Csajkás kerület

20. rész

Csajkás kerület, sajkás kerület (latinul Csajkistarum districtus navalis militaris) 1763 (1849. április 28.) és 1852 között Bács vármegye, Torontál vármegye és a Péterváradi végezred határolta terület, a magyar határőrvidék része a Tisza dunai torkolatánál. A Magyar katolikus lexikon szerint Mária Terézia rendeletére hajós, halász lakóiból a Tiszán, a Dunán és a Dráván a határ őrzésére 1068 főből állandó sajkás határőrezredet szerveztek. A katonák hadiszolgálatukat hajókon végezték, és hidakat építettek. 1807-ben Csajkás kerület 13 faluját és 12 pusztáját 19.468 fő lakta, közülük 930 római katolikus hívő, akik a kalocsai érsekmegyéhez tartoztak. 1828-ban Titel mezőváros lett a Csajkás kerület székhelye.

A magyar forradalom és szabadságharc idején, 1848. június 6-án egy rác csapat Titelen föltörte a fegyvertárat, és a fegyvereket a szerb a lázadók kezére adta. A Tiszán átkelt csajkások Tarason és Écskán lázadást szítottak, Kiss Ernő honvéd ezredes azonban megszalasztotta őket. 1849. április 28-án a képviselőház Kossuth Lajos indítványára a Csajkás kerületet föloszlatta, és Bács vármegyéhez csatolta. 1849. május 6-án Czintula Antal honvéd őrnagy Csurognál leverte a lázadókat, és elhamvasztotta a falut. 1849. május 22–24-e között Perczel Mór tábornok honvédjei Titel elleni támadásait a szerb csapatok visszaverték. A magyar szabadságharc bukása után, 1852-ben Haynau titeli csajkások zászlóalja néven újjászervezte a Csajkás kerületet.

Az 1900. évi népszámlálási adatok szerint a Titeli járásnak 25.807 lakosa volt, közülük 3479 magyarnak, 4701 németnek, 17.365 szerbnek, 52 szlováknak, 4 románnak, 55 ruténnek, 29 horvátnak vallotta magát, velük élt 122 „egyéb” nemzetiségű. Közöttük 5241-en beszélték a magyar nyelvet. A Zsablyai járásnak 27.978 lakosa volt, közülük 4759 magyarnak, 1809 németnek, 19.923 szerbnek, 1241 ruténnak, 27 szlováknak, 7 románnak, 9 pedig horvátnak vallotta magát, akikkel 209 „egyéb” nemzetiségű élt együtt. Az 1900-ban felvett adatokhoz képest az 1910. évi népszámlálást követően a Zsablyai járásban 27.984 lélekről 29.562-re – a szaporodás 1528 lélek (5,6 százalék) –, a Titeli járásban 25.807 lélekről 27.887-re – a szaporodás 2080 (8 százalék) – nőtt a lakosok száma.

Titelen az elemi népoktatás intézményei mellett működött a titeli magyar királyi állami polgári fiúiskola is, amelyet a határőrvidék polgárosítását megelőző években a karánsebesi és a fehértemplomi iskolákkal egy időben alapított a bécsi udvar. Kanyaskó Lajos, a magyar nyelv és irodalom tanára, az intézmény igazgatója A titeli m. kir. áll. polgári iskola története megalakulásától máig című tanulmányában így írt: „A titeli magy. kir. állami polgáriskola 1871. évi november hó 1-én kezdé meg működését a katonai parancsnokságnak a polgáriskola V., illetve I. osztálya számára kiadott tanterv alapján.” A középtanodát – mely egészen a világháború végéig, 1918-ig működött – 1884–1887 között Knyaskó Lajos, 1887–1896 között Ribiczey Aladár, 1897–1901 között Darnay Péter, 1902–1903 között Pottokár Endre, 1904–1907 között Berényi Sándor, 1908–1918 között pedig Józsa Károly igazgató vezette.

A Titel és Vidéke című hírlapban -ó. -l. jelzettel A volt Csajkások rétje című, 1905. április 15-e és május 27-e között megjelent hétrészes tanulmányában írta le a vidék magyarok és szerbek közötti évszázados békétlenségének forrását. 1858-ban a hadügyi kormányzat ajánlatot tett a Csajkás kerületi határőri községeknek, hogy a titeli zászlóalj területén lévő rétföldeket holdanként 20 forint váltságdíj lefizetése mellett átengedni szándékozik, azzal a föltétellel, hogy a községek ezeket a réti földeket ármentesítik, és a váltságdíjat később lefizetik. A községek ezt elutasították, hiszen a réteket csekély fizetés mellett, holdanként mindösszesen 32 krajcárért használták. Jelentkeztek viszont Torontál vármegyéből Haidusitz (Istvánvölgye), Módos, Rogendorf (Szőlősudvarnok), Molidorf (Molyfalva) és Stefansfeld (Istvánfölde) községek, melyeknek szerződéses jobbágyai kérelmezték a réti földeknek részükre telepítés céljából történő átengedését. Ekkor a határőrvidéki lakosok mozgalmat indítottak a rétek megvásárlására, hiszen az akkor még csaknem kizárólag szerbek által lakott községek tartottak attól, hogy a svábok bevándorlása meggyengítette volna a politikai súlyukat.

A császári és királyi hadügyi minisztériumnak 1866. évi október hó 17. napján kiadott rendeletéből kiderült, hogy a határőrök a réti földekre igényt nem tarthatnak, mert azok „a kincstár kétségtelen tulajdonát képezik, mint hogy eddig is bizonyos csekély összeg lefizetése mellett csak haszonélvezetben bírták”. Egy 1867. május 5-én kelt rendelet azonban úgy szólt, hogy a titeli zászlóalj-parancsnokság területén fekvő réti földek a „törzsközségeknek”, illetve azok „törzslakosainak” legyenek átengedve, oly módon, hogy „ezeket a réteket felsőbb hatóság által jóváhagyott tervek szerint […] holdanként 20 forinttal megváltani, s a váltságdíjat 10 évi egyenlő részletekben kifizetni kötelesek”. Csajkás-vidék lakossága azonban ezzel sem elégedett meg, és egy 1869. március 18-án kelt folyamodványban a réti földek egyesek közötti felosztását követelte. „Úgy látszik akkor nyilatkozott meg hivatalos alakban is kifejezetten elsőször az az óhaj, hogy a réti földek egyénenként osztassanak fel.” A temesvári hadtestparancsnokság 1872. október 13-án kiadott leirata szerint viszont mindaddig, amíg a községek eleget nem tesznek árvízvédelmi kötelezettségeiknek, a réti földek a kincstár tulajdonában maradnak, s csak a munkálatok elvégzését követően mennek át a „határőrvidéki közigazgatási szervek szerint alakult községek, mint erkölcsi személyek tulajdonába”. Így történt, hogy az angol–osztrák bank és társaiból alakult consortium 1868. július 13-án Titelen a községekkel kötötte meg alapszerződést, melynek értelmében a consortium kötelezi magát az összes réti földeket töltésekkel ellátni.

Ekkor, ebben a helyzetben döntött úgy a községek vezetőinek értelmesebb része, hogy kiveszik a réti földeket a községek kezeléséből, és megalakul egy gazdasági szakértői bizottság, mely jogi és gazdasági felügyeletet gyakorol a bitangba ment javak felett. Így alakult meg hosszas vitatások és tárgyalások után 1888. április 30-án „a titeli és zsablyai szolgabírói járások községei tulajdonát képező rétföldek összesített közös kezelésre alakított bizottság, amely közönségesen rétkezelő bizottságnak neveztetik”. A bizottság alapszabályzatát Bács-Bodrog vármegye törvényhatósága is elfogadta és jóváhagyta, fölötte közvetlen felügyeletet a vármegye alispánja személyesen vagy megbízottja által gyakorolt. A bizottság élén az elnök állt, akit a 14 Csajkás-község képviselő-testületeinek kiküldöttei 6 évre választottak. Felügyelete alatt a földek évente idejében meghirdetett árverés útján, haszonbérbeadás mellett kerültek a bérlők tulajdonába. Az így megalakult rétkezelő bizottság „működésével a községi és társulati pénzügyi viszonyok rohamos javulásnak indultak – számolt be az eredményekről a Titel és Vidéke című lap –, s oda rendeződtek, hogy 1905-ben a községek nemcsak hogy összes, a réttel járó kötelezettségüknek képesek eleget tenni, hanem a jövedelem feleslegéből már osztalékot is kapnak, amely osztalék, mint községi törzsvagyon kezeltetik”. Az oly sok viszályt és békétlenséget okozó csajkás-vidéki réteken az ármentesítő munkálatok során 1905-ben hatalmas, 87 kilométer hosszú védgátak és csatornahálózat épült. Az összes belvízlevezető csatornák hossza 240 kilométer volt, s a csatornákon összesen 170 különféle méretű híd, gyalogátjáró és egyéb létesítmény épült. „E számadatok világosan beszélnek arról, hogy milyen óriási munkát végzett a társulat ennek az őserejű földnek ármentesítése céljából, s csakugyan hálás lehet a társulat nagy szakértelemmel, s gondos előrelátással működő szakközösségei iránt az egész Csajkás kerület lakossága.”

A Titel és Vidéke szerint: „Az elmúlt idők ezen teljes hitelű adatai arra a meggyőződésre vezetnek, hogy a végvidéknek, az időközben aranybányává varázsolt eme területe a községeket, mint jogi személyeket illeti meg. […] négyféle irányzat domborodik ki a réti földek tulajdonjogának kérdése körül. 1. Vannak, akik a községeknek, mint jogi személyeknek vindikálják a tulajdonjogot. 2. A másik irányzat azt követeli, hogy a 67-es alapon állapítsák meg az egyénenként való felosztási kulcsot [ők pereskednek]. 3. A jelenlegi jogi népesség részesüljön a földekből a lélekszám arányában. Gondot okoz, hogy a volt Csajkás községek jelenlegi lakosságának számottevő része soha nem volt katonai határőr, s így az adományozás célzata kizárja ezeket a réti földekben egyénenként való részesülhetésből. 4. Az 1867. évben összeírt határőrök birtokutódainak osztassanak ki a réti földek.”

1905. szeptember 23-i számában Csajkás-zendülés címmel a Titel és Vidéke arról számolt be, hogy amikor a rétkezelő bizottság Csúrogon meg akarta kezdeni a réti földek bérbeadását, nem kevesebb, mint 300 „örök tulajdonát” követelő ember lázadt fel, méghozzá oly elszánt gyűlölettel, hogy Thurszky Pálnak, a bizottság elnökének intézkedésére a tömeget a csendőrség és a rendőrség oszlatta szét. Miloszávlyevics Milán (Milosavljević Milan) ügyvéd, a régió országgyűlési képviselője a helyszínen csillapította a kedélyeket, 1905. október 28-án azonban már rejtélyes haláláról számolt be a hírlap. Az újvidéki törvényszéken két évtizede húzódó „granicsárper” 1907-ben történt lezárásakor így emlékeztek meg a jeles ügyvédről: Miloszávlyevics Milán, a csajkások volt országgyűlési képviselője évekig tartó fáradságos és sok pénzbe kerülő kutatás után Bécsben, a császári levéltárban megtalálta az adományozó levelet, amelynek alapján megindította a pert a földeknek a felosztása iránt. „Le is folytatta azt végig, ő maga csinálta az összes periratokat, de már a bizonyítási eljárás közben egy gyilkos kéz 1905. október 20-án kioltotta Miloszávlyevics életét. A pert azután volt irodavezetője, dr. Petrovits János szabadkai, és dr. Szmik Lajos budapesti ügyvédek fejezték be.” Az újvidéki törvényszék az ítéletében a keresetnek, illetve a kérelemnek helyt adott.

A Titel és Vidéke az 1905 áprilisa és májusa során -ó. -l. jelzettel A volt Csajkások rétje címmel megjelent hétrészes – a történelem és a történetírás szempontjából is meghatározó jelentőségű – tanulmánya föltárja annak az elkeseredésnek és gyűlölködésnek a forrását, amely 1867 és 1918 között átjárta, megmérgezte és elviselhetetlenné tette a Csajkás-vidék korabeli társadalmát. A birtokfelosztás kérdése – ahogyan akkoriban nevezték: a rétkérdés – valósággal kísértett, befolyásolta és alakította a politikai életet, behálózta a közéletnek úgyszólván minden színterét, és megmérgezte az emberi kapcsolatokat. A magas töltések által közrefogott Duna és Tisza folyóknak a volt Csajkás kerületbeli szakasza mentén húzódik az a 42.000 katasztrális holdnyi, hajdan vízjárta, mocsaras, nádas, de ármentesítés következtében a századfordulón már legnagyobb részben művelés alatt álló terület, amely régi időktől fogva „nagy figyelem és élénk érdeklődés tárgyát képezte a határőrvidék igazgatásával megbízott köröknek”, s a határőrvidék polgárosítása után szinte megoldhatatlan nagy gondot okozott a közhivataloknak és a lakosságnak egyaránt. A Csajkás-vidék tizennégy községének döntő mértékben szerb, magát a határőrvidéki katonaság leszármazottjának tekintő lakossága az ősi jussára hivatkozva követelte a közös földbirtok felosztását, ami eleve lehetetlen követelés volt, hiszen – mutatott rá a tanulmány szerzője – „a határőrvidéki területen az 1850. évi május hó 7-ik napján kelt második alaptörvény életbeléptetése előtt korlátlan és szabad tulajdon nem létezett, az egész terület az 1807. évi első alaptörvény értelmében – Ő Felsége a király főtulajdonának fenntartásával – az összes határőri kötelezettségek teljesítése ellenében, mint katonai hűbéri terület illette meg a határőröket, illetőleg a katonai házközösségeket örökidőkre terjedő használati tulajdonjoggal; következésképpen itt nem is tulajdonképpeni úrbéri, hanem katonai határőri hűbéri viszony állott fenn.” A csajkás-vidéki rétek ugyanis a királyi kincstár tulajdonát képezték. Ebből eredően a határőrvidék polgárosításakor jogi tekintetben az egyetlen megoldás az lett volna, ha a tulajdonjogot a községek – mint jogi személyek – javára jegyezhették volna be.

A Titel és Vidéke című hetilap történelmi szolgálatot tett a maga korának – és a kései utókornak egyaránt – azzal, hogy A volt Csajkások rétje című tanulmány névtelen szerzője teljes részletességében föltárta és megmutatta annak a mérhetetlen társadalmi békétlenségnek a forrásait, amely fél évszázadon át ott izzott a csajkás-vidéki emberek lelkében, lehetetlenné téve a társadalmi kibontakozás, a közösségépítés, a kultúrateremtés és a gazdasági fejlődés – másutt, Magyarország-szerte megtapasztalt – hatalmas lendületének kibontakozását. A Csajkás-vidéken a túlnyomó többséget alkotó szerb közösség az olyannyira üdvös iskolaalapítás, intézményteremtés, lapkiadás és a polgárosodás helyett lángoló gyűlölettel a tekintetében fürkészte fajtársai otthonának rejtegetett titkait. Ilyen körülmények közepette volt kénytelen véle egy közösségben élni a magyar földművelő paraszt, a hírlapot szerkesztő tanár, a művelődési egyesületet vezető egyházi méltóság és az élet rendjére ügyelő községi hivatalnok.

Irodalom: Magyar katolikus lexikon; Szentkláray Jenő: A dunai hajóhadak története; Budapest – A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága, 1885. 434 p.; Knyaskó Lajos: A titeli m. kir. áll. polgári iskola története megalakulásától máig. In: A titeli m. kir. állami polgári fiúiskola harmadik értesítője az 1886–7. tanévről az áll. elemi fiú- és leányiskolára vonatkozó függelékkel. Közli Knyaskó Lajos igazgató; Zomborban – Bittermann Nándor Könyv- és Kőnyomdájából, 1887. 3–21. p.; Iványi István: A csajkás terület 1750–1872-ig; In: Bács-Bodrogvm. Történelmi Társulat évkönyve; Zombor, 1888. IV. évfolyam, 17–35 p.; Badics Ferenc: A Bácska; In: Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. Magyarország II. kötet; Budapest – A Magyar Királyi Államnyomda kiadása, 1891. 573–618. p.; Tyukics A.: Ustrojstvo c. kr. Titelskog krajiškog šajkaškog bataljona za doba narodnog pokreta 1848–1849. [A titeli cs. kir. határőr sajkás kerület szervezete 1848–1849-iki forradalomban]; Újvidék, 1900. 82 p. – különnyomat a Letopis Matice Srpske 1899. évi folyamából; -ó. -l.: A volt Csajkások rétje I–VII.; Titel és Vidéke, 1905. április 15. 2. p.; április 22. 2–3. p.; április 29. 2. p.; május 6. 1–2. p.; május 13. 2–3. p.; május 20. 2–3. p. és május 27. 2–3. p.; A titeli járás magyarosodása; Titel és Vidéke, 1905. április 29. 3. p.; A volt csajkások rétje; Titel és Vidéke, 1905. augusztus 19. 2. p.; Hoffmann Ferencz: A Csajkásközségekre váró kulturális feladatokról I–II.; A Csajkás, 1909. október 16. 1. p. és október 23. 1–2. p.; L.: A volt Csajkáskerület csődje és ennek előzményei I–III.; A Csajkás, 1909. november 13. 1–2. p.; november 20. 1–2. p. és november 27. 1–2. p.; Zamaróczy István: Titel múltja és történeti emlékei I–VIII.; A Csajkás, 1909. május 1. 1–2. p.; május 8. 1–3. p.; május 15. 2–3. p.; május 22. 1–2. p.; június 5. 1–2. p.; június 12. 1–2. p.; június 19. 1–2. p. és június 26. 1–2. p.; Tapavicza György: A sajkás kérdés; Újvidék – Nyomatott Fuchs Emil és Társánál, 1909. 207 p.; D. S.: Tanulmányút a Csajkásban I–III.; A Csajkás, 1910. január 8. 1–2. p.; január 15. 1–2. p. és január 23. 1–2. p.; Népszámlálás a Csajkás kerületben; A Csajkás, 1910. szeptember 18. 1–2. p.; Népszámlálás a Csajkáskerületben; A Csajkás, 1911. január 29. 1. p.; Zita A. Sándor: Könny… Láng… Vér…; Pančevo – Nyomatott Napredak könyvnyomdában, é. n. [1915] 56 p.; [Sopronyi Ignác]: Szerbia leírása tekintettel a katonaföldrajzi szempontokra; Írta Sopronyi Ignác Frigyes cs. és kir. főhadnagy; Budapest – Fritz Ármin könyvnyomdája, 1917. 89 [8] p.; Šajkaška istorija I–II.; Novi Sad – Matica srpska, Vojvođanski muzej, 1975. 419 p. + 607 p.; Mák Ferenc: A Sajkás-vidék; Polis, 1998. szeptember, 41. szám, 28–32. p.; Mák Ferenc: Karddal szántott föld – A sajkásvidéki indulatok forrásánál I–II.; Magyar Szó – Kilátó, 2023. október 28. 25. p. és 2023. november 4. 25. p.

(Folytatjuk)