Rádiódiszkó élőben, Palicsról

Ha csütörtök, akkor Rádiódiszkó Kiss János Manóval, a Szabadkai Magyar Rádión, a 107,1 MHz-en, és az interneten. Egy évben egy nap azonban különleges a Rádiódiszkó hallgatóinak. Ilyenkor a műsor élőben jelentkezik Palicsról, a valamikori Amfora diszkóklub elől, a Vigadó teraszáról. Az élő Rádiódiszkó találkozásokra, barátkozásokra ad lehetőséget, de mindenekelőtt táncolásra, azokra a zeneszámokra, amik régen újak voltak, most pedig régiek. Egy biztos, ez egy olyan buli, amihez senki sem túl idős, és mivel egyszer van egy évben, nagy kár kihagyni. Erről és még sok mindenről beszélgettünk Kiss János Manóval, de száz szónak is egy a vége: a héten tehát csütörtökön, augusztus 6-án, 20-tól 22 óráig Rádiódiszkó lesz élőben Palicson, de előbb is érdemes jönni, egy órával korábban már szólni fog zene, lehet bemelegíteni. 
– Ki gondolta volna, hogy a Rádiódiszkó ötven év múlva is aktuális műsor lesz? A háborús időkben volt egy kiesés, de azután tovább folytatódott. Régebben az új zeneszámokat engedtem, most a régieket, de a hallgatóink szeretik és kérik ezeket a dalokat. Sokakban emlékeket ébresztenek. Nem is feltétlenül csak az idősebbek hallgatják, valamikor a család fiatalabb tagjai is, és ők is kérnek dalokat. Sőt, mivel interneten is hallható a műsor, távoli országokból is érkeznek hozzászólások. A Rádiódiszkó maradt a régi, de folyamatosan változik is. Persze ez nem mindenkinek tetszik, kritikák is érnek az újítások miatt, viszont szükség van néha egy kis frissítésre. Nem tetszhet mindenkinek minden. Egykor azért szidtak, mert azt mondták sokat szövegelek, folyton beledumálok a dalba és nem bírják vételezni. Műsorvezetőként viszont az is dolgom, hogy információkkal szolgáljak az elhangzott zeneszámokról, és közben a műsornak peregnie kell. Mostanság pedig a mesterséges intelligencia használata miatt kapom a kritikákat, hogy az nem retró. Ez a világban is vitákat vált ki, valóban nem az, ugyanakkor segít megőrizni a retró hangulatot, és a régi zeneszámokat. Ha egy zeneszámnak a hangulata és a ritmusa odaillő, akkor helye van a műsorban. Gondoljunk csak bele, hogy már a húsz évvel ezelőtti zeneszámok is retrónak számítanak. Előfordul, hogy valakik részletekbe menő kritikákat fogalmaznak meg, ami arra enged következtetni, hogy rendszeresen hallgatják a műsort. Szoktam is megjegyezni, hogy vigyázzanak, mert még megkedvelik.
Lemezlovasnak lenni sohasem merült ki annyiban, hogy zeneszámokat engedj...
– Azáltal, hogy bemutattam és leadtam a zeneszámokat, voltaképpen ízlésformáló szerepet is betöltöttem. Ha úgy nézzük rajtam állt, hogy a hallgató mit fog szeretni. Most sem csak az a dolgom, hogy a kívánságokat teljesítsem, hanem az is, hogy felhívjam a figyelmet azokra a zeneszámokra, amik kevésbé ismertek, vagy már régen engedtük és csaknem elfelejtettük.
Miképp kapcsolódott a munkádhoz a világháló? 
– Az internet, a mesterséges intelligencia nagy segítség. Akkora a zenei bázisa, amennyi egy embernek nincs, és ha azt kérjük tőle keressen egy dalhoz hasonló zeneszámokat, akkor szinte kimeríthetetlen tárházból tud válogatni. Ugyanakkor oda is kell figyelni, mert szinte bárki bármit feltölthet. A mesterséges intelligencia elveheti az embertől a munkát, de az embert, az élő szót nem helyettesítheti. Műsorvezetőként továbbra is megszólítom a hallgatókat és adok információkat a dalokról. Az élő Rádiódiszkókon pedig ajándékokkal is szoktunk kedveskedni azoknak, akik az Amforában találkoztak és még mindig együtt vannak. Nem is gondoltuk, hogy ennyi párt ajándékozhatunk meg, hogy ez a hely ilyen sokat jelentett az akkori fiataloknak. Az élményeket nem lehet elvenni, ezért is jó élőben együtt lenni, és diszkózni mint régen. Többen is kérdezték tőlem, hogy miért csütörtökön tartjuk ezeket a bulikat. A magyarázat roppant egyszerű, mert élő adásról van szó, a Rádiódiszkó pedig csütörtökönként van műsoron.

Hogyan jött az életedbe a diszkó, a rádió, a Rádiódiszkó? 
– Annak idején már működött néhány diszkó a környéken, és úgy gondoltuk, mi is nyitunk egy helyet, ahol találkozhatunk. Először csak zenét engedtünk, később beszereltünk fényeket és más technikát. Mai szemmel nézve ez nagyon primitív volt, de valahol el kellett kezdeni. Megnyitottuk tehát a Lezonitot, majd áthívtak az Aquariusba, vezettem az Amforát is, de amit kifejezetten diszkónak építettünk, az a Hacienda volt. A zene mellett más szórakoztató tartalmat is kitaláltunk, egyik alkalommal Szabadka leghangosabb emberét kerestük. Beszereltünk egy decibelmérőt, a résztvevőknek pedig el kellett ordítaniuk például az Anyám tyúkja egyik versszakát. A lényeg mindig az volt, hogy szórakozzunk és jól érezzük magunkat. A diszkózás és a rádiózás párhuzamosan ment. Voltak lemezeim, és miután ennek híre ment, megboldogult Soltis Gyula felkeresett, hogy tudnék-e kölcsönözni zeneszámokat a rádiónak. Akkor még a rádióadás a Városháza tornyáról működött. Akadt viszont némi gondjuk az angol nyelvvel, ezért Soltis Gyula egyszer csak hozott még egy széket a stúdióba, azt mondta üljek le, és mondjam be én az együttesek nevét, meg a dalok címeit. Nem mintha annyira jól tudtam volna angolul, de mivel külföldön vásároltam a lemezeket, legalább hallottam, mit hogyan mondanak. Persze így is előfordultak bakik, senki sem tévedhetetlen. A Rádiódiszkó lényege az lett, hogy bemutassam a hallgatóknak az új lemezeket, a felkapott előadókat és zeneszámokat. A diszkózás és a Rádiódiszkó pedig összefonódott. Akik diszkóba jártak, azok hallgatták a Rádiódiszkót, és hallgatják mostanság is. Azokat a zenéket engedem, amik akkor újdonságok voltak. 
Milyen úton jutottál lemezekhez? 
– Havonta mentem Bécsbe, évente Londonba, és Münchenbe is, mert nálunk nem igazán voltak kaphatóak az újdonságok. El kellett utazni értük. Később kialakult egy ismeretségi köröm, akiktől vásároltam a lemezeket. Elmagyaráztam nekik, hogy mi érdekel, és mit hozzanak. Akkoriban négy kislemezt postai küldeményként vámmentesen lehetett küldeni. Ha öt volt, azért már vámot kellett fizetni. Azután adódott a lehetőség, hogy rendeljem a lemezeket. Küldtek katalógust, hogy milyen kislemezek jöttek ki, mi található a B-oldalon és mik uralják a toplistákat. Emellett hallgattam a Rádió Luxemburgot és a hasonló állomásokat, próbáltam beazonosítani a toplistán szereplő zeneszámokat. Akkoriban így boldogultunk, igyekeztünk feltalálni magunkat, mert nem volt internet. Persze nem mindig jártam sikerrel, de az ütős zeneszámok sosem kerülték el a figyelmemet. Emlékszem rá, Münchenben gramofont is adtak, és félrevonulhattam meghallgatni a zeneszámokat. Előfordult az is, hogy megvettem egy nagylemezt, csak egy dal miatt, mert még nem jelent meg kislemezen. Fontos volt jól válogatni, mert ha olyasmit veszek, amit nem használok, nem engedek le, akkor az kidobott pénz. Az is megtörtént, hogy valamely zeneszámnak nem jósoltam nagy sikert, de mégis felkapott lett. Ha erre nem éreztem rá, akkor utána iparkodtam beszerezni. Mi, lemezlovasok figyeltük is egymást, hogy ki mivel jön elő. A népszerűségi mérce pedig egyszerű volt, ha tömegesen táncoltak rá a fiatalok, akkor szerették a dalt. Ha félrevonultak, akkor az nem jött be. Ez most sincs másképp. Ha valamelyik dal tetszik a hallgatóknak, azt megjegyzik és kérik.