Könyvmolyoknak, könyvbúvároknak és könyvfalóknak nevezik azokat, akik sokat olvasnak, és folyton a könyveket bújják, de ezekkel a jelzőkkel gyakran illetik a könyvtárosokat is, pusztán azért, mert az életük jelentős részét könyvek között töltik. Az még nagyobb sztereotípia, hogy a könyvtárosok feladata kimerül annyiban, hogy a visszaszolgáltatott könyveket visszahelyezik a polcokra. A valóság az, hogy a munkájuk nagyon is bonyolult, összetett, és a népművelésben is óriási szerepet vállalnak. Tették ezt a régi időkben is. Az amerikai Kentucky államban a harmincas-negyvenes években az ún. book women csoport sajátos módon gondoskodott arról, hogy a legeldugottabb helyekre is eljussanak könyvek. Elrettenthetetlen nők csoportja lóháton, zord időben, hetente száz-kétszáz kilométert is megtéve vitte a könyveket, hogy a szinte megközelíthetetlen területeken élő családok is olvassanak. Ha pedig olyan terephez értek, ami már a lónak is sok volt, gyalog folytatták az utat, mert küldetésüknek tekintették a könyvek szállítását. Kentucky a mai napig is büszke a lovas, könyvtáros hölgyekre, és hősöknek tartják őket.
Egy jó könyvtárosnak tudnia kell kezelni az állományt, rendszerezni és katalogizálni, nem csupán a könyveket, hanem más kiadványokat, így a folyóiratokat is. Gondoskodnia kell a karbantartásról, megóvni a ritka és értékes példányokat, leltározni és selejtezni. Elengedhetetlen a nagy tudás, hiszen nem csupán gyerekeknek vagy átlagolvasóknak kell tudnia ajánlani olvasmányt, hanem különböző szakterületű szakembereknek is kutatásokhoz. Ezen túlmenően pedig a könyvtárak a közművelődésben is tevékenyen részt vesznek, könyvbemutatókat, megemlékezéseket, író-olvasó találkozókat szerveznek, vagy könyvtár-pedagógiai foglalkozásokat tartanak, teszik mindezt az olvasás népszerűsítéséért. Április 14-e a könyvtárosok világnapja, amikor a tevékenységükre még nagyobb figyelem irányul.
Egyre gyorsabb és rohanóbb világunk a könyvtárakat és a könyvtárosokat is újabb kihívások elé állítja. A könyvtárosoknak így manapság már az internetes világban is otthonosan kell mozogniuk, és az ehhez szükséges technikai ismeretek birtokában lenniük. A digitalizáció fontos feladattá vált. Az újabb generációk nyilván nem is érik be annyival, hogy leemelnek egy-két könyvet a polcról, vagy a könyv fizikai formában nem is érdekli őket. Mind népszerűbbek az e-könyvek és ehhez igazodva az elektronikus könyvtárak is. Egy nagy könyvtár is útvesztőnek tűnhet, de az online térben is könnyen elveszhetünk. Habár a keresőprogramok egyre tagoltabbak és szelektáltabbak a témákat illetően, leginkább akkor megyünk valamire, ha jól tudjuk, mit keresünk. Ha tehát kutatáshoz kezdünk, ne becsüljük le az emberi mivoltot, a tudás labirintusában még mindig leginkább egy jól „edzett”, azaz mindenképpen tanult könyvtáros segíthet eligazodni. Nemcsak azért, mert átlátja az állományt, hanem, ami annál is fontosabb: ismeri a könyveket.
Ideális esetben a könyvekkel való ismerkedés egészen kicsi korban kezdődik el. A mai időkben is a „legtisztább” olvasók a gyerekek, akiket még őszintén elvarázsolják a lapozható könyvek, mielőtt a világháló beszippantja őket is. A régi gyerekek előtt úgy elevenedtek meg a képeskönyvek, mintha filmek lettek volna, gondoljunk csak a Heidi-, Márti-, Marika-, Katika- vagy a Karolina-könyvek igényes vagy épp szellemes illusztrációira. A látvány mindig is számított, és segített megszerettetni az olvasást.
Tom Chapin a Library Song című gyermekdalában arról énekel, hogy egy esős napon nincs is jobb elfoglaltság, mint elmenni a könyvtárba, és kikölcsönözni egy jó könyvet. Ha pedig jobban fülelünk, akkor meghalljuk Micimackót, Csipkerózsikát, Hamupipőkét, Pinocchiót és a többi mesehőst, ahogyan mind azt kérik, hogy őket válasszuk. Talán ezért is kell csendben lenni a könyvtárban, hogy meghalljuk a könyveket, amikor megszólítanak bennünket. A The Go-Betweens zenekar Karen című zeneszáma pedig egy könyvtárosról szól: ő segített rátalálni Hemingwayre, Genetre, Brechtre, Chandlerre és James Joyce-ra – éneklik a dalban. A könyvtáros lehet a legjobb barátunk, aki bevisz bennünket a könyvek társaságába, hogy azután sose legyünk egyedül.
A régebbi időkben a meséskönyvek után jöttek a tiniregények. Úgy Magyarországon, mint itt Vajdaságban nagy népszerűségnek örvendtek a lányokhoz szóló pöttyös és csíkos könyvek, amelyekről nemrég elemző tanulmánykötet jelent meg. A sorozat olvasása kultuszt teremtett, menő volt gyűjteni, ajándékozni és a könyvtárból kölcsönözni ezeket a könyveket, mert sok esetben elgondolkodtató témákat feszegettek, amelyeket a lányolvasók magukénak éreztek. Nagyszerű az, hogy felnőtt fejjel a tanulmánykötetben a generációkra tett hatásairól, a tudományos összefüggésekről is olvashatunk.
A rajongás tapadós, és az olvasás is az lehet. Igazságtalanság lenne azt állítani, hogy manapság nincsenek könyvek, amelyek olvasásra buzdítanak, és ne járnának kézről kézre. Erre jó példa a Harry Potter-sorozat. Igaz, a film is hozzátesz a népszerűségéhez, de aki előbb a filmet nézi, nagy valószínűséggel a könyveket is elolvassa. Innen pedig már csak egy lépés a más könyvek iránti érdeklődés. Előbb hasonló témákban, azután jobban kitekintve és mindjobban eltávolodva.
Nagyon fontos az, hogy a könyvtárak képesek ösztönözni a tudás iránti vágyat, és ez nem ismer korhatárt. Régi jó közhelynek számító mondás, hogy minél inkább tudunk valamit, annál inkább rájövünk, hogy mi mindent nem tudunk. Ha ezt érezzük, az azt jelenti, hogy beléptünk a tudás kapujába. Ha szeretnénk megtalálni a helyünket a jelenben, szinte elengedhetetlen, hogy visszatekintsünk a múltba. Amikor erről gondolkodunk, vagy kutatásra készülünk, jusson eszünkbe, hogy a könyvtárosok nemcsak a könyvek, hanem a múlt őrzői is.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele
