A Szekeres László Alapítvány szervezésében, a VM4K tevékenységének szerves részeként ismét megszervezésre kerülnek a budapesti székhelyű Semmelweis Egyetem Pető András Karának intenzív kurzusai, melyek a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára nyújtanak lehetőséget. A november 28-án, hétfőn kezdődő, két héten át tartó kurzus ezúttal is Szabadkán a Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény (Radić fivérek utca 67.
Kultúra
Paraczky László Az irodalom és a költészet, ezen belül is a szerelmes versek írásának motiválása volt a célja 2006-ban a szenttamási Kultúrotthonnak, amikor először hirdette meg Lenkin prsten elnev...
A Sao Paoloból érkezett CéU vasárnap este az újvidéki Városi Koncertteremben lépett fel. A művésznő műfaja nehezen definiálható. Valahol a brazil népzene és a világzene között helyezkedik el, egy k...
Pénteken este Sagmeister Laura és Siflis András Incognito című kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a Szabadkai Kortárs Galériában. A művészek képanyagai a kiállítótérben találkoztak először,...
Taylor Swift lett az év előadóművésze, és további öt díjat vehetett még át a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett Amerikai Zenei Díjak (AMA) átadásán.
Szabadka helyett idén először Zentán rendezték meg a Vajdasági Ifjúsági Fórum Kiállni sosem ART elnevezésű rendezvényét, amelynek keretében 4 fiatal képzőművész alkotásai tekinthetőek meg a Zentai

