Harry Hole végre életre kelt – örvend több millió rajongó, akik mindig is szerették volna képernyőn látni a norvég Piszkos Harryt.
Harry Hole nyomozó sokáig mindössze Jo Nesbø író könyveinek lapjain létezett. Nesbø, a Norvégiában igen sikeres zenész és egykori focista már évtizedek óta uralja a skandináv krimik polcait, a mostanra már tizenhárom részből álló Harry Hole-sorozata a műfaj egyik leghíresebb szereplőjévé vált.
Harry Hole nyomozót nagyon nehéz jellemezni. Öntörvényű alak, aki a legtöbbször egy „hm”-mel megválaszol mindent, ami másnak hosszú percekig tartó magyarázkodást jelentene. Általában mindig van valaki körülötte, akire számíthat, mégis nagyon magányos. Alkoholista, aki egyik percről a másikra képes letenni a Jim Beam-es üveget, majd ugyanilyen könnyen vissza is tud esni. Jó ember, akinek néha nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia ahhoz, hogy ő vagy valamelyik szerette életben maradhasson. Munkamániás férfi. Szerencsétlen alak, aki (tudatosan) magát mérgezi, mégis mindig a szeretteit veszíti el. Vagyis egy teljesen hétköznapi ember, aki már a Denevérember (Nesbø első Hole-története) óta, azaz huszonkilenc éve küzd a whiskey-vel és a sorozatgyilkosokkal. Nem számítva a 2017-es Hóember című filmet, amelyben a Michael Fassbender alakította Harry Hole-karakter és a cselekményvezetés is megosztóra sikerült, a filmipar sokáig nem használta ki a tömérdek mennyiségű lehetőséget, amely Nesbø történeteiben rejlik. Ez azért is volt furcsa, mivel az utóbbi években megnőtt a klasszikus krimi iránti igény, az új Agatha Christie-adaptációk, remake-ek sorra kerültek a vászonra, sőt egy új, Poirot-féle karakter is napvilágot látott (Benoit Blanc).
A Netflix aztán 2026 tavaszán piacra dobta az egyelőre még csak egyévadosra tervezett Harry Hole sorozatot, amelynek forgatókönyvét maga Jo Nesbø írta.
A legelső dolog, amit érdemes kiemelni, az a címszereplőt alakító színész, Tobias Santelmann játéka. A színész – legalábbis a sorozatban – zavarbaejtően hasonlít Jo Nesbøre, s mivel Nesbø egyértelműen magáról mintázta Holét, a hasonlóságot jó előjelnek tekintettem. Hamar kiderült, hogy Santelmann valóban kiváló választás volt: a ridegséget, a skandináv szürkeséget, a Hole-féle titokzatosságot is feleleveníti az általa játszott karakter. S habár néhány apró dolog kimaradt a Netflix-sorozatból, ami tovább mélyíti Hole karakterét (a gombos telefon, amelynek névjegyzékében csak monogramok vannak, vagy Harry tudatos, lekezelő viselkedése a társával, hogy megvédje őt saját magától), összességében szinte hibátlan Hole született.
A Netflix-sorozat Nesbø ötödik Harry Hole-történetét, a Boszorkányszöget dolgozza fel. A kilencrészes sorozat egyetlen, alig négyszáz oldalas regény alapján talán kissé túlzás, a túlnyújtottság néha meg is érződik a történeten. Ám cserébe egy sok szempontból regényhű, kidolgozott történet születhetett meg, amely két alapkonfliktusra építkezik: Hole és a sorozatgyilkos, illetve Hole és Tom Whaaler macska-egér játékára. Whaalernek, a korai Hole-regények legbrutálisabb karakterének szintén jól áll a mozgóképek világa (őt Joel Kinnaman alakítja), de ugyanez elmondható a legtöbb karakterről. Harry taxisofőr barátja a könyörtelen cselekmény legkedvesebb, legemberibb alakja, és a nyomozó fogadott fiát, Oleget, valamint szerelmét, Rakel Faukét is sikerült regény- és valósághű módon ábrázolni. Talán egyedül a számítógépzseni Bjørn Holm karakterét nem tudták eltalálni, akinek bár ebben a történetben nem sok szerepe van, a későbbi regények egyik legfontosabb szereplőjévé növi ki magát.
Nesbø sikere három dologban rejlik: az élethű karakterek megalkotásában, a skandináv hangulatú történetekben és az aprólékosan kidolgozott krimiben, amelyet a történet végén háromszoros, de gyakran négyszeres csavarok tetőznek.
A Harry Hole a karakterek kidolgozását, ahogyan fentebb elemeztem, jól megoldotta. A skandináv hangulatot már kevésbé lehetett érezni, igaz, ennek egyik oka az, hogy a történet nem a véget nem érő norvég tél közepén játszódik. Így ezt a hiányérzetet a saját túlzó elvárásaim fantazmagóriájának tekintem.
A csavarok pedig, Nesbøhöz méltó módon, végig jelen vannak a történetben. A Harry Hole-sorozatban (mind a regény-, mind a streamingsorozat esetében) a cselekmény bonyolultságát nem csupán a sok karakter adja, akiket be kell vezetni a történetbe, nekünk, olvasóknak pedig meg kell őket ismernünk és jegyeznünk (pláne ennyi ismeretlen, norvég név esetében), hanem Hole aprólékos, mégis nagyon logikus nyomozása is. Holét első kézből van lehetőségünk megismerni, de mire elménkben megfogalmazódik a gyilkos kiléte (olyan bizonyítékokkal, amelyek megdönthetetlenek), addigra elveszítjük a nyomozóval kötött bizalmas kapcsolatunkat. Harry ugyanis addigra legalább egy lépcsőháznyi lépéssel előrébb jár, mint mi, bepalizott nézők/olvasók. Míg ő jól tudja, ki a hunyó, addig mi még legalább két embert gyanúsítunk meg. De természetesen a valódi elkövető megismerése után a fejünkre csapva ennyit mondunk: „Hát persze!” Hiszen így működik egy jól felépített krimi.
Ám a Harry Holét nemcsak a krimi műfaji sajátosságainak hagyományos, mégis modern módon való feldolgozása miatt szeretjük. Nemcsak Harry és a többi szereplő nyűgöz le minket. De még csak nem is a sok amerikai tartalom utáni felüdülő érzés, miszerint végre egy másik világot is megismerhetünk.
Szeretjük, mert mű és mesterkélt világunkban olyan igazinak tűnik!
