix sp.) kifejlett példányai különleges hangulatot kölcsönöztek az újonnan létrehozott parkterületnek.
Tele van virágokkal, díszcserjékkel és a nyári hónapokban a zenepavilonba visszatért a zene.
Megőrizte helyét a park legidősebb fája, a már 200 éves kocsányos tölgy (Quercus robur) is, ami a játszótér mellett biztosít árnyékot lombjával. Visszatért az élet a parkba, hiszen számos fontos közösségi esemény helyszíne újra.
Nyitókép: A Népkertbe érkezőket Jovan Pavlović, az első pancsovai hetilap, a Pančevac alapítója fogadja (Miklós Hajnalka felvétele)
