2026. április 25., szombat

Az újjászületés ereje

Rendhagyó irodalomóra a zentai Kiszsinagógában

Zentán pénteken a helyi zsidóság deportálásának 81. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéshez kapcsolódóan rendhagyó irodalomórára is sor került a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ szervezésében. A Kiszsinagógában a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint a Zentai Egészségügyi Középiskola harmadikos és negyedikes diákjai gyűltek össze, hogy meghallgassák Rozványi Dávid író és Török Tünde előadóművész előadását.

Az előadók fontosnak tartották, hogy az órának pozitív kicsengése legyen. Mint azt Rozványi Dávid hangsúlyozta, a mai fiatalok számára a holokauszt már csak egy távoli történelmi tény, ezért az volt az elképzelésük, hogy a témát a diákok egyéni élettapasztalataihoz kapcsolják:

– Megpróbáltunk távolról közelíteni a holokauszt témájához, hiszen a fiatalok már csak regényekben, filmekben és a történelemkönyvekben találkoznak vele. Ezért az volt az elképzelésünk, hogy a saját egyéni élményeikhez, élettapasztalataikhoz kapcsolódjunk, illetve hogy ne csak a halálról, a pusztulásról beszéljünk, hanem az újjászületésről, az életről is.

Török Tünde hozzátette, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat:

– Nagyon nehéz erről az oldalról megközelíteni a témát, de nem szabad semmit elmismásolni. A felnövekvő nemzedék számára meg kell mutatni az árnyoldalt is, de azt is, hogy az ember mitől maradhat ember a legnehezebb időszakban is. Az volt a kihívás, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsünk a műsorban a kettő között.

Az előadók elmondták azt is, hogy szerintük sikeresen megugrották ezt a feladatot, hiszen a diákok nonverbális jelzései azt mutatták, hogy értik és átérzik mindazt, amit át szerettek volna nekik adni.

– Számunkra ez hatalmas megerősítést jelentett. Zenta nagyon büszke lehet magára, amiért ilyen fiataljai vannak, és amiért ilyen programoknak ad helyet a holokausztra emlékezve – zárta gondolatait Rozványi Dávid.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A múlt tragédiája és az élet diadala találkozott a Kiszsinagógában (Fotó: Gruik Zsuzsa)