2026. augusztus 14., péntek

Tűz ütött ki Tito egykori bugojnói villájában

Nagy tűz ütött ki pénteken Josip Broz Tito egykori bugojnói villájában. A romos állapotban lévő épület fölött hatalmas fekete füstfelhő volt látható – számoltak be szarajevói sajtóorgánumok.

A Gorica-hegyen, Bugojnóra néző egykori rezidencia Tito egyik legfényűzőbb pihenőhelyének számított. Az 1960-as évek végén épült, fából és kőből kialakított hegyi épületet úgy tervezték, hogy szervesen illeszkedjen a környezetébe. A villa nemcsak Tito pihenését szolgálta: vadászatai során számos külföldi állam- és kormányfőt, magas rangú katonai vezetőt, valamint diplomáciai delegációt is vendégül látott ott.

Tito 1980-as halála után az épület egy részét emlékhellyé, illetve speciális poliklinikává és üdülőhellyé alakították át. A Gorica-hegy stratégiai elhelyezkedése miatt azonban a boszniai háború idején többször is fontos katonai szerepet kapott, és súlyosan megrongálódott. Az épületet a háború alatt több alkalommal nehéztüzérségi lövedékek találták el. A keletkezett tűz teljesen megsemmisítette a fa szerkezeteket, a belső tereket, az egyedi bútorokat és a tetőszerkezetet. A tűz és a lövedékek gyakorlatilag minden éghető anyagot elpusztítottak, így mára csak a hatalmas vasbeton váz maradt meg.

A villa jelenleg romos állapotban van. Az elmúlt években ugyanakkor több kezdeményezés is született az épület felújítására és turisztikai célú hasznosítására.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pexels.com