A Kolevka Gyermekotthonban jelenleg 179 gyermek van, közülük 163-an fejlődésben súlyosan visszamaradtak. Mindössze harmincan mozgásképesek. A gyermekekkel összesen 139 alkalmazott foglalkozik, közülük nyolcvanan egészségügyi végzettséggel és szakképesítéssel rendelkeznek.
Az intézmény igazgatónője egy félórás filmmel szerette volna felhívni a figyelmet a munkájukra, és bemutatni a szülőknek, hogyan is dolgoznak a gyermekekkel.
A filmben, amelyet a helyi televíziók időről időre levetítenek majd, bemutatják, milyen foglalkozásokat szerveznek a gyermekeknek, s hogyan folyik a napi ellátás a Kolevkában.
– Fontos tudnia mindenkinek, hogy azok a szülők, akik beteg, mozgásképtelen, Down-kóros gyermeküket a Kolevka gondozására bízzák, nem elhagyják azokat, hanem törődnek velük. El kell fogadni, hogy az ilyen jellegű betegségek esetében szakember felügyeletére, napi szintű szakszerű gondoskodásra van szükség – magyarázta Mirjana Čabrić, a Kolevka igazgatónője.
Az intézmény vezetője és alkalmazottai fontosnak tartották kiemelni, hogy szerencsére a bizalom megvan irányukba. Ezt bizonyítja a nappali ellátás is, amelyen 2 és 18 éves gyermekekkel – Down-kórosokkal, vakokkal, siketekkel és nagyothallókkal, valamint értelmi fogyatékosokkal – foglalkoznak a szakemberek. Az egyik szülő kiemelte: Down-kóros kislányát egyéves kora óta járatja a napközibe. Másfél év alatt megtanult önállóan járni, és képességei is folyamatosan javulnak. Hozzátette, ezt otthon nem tudták volna kihozni belőle.
A napköziben az ellátás ingyenes, a gyermekeket pedig mindennap kombival, szintén ingyen szállítják el otthonuktól a Kolevkáig, ami a szülőknek nagy segítséget jelent.
– Nagyon sok a támogatónk, akik ma már kérés nélkül utalják át nekünk a pénzt. Ezért nem tudunk elég hálásak lenni. Több mint 180 ilyen jólelkű adományozónk van. Reméljük, ezt meg tudjuk hálálni azzal, hogy mindent megadunk ezeknek a gyermekeknek, amire csak szükségük van. Ha a filmet látva az jut eszükbe, hogy olyanok vagyunk, mint egy család, akkor mi elégedettek lehetünk, mert ez a célunk – mondta az igazgatónő.
