A cikkhez képgaléria kapcsolódik.
Gunaras új sportpályájával gazdagodott, a helyi Dózsa György Általános Iskola mögötti aszfaltozott terepet a gyerekek, valamint a település valamennyi polgára használhatja kispályás labdarúgó- vagy kézilabdapályaként. A helyi közösség tervei között szerepel további három sportágra is alkalmassá tenni, emellett éjszakai megvilágítással ellátni. A sportlétesítményt megtekintette a Vajdasági Magyar Szövetség-Dr. Pásztor Bálint, ötös sorszámmal kihirdetett köztársasági választási lista jelöltjeinek küldöttsége és a VMSZ tisztségviselői, akik a falubeliekkel utcafórum keretében beszélgettek el. Szó esett a vajdasági magyar érdekképviseletről, a gazdaságfejlesztésről, az oktatásról és egyéb tervekről. A jelenlévőket Kovács Viktor, a VMSZ Gunarasi Helyi Szervezetének elnöke köszöntötte, majd dr. Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke osztotta meg gondolatait.
– Minden egyes olyan településre eljutunk, ahol magyarok élnek, hiszen a VMSZ számára a magyar összefogás arról szól, hogy a helyiekkel együtt határozzuk meg a prioritásokat, és együtt dolgozzunk azok megvalósításán. Egyúttal elszámolunk az eredményekkel is, és megbeszéljük a további célokat. Tapasztaltuk eddig, hogy az ügyeinkért helyettünk senki sem fog eljárni, senki sem fog küzdeni érte. Fontos számunkra a gunarasi iskola: szeretnénk, ha modern és biztonságos lenne, nőne a diákok száma, és épülne egy sportpálya, ahol a gyerekek és a felnőttek is kézilabdázhatnak meg focizhatnak – nyilatkozta dr. Juhász Bálint, aki kiemelte céljaikat.
– Tartozunk még Gunarasnak a Zentagunaras felé vezető aszfaltút kiépítésével, erről a közös célról nem mondtunk le. Azon munkálkodunk, hogy ebben a faluban is még sokáig hallatszódjon a magyar szó. Érdekli a helyi embereket a szervezetek rendezvényeinek megvalósíthatósága, és a Belgráddal, illetve Budapesttel kiépített együttműködés. Alapvetően erős és önálló érdekképviseletre van szüksége a vajdasági magyarságnak, majd a programok-, célok- és projektek alapján lehet tárgyalni azok megvalósításáért. Ezért fogunk össze a közösség tagjaival, civil szervezetek képviselőivel, művelődési- és sportegyesületekkel, más vajdasági magyar pártokkal, valamint teljes közösségekkel, hogy ennek az elképzelésnek érvényt szerezzünk. Mert együtt erősebbek vagyunk, és ez így van már 32 éve, amióta a vajdasági magyarság elsöprő többséggel a VMSZ-nek szavaz bizalmat. Erre kérem most is önöket – zárta gondolatait dr. Juhász Bálint.
Kovács Viktor elmondta, hogy a sportpályát időszerű volt újraaszfaltozni, hiszen az évek alatt a burkolata salakossá vált.
– A pálya teljes felújítását a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárságnak köszönhetően tudtuk kivitelezni, amire a pályázati kiíráson nyertünk 4,7 millió dinárt. Továbbá Topolya község önkormányzata 1,2 millió dináros támogatásának köszönhetően valósítottuk meg a munkálatokat. Újraaszfaltoztuk, biztosítottuk az új kapukat és az aszfalt csíkozását, amely a kispályás labdarúgó-mérkőzések és kézilabdameccsek lebonyolításának előfeltétele. Azt tervezzük, hogy tavasszal a helyi közösség forrásából további sportolási lehetőségeket alakítunk ki. Kosárlabdapalánkot helyezünk majd ki, illetve mobilteniszhálót és -röplabdahálót is szeretnénk beszerezni. Így gyakorlatilag öt sportágat lehet majd űzni. Ez nagy előrelépés a korábbiakhoz képest, arról nem is beszélve, hogy a pályát a falubeliek is használhatják, hiszen nem zárt területről van szó, emellett a szomszédos iskola kültéri tornaóráihoz is kitűnő helyszín. Többen jelezték, hogy szeretnék, ha éjszakai megvilágítást is kapna, hiszen különösen nyáron többen is összegyűltek a helyszínen. Mindezt azért tudjuk kivitelezni, mert két évvel ezelőtt a falu felelősen gondolkodó lakossága, miután megértette, hogy milyen terveink vannak, kétharmados többséggel igent mondott a helyi járulék további fenntartására, így a helyi közösség rendelkezik saját forrással – hangsúlyozta Kovács Viktor.
Nyitókép: Utcafórumot tartott a VMSZ Gunarason, az új sportpálya mellett (Ótos András felvétele)



