A hagyomány ízei és illatai

Még dédszüleink és nagyszüleink idejében Észak-Bánát falvai mondhatni, fehérlettek a libáktól, s hangos gágogásukat messzire vitte a szél. Azóta azonban gyökeresen megváltozott a helyzet: ma már alig látni libát a vidéken. Egyedül a homokrévi (mokrini) lúdviadal és a tiszaszentmiklósi Libanapok rendezvények idézik fel azokat az időket, amikor még érdemes volt tartani ezeket a szárnyas jószágokat.
Ahogyan a homokrévi, úgy a tiszaszentmiklósi libanapok is az egész tartomány egyik jellegzetes eseményévé nőtte ki magát, amelyekre évről évre magyarországi és külföldi vendégek is ellátogatnak.

Hangos muzsikaszó kíséretében az idén is mintegy negyven főzőhelyen készültek a libából készült ínyencfalatok a Tiszaszentmiklósi Magyar Kultúrkör udvarában megtartott népünnepélyen.
Reperger Miklós, a művelődési egyesület vezetője elmondta, hogy Vajdaság minden szegletéből érkeztek vendégek, sőt Magyarországról is többen ellátogattak a rendezvényre.
Reperger a libatenyésztés nehézségei ellenére ma is foglalkozik szárnyasokkal. Kilenc évvel ezelőtt éppen azzal a céllal indította el a Libanapok rendezvényt, hogy ezáltal is hozzájáruljon az ágazat fellendítéséhez, és felhívja az illetékesek figyelmét a libatenyésztés sanyarú helyzetére. Komolyabb előrelépés azonban azóta sem történt – sem az észak-bánáti falvakban, sem a környező településeken nem nőtt számottevően a libaállomány.
– Ennek ellenére kitartóak vagyunk, és reméljük, hogy egyszer változni fog a helyzet – mondta Reperger Miklós. – Ez persze attól is függ, hogy a tartományi titkárság és a köztársasági minisztérium miként értékeli az ilyen kezdeményezéseket.
A tenyésztők ma főként a liba húsát és zsírját tudják értékesíteni.
– Tulajdonképpen a libazsír menti meg a helyzetet – mutatott rá a fő szervező. – A libahús kilója csaknem ezer dinárba kerül, a zsír kilója pedig eléri a háromezer dinárt.
A libazsírt sokan „ezerarcú orvosságként” emlegetik, mivel főleg telítetlen zsírsavakat tartalmaz, amelyek segíthetnek a koleszterinszint szabályozásában, kedvezően hatva a szív- és érrendszerre. Emellett gazdag A-vitaminban, és kisebb mennyiségben E- és D-vitamin-forrás is.

Bodor István és felesége Gubacról érkezett a tiszaszentmiklósi rendezvényre. A 82 éves bácsi mesélte, hogy gyermekkorában Bács-Kiskun vármegye falvaiban szinte minden háznál 5–10 liba szaladgált az udvaron.
– A szüleink ránk kiabáltak: „Eridj, hajtsd be a libát! Szaladj a liba után!” – mesélte nevetve István. – Mi így nőttünk fel, és bennem azóta is él a nagy libaszeretet – mesélte.
Bodor úr fiatalkorában libapásztor és hivatalos libatömő is volt, később ő maga is tartott libát, ám
mint mondta, őfelette is eljárt az idő, de a libák szeretete megmaradt, ezért is tett eleget a szervezők meghívásának és örömmel jött a rendezvényre. Bodorék sült libacombot, töltött libanyakat, libakolbászt és libaaprólék-pörköltet készítettek.
– A libacombbal az a baj, hogy nem sül meg gyorsan, hiszen nem tudjuk, milyen idős volt a liba. Hosszabb ideig kell párolni és sütni – magyarázta. – Födő alatt sütöm, néha megfordítom, locsolgatom, és így lesz belőle finom, omlós pecsenye. Fűszernek pedig elég egy kis só és bors – ecsetelte.  

Ősz Szabó Imre, a főzőverseny egyik zsűritagja szerint a libacomb sütésénél legfontosabb, hogy a hús ne száradjon ki.
– Nem szabad túl sok fűszert használni: elég egy csipet só, esetleg egy kevés rozmaring – tanácsolta, és elmondta azt is, hogy a libalevest sem szabad hagyni, hogy zavarossá váljon: a tüzet időben vissza kell venni, hogy a leves csak „pöszögjön” a fazékban, azzal, hogy így hosszabb ideig tart a főzés. A pörkölt vagy paprikás esetében pedig el kell dönteni, melyiket akarjuk, és arra figyelni, hogy az étel színe szép, állaga pedig megfelelő legyen.
A zsűritag hozzátette, nem volt könnyű dolguk, hiszen a versenyzők sokféle fogással készültek.

A rendezvény visszatérő vendégei közé tartozik a törökkanizsai Miklós Edvárd és társasága is. Ők második alkalommal vettek részt a Libanapokon.
– Saját részünkre mi is tartunk libát, évente egy-két alkalommal libaételeket is készítünk – mondta  Edvárd.
A leglelkesebb társaság az idén is a szajáni Móra Károly Általános Iskola tanulói és tanítói voltak. Amíg a pedagógusok főztek, addig a tanulók libatépésben, kézi kukoricamorzsolásban, valamint a Márton-nap alkalmából meghirdetett képzőművészeti és irodalmi pályázaton is megmérettették magukat.
– Minden évben részt veszünk a Libanapokon – mondta Kikić Bari Lídia, az iskola igazgatója, aki elmesélte, hogy a férjével és családjával rendszeresen részt vesz különböző főzőversenyeken, és a kollégáit is megkérdezte, hogy lenne-e kedvük csatlakozni hozzájuk. 
A zentai Lehóczki Vilmos immár harmadik alkalommal vett részt a rendezvényen.
– Minden évben hívnak minket, és ha a munkánk engedi, el is jövünk. Elmondta, hogy az idén bepácolt, szénen sült libamájat, libacombot és libaragut készítettek. 
– A legnehezebb, hogy ne „cicázzuk túl” a készítést, az ízesítést, mert azzal el lehet rontani mindent – tette hozzá mosolyogva és hozzáfűzte, hogy ő mindig hozzáad egy kis édeset is a sültekhez: vegyszermentes almát és körtét, így összesülnek az ízek. 
– Fahéjjal különösen finom – jegyezte meg Vili, aki ceremóniamesterként a rendezvény zökkenőmentes lezajlásából is derekasan kivette részét. 
Egyszóval a Tiszaszentmiklósi libanapok ma már nemcsak egy gasztronómiai ünnep, hanem a közösséghez tartozás örömének megtestesítője is. Másrészt egyfajta reménysugár, hogy a hagyományok, ha szeretettel őrizzük őket, sosem tűnnek el végleg, meg persze egyszer szebb napok jönnek a vajdasági libatenyésztőkre is.