2026. május 3., vasárnap

Huszonhét évvel ezelőtt érte bombatalálat a VRTV épületét

A média szabadságának világnapján érte találat a korszerű televíziós központot

Huszonhét évvel ezelőtt, a sajtószabadság világnapján a NATO légicsapásai megsemmisítették az Újvidéki Televízió mišeluki épületét. Az egykori médiaház a volt Jugoszlávia egyik legkorszerűbb televíziós központjának számított.

Az épületegyüttest – amelynek egyik része 1973 és 1975 között épült, másik szárnyát pedig nem sokkal a légicsapásokat megelőzően adták át – öt alkalommal érte rakétatalálat. Bár emberéletet nem követeltek a támadások, az anyagi kár jelentős volt, az épület és a berendezések nagy része teljesen megsemmisült.

A történtek után az intézmény – ma Vajdasági Rádió és Televzió – hosszú éveken át bérelt és nem megfelelő körülmények között működött, egészen az új székház felépítéséig.

Az eredeti épület alapkövét 1973. június 22-én helyezték el, a több mint 23 ezer négyzetméteres komplexum utolsó részét pedig 1996-ban vették birtokba. Mindössze három évvel később innen sugározták az utolsó műsort – a híradó rövidített, magyar nyelvű kiadását.

Az új székház építése 2017. november 22-én kezdődött meg, 18 évvel a bombázás után. Az új épület ugyanazon a mišeluki helyszínen készült el, ahol a régit 1999. május 3-án lerombolták.

Az új, korszerű épületet 2017-ben adták át rendeltetésének

Az új, korszerű épületet 2017-ben adták át rendeltetésének

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az Újvidéki Televízió a NATO-bombázás után