A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) kihirdette az „SDA Sandžaka – Szandzsák őrzői” elnevezésű kisebbségi választási listát a 2026. október 25-ére kiírt előrehozott parlamenti választásra. A listát a Sandžaki Demokratikus Akció Pártja (SDA Sandžaka) nyújtotta be.
A választási listán 35 képviselőjelölt szerepel. A RIK ellenőrzése szerint a lista támogatására benyújtott 5910 hitelesített választói nyilatkozat jogilag érvényesnek bizonyult. A bizottság egyhangú döntéssel nemzeti kisebbségi választási listaként ismerte el az SDA Sandžaka listáját.
A lista a választáson indulók közül a 11. kihirdetett választási lista. Az SDA Sandžak előző nap adta át jelöltlistáját a RIK-nek; akkor 6128 hitelesített aláírást nyújtottak be, amelyek közül az ellenőrzés után 5910 bizonyult érvényesnek. A RIK kibővített összetételében a lista javaslatára Enis Zeković jogászt nevezték ki a bizottság tagjává, helyettesének pedig Džemir Sjerićet.
A választási folyamat megfigyelésében időközben az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) is részt vesz. A RIK elnöke, Vladimir Dimitrijević közölte, hogy az ODIHR képviselői ezentúl a bizottság ülésein is jelen lesznek, és figyelemmel kísérhetik a választási szervek valamennyi eljárását. Az ODIHR szeptember 16-án hivatalosan is megnyitotta választási megfigyelő misszióját Szerbiában.
Nyitókép: Facebook/SDASandzaka.Officialpage



