A Városi Tanács tegnapi ülésén hagyta jóvá a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat igazgatói bizottságának döntését, amely hatszázalékos áremelést irányoz elő.
A döntés mától lép érvénybe.
A vállalat 2010-re vonatkozó üzleti terve irányozta elő az emelést, mindez pedig a város és az EBRD Bank közötti megállapodás feltétele, amely szerint 2012. december 31-ig a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat szolgáltatásainak árát ki kell egyenlítenie, s azok mindenki számára – a magán- és jogi személyek számára is – ugyanannyiba kerülnek majd.
Így a víz köbmétere ezentúl 36,04 dinárba kerül köbméterenként (az előző ár 34 dinár volt), a szennyvízelvezetés 14,81 dinárba kerül köbméterenként (az előző ár 13,98 dinár), a szennyvíztisztítás pedig szintén 14,81 dinár lesz mától (az eddigi 13,98 dinár helyett). Az árak nem tartalmazzák a hozzáadott értékadót (8 százalék).
A víz köbmétere Újvidéken 29,35 dinárba, Belgrádban 33,51 dinárba kerül. A szennyvízelvezetés Újvidéken 18,50, Belgrádban 8,38 dinár a hozzáadott értékadó nélkül.
A szabadkai szennyvíztisztító megépítését egyébként a hazai és az európai uniós szakemberek is az ország legnagyobb beruházásának tekintik.
