A tavalyi évben egy hiánypótló foglalkozás indult el Vajdaságban Anyacsavar néven.
Hétvége
A kézimunka az a fajta kreatív monotónia, amire nagy szükségünk van ebben a stresszes, rohanó világban.
Az internet megjelenése egy teljesen új korszakot nyitott meg az emberiség életében, hiszen az addig lassú tempóban zajló mindennapok hirtelen felgyorsultak. Ahogyan telt az idő, szépen beleszőtte...
A mesterséges intelligencia szédítő gyorsasággal fejlődik, és az idő előrehaladtával egyre nagyobb mértékben befolyásolja az emberek mindennapjait. Az élet minden területére kihatással van, így egy...
– Gyere! Megmutatom, melyik lakásban volt! – sürgetett Fanni. Nem felejtem, ahogy néhány hónappal ezelőtt barátnőm tömbházának folyosóján álltunk, ő meg sietve integetett, hogy szálljak már be a li...
Két olyan jellegzetes, sőt legendás bajusz van, amelyet ha megemlítek, a legtöbb olvasónk azonnal tudja, mire is gondolok: egyik Petőfi Sándoré, a másik Jávor Pálé.

