Az adai képviselő-testület csütörtökön este tartja 17. ülésén, amelyen 12 napirendi pont szerepel. Lakatos Adrián, az adai képviselő-testület elnöke a közelgő ülés kapcsán szerdán sajtótájékoztatót tartott Adán, a községházán. Elmondta, hogy a napirendi pontok közül több közvetlenül érinti a község fejlődését, a lakosság támogatását és a helyi gazdaság erősítését. A testület többek között megtárgyalja Ada község 2025. évi költségvetésének zárszámadását, valamint a 2026. évi költségvetés második módosítását is.
– A költségvetés módosítására elsősorban a céleszközök és a már vállalt szerződéses kötelezettségek teljesítése miatt van szükség. Ugyanakkor a módosításban helyet kaptak olyan fejlesztések is, mint a játszótér kialakítása, a labdarúgó-segédpálya megvalósítása, valamint a bölcsőde felújítása, amelyek többnyire pályázati források bevonásával valósulnak meg. Napirenden lesz továbbá a környezetvédelmi költségvetési alap 2025. évi programjának megvalósításáról szóló jelentés, a 2026. évi helyi foglalkoztatási akcióterv módosítása, a szociális védelmi szolgáltatások finanszírozásának összehangolása, valamint a községi választási bizottság állandó összetételére vonatkozó határozat módosítása. A foglalkoztatási akcióterv módosításával a közmunkaprogramra rendelkezésre álló keret is növekszik – magyarázta Lakatos Adrián. – A lakosság szempontjából kiemelten fontos napirendi pont a családi házak és lakások energetikai korszerűsítésének támogatása. Erre a célra az önkormányzat 10 millió dináros keretet irányoz elő. A program célja a háztartások energiahatékonyságának javítása és a megújuló energiaforrások nagyobb arányú használatának ösztönzése, a támogatások végső kedvezményezettjei pedig Ada község háztartásai lesznek.
Szintén jelentős intézkedés az ingatlanvásárlás támogatására szolgáló program, amelyre ugyancsak 10 millió dinárt tervezünk. Vissza nem térítendő támogatásra házaspárok, élettársi közösségben élők, fiatal mezőgazdászok és egyedülálló szülők pályázhatnak majd lakóingatlan vásárlására. Ennek egyik legfontosabb célja, hogy segítséget nyújtsunk a lakhatás megoldásához, és ezzel is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a fiatalok Ada községben tervezzék a jövőjüket. A pályázat részletes feltételeit és az eszközök elosztásának módját a községi tanács külön szabályzatban határozza majd meg. Új támogatási lehetőség nyílik a turizmus területén működő gazdasági szereplők számára is, amelyre 5 millió dinárt irányoz elő a község. A cél olyan beruházások ösztönzése, amelyek javítják a vendéglátó- és turisztikai létesítmények minőségét és kapacitását, új turisztikai termékeket és attrakciókat hoznak létre, hozzájárulnak a turisztikai idény meghosszabbításához, valamint új munkahelyeket teremthetnek – nyilatkozta az adai képviselő-testület elnöke.
Nyitókép: Lakatos Adrián (Csincsik Zsolt felvétele)



