Zenta község Közigazgatási hivatalának Településrendezési, építésügyi és kommunális tevékenységi alosztálya ismét megszervezte a Tisztább Zentáért elnevezésű takarítási akciót. A fő eseményt szomba...
Zenta
A régió valamennyi országából és a környező településekről is érkeztek fellépők szombat délután Zentára, a 13. alkalommal megtartott Gyermek Néptáncfesztiválra.
A zentai Városi Kisgalériában csütörtök este a tavalyi, 44. TAKT-on (Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor) készült alkotásokból nyerhettek ízelítőt a kortárs képzőművészet kedvelői.
Pénteken a zentai zsidó temetőben emlékeztek meg az egykoron a városban élő zsidók haláltáborokba való deportálásának 81. évfordulójáról.
A zentai Kiszsinagógában csütörtök este tartották meg az Előhívott értékek – kulturális örökségünk a fiatalok szemével című fotópályázatra beérkezett alkotásokból összeállított kiállítás ünnepélyes...
Múltunk ereje címmel indított múzeumpedagógia foglalkozás-sorozatot a Zentai Városi Múzeum. A csütörtök délelőtt megtartott első alkalmon Thurzó Lajosról, a település híres írójáról, költőjéről, új...