A Prosperitati Alapítvány és a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. együttműködésének eredményeképpen október végén elindult a Vajdasági Rohonczy Gedeon Mentorprogram. Ennek célja új szintre emelni a vajdasági magyar vállalkozások szakmai fejlődését és piaci versenyképességét. A program közvetlen célja, hogy az élelmiszeripari – különösen a biotermelésben és kiemelt minőségű termékek piacán dolgozó – vállalkozások szakmai támogatást kapjanak, üzleti hatékonyságuk javuljon, és termékeik a nemzetközi piacokon is megállják a helyüket.
Kedden Muzslyán, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székházában tartották meg a mentorprogram első tájékoztató fórumát, itt szép számban jelentek meg bánáti termelők és családi vállalkozások tulajdonosai. A mentorálással elsősorban az élelmiszer-termelőket támogatják majd és november 28-áig várják jelentkezésüket.
Nagy Zita, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője a rendezvényen elmondta, azok a vállalkozások jelentkezhetnek, amelyeknek van olyan terméke, amelyet szeretnének fejleszteni.
– A program segít abban, hogy a termékek kikerüljenek a külföldi piacra, és hogy – a megfelelő szakemberek bevonásával – emeljék az árucikk színvonalát, minőségét. Egy-egy termék fejlesztésével akár 8-10 mentor is foglalkozhat – ismertette Nagy Zita.
A program sok érdeklődőt vonzott (Vidács Hajnalka felvétele)
A program összetett, ami azt jelenti, hogy a vállalkozás mindegyik szegmensének tekintetében igyekeznek segíteni – fogalmazott dr. Simon Vilmos, a Rohonczy Gedeon Mentorprogram vezető mentora. Szavai szerint a tizenkét fős mentorcsapatot úgy állították össze, hogy minden területen segíteni tudjanak, legyen szó a pénzügyi tervezésről, az arculat megtervezéséről vagy technológiai és termelési kérdésekről.
‒ A mentoraink szakmájukban kimagaslóak, olyan szakmai- és élettapasztalat áll mögöttük, ami révén segíthetnek. Ezek az emberek a szakmájukban sikeresek, az egzisztenciájukat nem a mentorprogram biztosítja. A válogatás során a legfontosabb szempontunk az volt, hogy azokat az embereket gyűjtsük össze, akik adni szeretnének a közösségnek – magyarázta dr. Simon Vilmos.
Hajnal Virág, a Rohonczy Gedeon Mentorprogram vajdasági mentora megtiszteltetésként élte meg a programban való részvétel lehetőségét. „Úgy gondolom, hogy ez egy izgalmas terep, a program által pedig olyan vajdasági élelmiszeripari különlegességeket ismerünk meg, amelyek nemcsak a mi vidékünkön lehetnek ismertek, hanem az egész világon. Én vajdasági mentorként, márkaépítőként és közösségépítőként segítem a vajdasági kisvállalkozókat” – fogalmazott Hajnal Virág.
Az ürményházi Móricz vágóhidat és húsfeldolgozót 2001-ben alapították meg. Pintér Anna-Mária édesapjától vette át az üzemet, amelyet most is családi vállalkozásként üzemeltetnek. A vállalatban készítenek kolbászokat, fermentált termékeket, szalámikat, valamint disznósajtot. Termékeiket kiskereskedelmi üzletekben értékesítik Zichifalván, Versecen, Fehértemplomon és Alibunáron. Arra törekszenek, hogy a magyar konyha ízeit mutassák be a vevőknek. A tulajdonos nagy érdeklődéssel és elvárásokkal érkezett a muzslyai találkozóra.
‒ Nekünk, kistermelőknek nagy segítséget ígér ez a lehetőség, mivel nem tudunk olyan szakembereket alkalmazni, akik értenek a termékek reklámépítéséhez, vagy akik a termékek arculatáért felelnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a gyártmányaink minőségesek, de arra is szükségünk van, hogy érdekesebbé tegyük a csomagolóanyagainkat, hogy azok felkeltsék a vevőink érdeklődését. Számomra az is érdekes kérdés, mit tehetünk azért, hogy a piacon még inkább érvényesüljünk – mondta a cégtulajdonos.
A találkozó végén Nagy Zita emlékeztetett, a pályázatok átadásának határideje november 28-án jár le. Elmondta, a jelentkezés lezárulása után a mentorok ellátogatnak a jelentkezőkhöz, megnézik a vállalatot, felmérik, hogy hol tart az adott gazdaság, megvizsgálják az anyagi lehetőségeket, a termékek csomagolását, valamint elbeszélgetnek a konkrét tervekről, célokról. A megjelenteket arra biztatta, hogy éljenek a lehetőséggel, és ne féljenek segítséget kérni.
A Vajdasági Rohonczy Gedeon Mentorprogramba rohonczy@prosperitati.rs e-mailcímen keresztül lehet jelentkezni, legkésőbb 2025. november 28-a éjfélig. Bővebb információ a www.prosperitati.rs honlapon érhető el.
Nyitókép: Lengyel László, dr. Simon Vilmos, Hajnal Virág, Hernyák László, Kósa Péter és Nagy Zita (Vdács Hajnalka felvétele)


