Jóslat

A rendkívüli gyorsasággal szaporodó és a hitelesség mellőzése miatt csak tiszavirág-életű katasztrófahírek szép választékában is kiemelt helyet érdemel egy a múlt hétvégéről, amelyik Patrick Mouratoglou állítólagos jóslatát kürtölte világgá. A neves teniszedző, mondja a hír kiragadott címe, úgy véli, hogy a tenisz 2050-ig megszűnik létezni.

Érdekes vagy inkább jellemző, hogy egy ennyire borúlátó hír sehol a világhálón nem váltott ki különösebb visszhangot. Feltehető, hogy a komolyabbja már megszokta, hogy nem kell azonnal reagálni, mert az egész vagy csak kattintásvadász iromány, vagy pedig az eredeti nyilatkozat annyira ki van forgatva, hogy még aki adta, az is alig ismerne rá.

Tegyük fel, hogy a nyilatkozat hiteles. Tehát mit is mond Mouratoglou? Szerinte a tenisz nem változott a korral, ugyanaz maradt, mint ami profi sporttá válásakor volt, amiért nagy az esélye, hogy elveszíti a publikumát és a szponzorait is. Azt állítja, hogy a mai fiatalok számára a tenisz meccsei túl hosszúak, nem tudják már lekötni az új korosztályok figyelmét, s negyed évszázad múlva, amikor a mai 20-25 évesek abba a korba jutnak, amikor vezető üzletemberként és menedzserként kell dönteniük, elpártolnak a tenisztől. Az anyagi források elapadását mai formájában a sportág nem éli túl, amit az ATP és a WTA nem tudnak megakadályozni.

Gondolkozás nélkül is állíthatom, hogy ennek a mesének aligha van köze a valósághoz. Egyrészt nincs rá példa, hogy bármilyen profi és világszerte népszerű sport valaha is tönkrement volna, másrészt túl meredek az állítás, hogy a mai fiatalokat nem érdekli a tenisz, elég ránézni a világranglistákra. Az sem állhat, hogy majd amikor a mai 20 évesek elérkeznek a legjobb üzleti korba, éppen a tenisz lesz az, amitől megvonnak mindennemű befektetést. Még lehetetlenebb, hogy éppen csak a tenisz lenne veszélyben, mert van még bőven sportág, amely elvben eltűnhet, de ez a veszély mégsem fenyeget. A tenisz nagy üzlet, a sport egyik legnagyobb és legerősebb piaca, amelyről a jó szimatú üzletemberek – ezekből is bőven lesz, akármilyennek is tűnnek a mai fiatalok – aligha akarnának önszántukból kivonulni. Azt pedig végképp nem tudnám elképzelni, hogy például a wimbledoni torna visszafejlődne a felső tízezer kizárólagos, csaknem amatőr kis rendezvényére.

Mouratoglounak inkább némi reklámra lehet szüksége, lehet, hogy az akadémiája nem működik a legjobban, ráadásul az edzőt kereső élvonalbeli teniszezők sem kapkodnak utána. Nem először történik meg, hogy hangzatos nyilatkozattal igyekezne magára vonni a figyelmet, feltehetően jobb kereseti lehetőségekben bízva.

Ha Mouratoglou általam kiegészített kishitű jóslata mégis megvalósul, én pedig azt csodának köszönhető módon megérem, csak azt kívánhatnám, hogy a százéves sportbolond választéka ne csak a labdarúgásra, MMA-ra, Formula–1-re, valamint a gördeszka és a hódeszka versenyszámaira korlátozódjon.