3. rész
A középiskola funkciója
A középiskolákba még gyerekek érkeznek, de már felnőttek távoznak onnan. Itt a tudásanyag növelésére és felhasználhatóságára tanítanák a diákokat. És arra, hogy felnőttek legyenek. Egyre nagyobb szerepe lenne a mentor tanárnak, és egyre többet gondolkodnának a „hova tovább felnőttként?” kérdésről. Egyben az érettségire is készülnének. Az érettségi hasonló lenne a telefonos/táblagépes játékok kérdéseihez, amelyeken általános iskolában kezdtek játszani, és amelyek egyre komolyabbak lennének, és alkalmazásukban éppen benne lennének a diákok, mert foglalkoztatja őket. Emellett jól megtanulnának írásban is fogalmazni.
A középiskolában a diákok megtanulnának különböző stílusban írni (szépirodalmi próza, akinek van kedve verset írni, az újságírás stílusát és a tudományos jellegű írásokat). Már a felsőben ki lehetne választani valamilyen sportot, amelyet a munkahét minden napján művelnének, ezért a tormatanároknak nagy lenne a szerepük, és egyben edzőknek is képeznék magukat. Belőlük is több lenne egy iskolában. A sport nagyszerű, mert elég jól mutatja, hogy a tehetséghez munka is kell, hogy befektetés nélkül nincs haszon, és ezt nem is kell elmagyarázni a diákok, maguk értenék meg, rájönnének. A középiskolában, amikor eljön az ideje, akkor az autóvezetői vizsga megszerzése is a tanterv része lenne, és ebből látnák, hogy milyen az a tudás és készség, aminek hiány nélkül meg kell felelniük.
Az első olyan osztályzás, aminek súlya lenne, majd csak az érettségi vizsgán lenne a középiskola végén. Ez lenne a felnőttkorba való beavatás, az érettségi után kezdenék el magázni a diákokat. Az érettségit nem azok a tanárok vezetnék, akik tanították őket, ez egy nagyon komoly teszt lenne minden kötelező és választott tantárgyból, és százalékban adná meg a diák eredményét, ugyanakkor a tanárait és az iskolát is mérné, amelyről ilyen vagy olyan vélemény alakulna ki, és akik az eredmények függvényében ilyen vagy olyan képzésre küldenék a tanárokat. Ne felejtsük el, hogy a megreformált iskolába eleve jó képességű és elkötelezett emberek jönnének. Az érettségit annyiszor lehetne ismételni, ahányszor a diák akarja, ugyanis a teszt után és a szóbeli után beszélgetésre is sor kerülne, amelyik arról szólna, hogy az eredmények alapján merre lenne a legjobb továbbmenni, és az óhajok és lehetőségek mennyire összeegyeztethetők. Ezt az érettségi alapján olvasnák ki, hiszen az összes azt megelőző osztályzat súlytalan volt, azaz nem számított, csak viszonyszám és információ volt. Ez az eset arra is jó lenne, hogy a szülő ne azt akarja a tanártól, hogy minél jobb jegyet adjon, hanem azt, hogy minél jobban tanítson.
A ma egyeteme mint joghézag
Valamikor úgy gondolták, hogy az érettségi után munkaképes diákok kerülnek ki az iskolából, ma azonban ez nem így van. A munkaerőpiacra immár sokaknak csak egyetemi diplomával lehet bejutniuk, a jogalkotás azonban le van maradva. Nem ismeri fel ezt a „muszájt”, és a diákoknak fizetniük kell, ha mindent beleveszünk, nem is keveset. Egy igazságos társadalomban vagy lehetőség lenne az ösztöndíjak által fedezni a költséget, vagy az állam fedezné. A tudás demokráciája is beállna, azaz mindenki minden tankönyvet ingyen letölthetne és kinyomtathatna. Az egyetemek autonómiájának és a „tudás arisztokráciájának” persze nem kellene megtépázni a jogait, a helyzetét. Nem kellene őket olyan módon kezelni, ahogy ezt ma teszik, a folyóiratokban pénzért megvehető megjelenéseknek és a konferenciákra való befizetéseknek a rendszerével. Ám az egyetemnek is tudomásul kellene vennie, hogy a közoktatás meghosszabbított része.
Az egyetemeken nagyjából minden oktatóra négy diák jutna, ami nem azt jelenti, hogy csak ennyien lehetnek az előadásain, hanem azt, hogy egy oktató ennyi diákot mentorál. Az egyetemen az oktatók két csoportba oszlanának, azokra, akik inkább kutatók, és azokra, akik inkább oktatók. A fizetésük egyforma lenne, de mindenki azt csinálná, ami a habitusának jobban megfelel. Az egyetemi vizsgák nehezek lennének, csak nagy tudással vagy nagy szerencsével lehetne átjutni rajtuk, a szóbeli vizsgákon pedig csak tudással, szerencsével egyáltalán nem. Ám egy-egy hallgató annyiszor futhatna neki egy írásbeli vizsgának, amennyiszer akar, ha pedig nem sikerül neki megugrania a szintet, még azután is módosíthatna a pályáján, vagy elmehetne mesterembernek. Művelt, jó modorú, megbecsült ember lenne belőle, aki nagyon meg tudná szerelni azt, amihez ért.
A közoktatás célja
A közoktatás egészét a közoktatás célja határozná meg, ez pedig az, hogy jól működjön a társadalom, hogy képes legyen megújítani magát, nemcsak biológiailag, hanem intellektuálisan is, és hogy az egyén jól érezze magát benne.
Voltaképpen azt a célt kellene elérni, hogy mindenki azt csinálja, amit a legjobban tud, és ami vélhetően – legalább egy kis – örömet is hoz neki. A hivatalnok gyorsan és kedvesen intézné el az ember dolgait, az ügyvéd, az ügyész, a bíró közötti egyensúly alapos és bölcs ítéletekhez vezetne, az ápolónők kedvesek lennének, az orvosok nagyon profik. A várakozóban nem lenne tömeg, és az operációk is igény szerint zajlanának. Közben utak, házak épülnének, vagy újulnának meg. Mindenfélét gyártanának, és a kereskedelem olajozottan folyna, ami a kereskedőnek és a vásárlónak is hasznos lenne. És végül, a tanár tanítana, a vizsgáztató nehezebbnél nehezebb vizsgatételeket találna ki, amelyeket a jól felkészült diák simán megold, aki meg nem egészen készült fel, lenne esélye elkezdeni a felkészülést. Így mindenki arra az egyetemre indulna el, amelyikre a legjobban akar és bír. Az egyetemi oktatásért nem szabadna pénzt kérni, mert az olyan szempontot hozna be a „rendszerbe”, aminek nincs köze hozzá. Az oktatási rendszernek az alapja, hogy mindenki azt tanul, amihez tehetsége és motivációja van, nem pedig azt, amire pénze van.
Olyan világ felé haladunk, amelyben egyre több termelői, sőt szolgáltatói feladatot is robotok vennének át. Ha ez a körülmény tisztességes szándékkal találkozik, akkor az eredménye az lenne, hogy az emberek egyre többet foglalkozhatnának egymással, ezért lenne sok orvos, ápolónő, trafikos, óvónő, tanár és egyetemi oktató is, továbbá kozmetikusból, fodrászból, pincérből és darukezelőből is több lenne. Ha a mesterséges intelligencia és a robotika tisztességtelen szándékokkal találkozik, akkor munkanélküliséget, alulfizetettséget és mindenféle társadalmi bajt hozna, és ebben nem is lenne érdekes, hogy hogyan reformálják meg a közoktatást, és az sem, hogy egyáltalán megreformálják-e. Ám ez azokra is visszaütne, akik tisztességtelenül használják ki a lehetőségeket, amelyeket a modern technológia nyújt. A világban minden mindennel összefügg, sem a szegény, sem a gazdag nem tud kimaradni a folyamatokból.
