2024. október 15., kedd

Egészséges ivóvíz Temerinben

Lehelyezték a vízgyár alapkövét – A létesítmény két éven belül megépül

Igor Mirović tartományi kormányfő és Mladen Zec, Temerin polgármestere csütörtökön lehelyezte a jövőbeni vízgyár alapkövét a Staro Đurđevo forrás telephelyén. Az eseményen jelen volt többek között Miloš Maletić, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság igazgatója is.

A csaknem háromezer négyzetméternyi területet felölelő létesítmény építési munkálatai már nagyban folynak. A tartományi kormány a Vajdasági Nagyberuházási Alapon keresztül 1,6 milliárd dinárt fordított a terv megvalósítására. Igor Mirović a helyszínen elmondta, hogy a tartományi kormány a szóban forgó projekt finanszírozásával hosszú távon kívánja megoldani a temeriniek ivóvízellátásának gondját.

 

A vízgyár kiépítésének kezdetét több hónapon át tartó elemzések előzték
meg. A szakemberek megállapították, hogy a beszerelendő víztisztító technológia tekintetében melyik a legelőnyösebb választás (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

A vízgyár kiépítésének kezdetét több hónapon át tartó elemzések előzték meg. A szakemberek megállapították, hogy a beszerelendő víztisztító technológia tekintetében melyik a legelőnyösebb választás (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

 – Reméljük, a létesítmény két év múlva, de a munkálatok kivitelezője szerint még előbb elkészül. Összetett, több szakaszból álló, korszerű technológiai eljárással egészséges ivóvizet tudunk majd biztosítani a polgároknak. Ennek köszönhetően a temeriniek számára megoldódik az egészséges ivóvíz hiányából eredő, több évtizedre visszanyúló probléma – mondta a tartományi kormányfő.
A vízgyár építésének kezdetét több hónapon át tartó elemzések előzték meg. Ezek megmutatták, hogy a technológia megválasztása tekintetében melyik úton kell megindulni.

– Bízunk abban, hogy már jövő nyáron elkészülhet a vízgyár, amely rendkívüli fontos szerepet tölt majd be a helyi lakosság egészségének javítása, valamint Temerin fejlődése tekintetében is. A létesítmény kapacitása nagyobb lesz, mint amit a polgárok jelenlegi igénye megkövetel. Ez azt jelenti, hogy a jövőre is gondolunk, az ipari övezet kibővítésére, a gazdaság fejlődését is beterveztük. Gondolunk mindazokra az emberekre, akik a jövőben ezen a településen fognak élni – fogalmazott Igor Mirović.

A kormányfő úgy értékelt, hogy a helyi önkormányzattal folytatott, kiváló együttműködés már számos, sikeres projektet eredményezett, majd hozzátette, hogy az elkövetkező hetekben megkezdődnek a járeki Slavko Rodić Általános Iskola felújításának munkálatai. Ezeket a rekonstrukciókat is a tartományi kormány finanszírozza majd. Emlékeztetett arra, hogy befejeződtek a belcsényi vízgyár teljes körű felújításának előkészületei, így hamarosan várható ennek a jelentős projektnek a megvalósítása.

 

Fúró Dénes felvétele

Fúró Dénes felvétele

Mladen Zec hangsúlyozta, hogy az egészséges ivóvíz problematikájának megoldása már évtizedek óta húzódik és eddig ezzel a kérdéssel senki sem foglalkozott komolyabban.

– A temerini polgárok két éven belül a mostaninál sokkal egészségesebb ivóvízet tölthetnek majd a pohárba. Fontos megemlíteni, hogy az alkalmazott technológiát az újvidéki Természettudományi-Matematikai Kar szakemberei választották ki. A jobb vízminőség mellett a kapacitás is nagyobb lesz, ugyanis most másodpercenként csak 35 litert tudtunk biztosítani, a létesítmény megépülését követően viszont ezt a mennyiséget másodpercenkénti 130 literre növeljük majd. Ez a mennyiség elegendő lesz a község területén élő mintegy 45 ezer polgár szükségleteinek kielégítésére – magyarázta Mladen Zec.

 

Nyitókép: Fúró Dénes felvétele