Szerbia-szerte továbbra is magas a szabadtéri tüzek kockázata a tartósan magas hőmérséklet és a kiszáradt növényzet miatt. A legnagyobb figyelem a Delibláti-homokpusztára és a Kraljevo közelében fekvő Stolovi-hegységre irányul. A hatóságok szerint az országban az elmúlt időszakban 39 szabadtéri tűz volt aktív.
A Delibláti-homokpusztán a tüzet sikerült ellenőrzés alá vonni, a lángok nem terjednek tovább az érintett területről. A szakemberek azonban folyamatosan a helyszínen vannak, mivel továbbra is több tűzfészek ég. A tűz mintegy 2500–3000 hektárt érintett, elsősorban alacsony növényzetet, kisebb részben erdőt. Marko Marinković, a Vojvodinašume erdészeti, ökológiai és fejlesztési igazgatója szerint a tűz jelenleg mintegy 60 kilométer hosszú vonalon aktív. A lángok által érintett szakaszok 30–50 méter szélesek. A helyszínen három nagyobb és két kisebb tűzfészket oltanak, a munkában mintegy 300 ember és 70 munkagép vesz részt. Marinković szerint a helyzet stabilabbá vált, ugyanakkor nem várható, hogy a tüzet egy-két napon belül teljesen eloltják. A Delibláti-homokpusztán július 21-én észlelték először a tüzet, amelyet később többször is újra lokalizáltak, de augusztus 5-én jelentősen fellángolt.
A szakember szerint a tűz jelentős ökológiai károkat okozott. A teljes kárfelmérés után helyreállítási tervet készítenek, amelynek kidolgozását a tűz eloltását követő három hónapon belül tervezik. A szakemberek szerint a videómegfigyelés, a korai tűzészlelés és a korszerű technológiák kulcsszerepet játszanak a jövőbeni megelőzésben.
Súlyosabb a helyzet a Kraljevo közelében fekvő Stolovi-hegységben, ahol továbbra sem sikerült lokalizálni a tüzet. Nikola Petrić, a Srbijšume munkatársa szerint két tűzfronton folyik a védekezés, a munkát pedig az erős szél jelentősen megnehezíti. A meredek hegyoldalakon a földi oltás helyenként túl veszélyes a tűzoltók számára, ezért a lángok elleni küzdelemben helikoptert is bevetnek. A két front közötti, legintenzívebben égő területen összpontosítják a tűzoltókat és az erdészet munkatársait.
A Stolovi-hegységben eddig több mint 200 hektárnyi füves terület és alacsony növényzet égett le. Petrić is jelntős ökológiai károkra figyelmeztet: a térségben mintegy 700 növényfaj található, ami Szerbia teljes növényvilágának mintegy ötödét jelenti. A károk teljes mértékét csak a tűz eloltása után lehet felmérni.
A belügyminisztérium adatai szerint augusztus eleje óta nagyjából 1400 szabadtéri tüzet jegyeztek fel az országban. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a magas hőmérséklet, a tartós csapadékhiány és a száraz növényzet miatt a következő napokban is magas marad a tűzveszély. A lakosságot arra kérik, hogy ne gyújtsanak tüzet a szabadban, és minden észlelt tüzet haladéktalanul jelentsenek.
Nyitókép: Pexels.com



