Kedden délelőtt a Zentai Gimnáziumban tartották meg az V. Körmendi Ferenc fizika-, kémia-, természettudományi és ökotudat természetvédelmi versenyt. A megmérettetésre közel harminc tanuló jelentkezett, akik a környék általános iskoláiból érkeztek. Szerb és magyar tagozatokról egyaránt részt vettek diákok, akik szakmai zsűri előtt mutathatták be tudásukat.
A verseny ünnepélyes megnyitóján Kálmán Róbert, a Zentai Gimnázium igazgatója, a megmérettetés ötletgazdája köszöntötte a jelenlévőket és röviden bemutatta Körmendi Ferenc munkásságát és életújtát. Elmondta, hogy Körmendi Ferenc egy nagy lokálpatrióta, zentai atomfizikus volt, aki a Zentai Gimnáziumban tanult, majd később Belgrádban fejezte be az Elektrotechnikai Egyetemet, és ezt követően egyetemi tanár lett.
A tanulók a legegyszerűbb alapanyagokat használták fel (Fotó: Gergely Árpád)
– Egyetemi tanárként nemcsak Belgrádban, hanem Újvidéken is oktatott, valamint az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Japánban és Magyarországon is dolgozott. Elmondható tehát, hogy világszerte keresett egyetemi tanár volt. Több helyen felkínálták neki az állampolgárságot, többek között az Amerikai Egyesült Államokban is, de ezeket soha nem fogadta el. Mindig ragaszkodott Zentához és mindig ide tért vissza. Sokat tett a vajdasági magyar oktatásért is. Megszervezte például, hogy nála magyarul is lehessen vizsgázni, annak ellenére, hogy azon az egyetemen, ahol tanított, szerb nyelven folyt az oktatás. Rendkívül sokoldalú ember volt, ami már gyermekkorában is megmutatkozott. Éjszakánként titokban olvasott, hogy ne zavarja az édesanyját és a paplan alatt, egy kis zseblámpával bújta a könyveket. Felnőttként nemcsak a természettudományok érdekelték, hanem a magyarsághoz kapcsolódó népdalokat is gyűjtötte, valamint régi rádiókkal és használati tárgyakkal is foglalkozott – mondta az igazgató.
A sajtó kérdésére Kálmán Róbert elmondta, hogy a verseny kezdeményezése még abból az időből származik, amikor általános iskolai tanárként dolgozott. Rámutatott arra, hogy a diákok fizikából és kémiából, egy megadott témakörön belül, saját eszközökkel, gyakran egyszerű, akár otthon készített berendezésekkel mutatnak be különböző kísérleteket.
– Az idei témakör az erők és az egyensúly volt, amely mind fizikából, mind kémiából érvényes. A központi gondolat, hogy a testek, illetve általában a természet egyensúlya akkor áll fenn, ha az erők kiegyensúlyozottak. A tanulók ehhez kapcsolódó kísérleteket mutattak be. A bemutató során ismertették a kísérleteket, plakátot készítettek a témáról, és ezt is prezentálták. A jelentkezés feltétele az volt, hogy készítsenek egy néhány oldalas dolgozatot, amelyet előzetesen elektronikusan elküldtek, majd nyomtatott formában is elhoztak. A verseny lényegében ezekből az elemekből állt össze. A diákok párokban dolgoznak és ennek több oka is van. Egyrészt fontos, hogy megtanuljanak közösségben, együttműködve dolgozni, hiszen erre a későbbiekben is szükségük lesz, másrészt általában bátrabbak és magabiztosabbak, ha nem egyedül, hanem ketten vesznek részt a feladatban – fogalmazott Kálmán Róbert.
Nyitókép: A diákok különböző kísérleteket mutattak be (Fotó: Gergely Árpád)



