Ahol a só íze a földből fakad

Bosznia-Hercegovina neve hallatán a történelmi kultúrák találkozása jut sokak eszébe. Igaz, ezt jócskán beárnyékolták a kilencvenes évek véres etnikai összetűzései, de ez az egykori jugoszláv tagköztársaság továbbra is vadregényes hegyekkel, kristálytiszta folyókkal, hangulatos óvárosaival és balkáni vendégszeretetével nyűgözi le az utazót. Itt, a Kelet és a Nyugat kereszteződésében, Bosznia minden utazót arra invitál, hogy lassítson le és fedezze fel a Balkán legizgalmasabb arcát.

A legtöbb turista persze a helyek ölelésében lévő, a smaragdzöld Neretva folyó által kettészelt Mostart, a kultúrák, vallások és történelmi korszakok mozaikkockáiból álló fővárost, Szarajevót látogatja meg, vagy pedig Međugorjére zarándokolnak el, hogy itt találják meg a lelki békét vagy pedig imádkozzanak a felépülésükért. 

Az utóbbi években pedig egy, a régi Jugoszlávia idején főleg ipari központként és a sóbányájáról közismert Tuzla az, amelyet egyre többen keresnek fel a térség országaiból és a világ különböző részeiről is. 

A Majevica-hegység lábánál lévő város elődjét először 950-ben mint magyar uralom alatt álló területet említik a források. A várost később Soli néven jegyezték fel, amivel a településen feltörő sós forrásokra és a város gazdaságát meghatározó sóra utal. Itt volt a Sói bánság központi vára is.

1463-ban az oszmánok Boszniával együtt a várost is elfoglalták. Mai neve is az oszmán korból származik: a „tuz” ugyanis törökül „sót” jelent.

1878-ban Bosznia-Hercegovina annektálásával Tuzla is az Osztrák–Magyar Monarchia része lett. Az első világháború végén az újonnan alakult Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz (1929-től Jugoszlávia) került, majd pedig a II. világháború alatt a Független Horvát Állam része lett. Az 1943. évi felszabadulása után jelentős iparvárossá nőtte ki magát és stabil vegy- és erőműipar épült, a város környéke ismert a só- és szénlelőhelyeiről. A boszniai háború alatt a bosnyákok által ellenőrzött terület volt. Ez alatt az idő alatt a nacionalista pártok egyike sem uralta a várost, így a különböző etnikumú menekültek helyzete is kedvezőbb volt itt. A szerb csapatok 1994 telén vették körbe a várost, amelyet folyamatosan gránátoztak. Ezek közül az 1995. május 25-i volt a legtragikusabb, amikor is az óváros központjában 71, az iskolaév végét ünneplő fiatal esett áldozatul a szerb csapatok gránáttámadásának.

Az óvárosban lévő Szabadság téren, Bosznia-Hercegovina legnagyobb közterén a vallások és a kultúrák, a hagyományok és a modernitás elegyül egymással. Amíg a tér egyik oldalán az Osztrák–Magyar Monarchia idejében barokk stílusban épített épület magaslik, a másikon a tuzlai mecset található. A tér központi részén szökőkút található, ennek homlokzatát a középkori Bosznia szimbólumai díszítik, a mecsettel szemben pedig egy török kőkút vizével olthatjuk a szomjunkat. Ottjártunkkor a tér egyik szegletében egy nyári mozit is kialakítottak, ahol az akkor éppen zajló Szarajevói Filmfesztiválon bemutatott filmeket vetítették.

A belváros hangulatos utcácskáin sétálva egyszerre érezni a régi idők balkáni báját és a mai Tuzla fiatalos pezsgését. Kávéházak teraszairól derűs beszélgetések zaja szűrődik ki, csevap, kebab és pizza illata lengi be a környéket, ahogyan elvegyül egymással a modern elektronikus zene az egyik helyi zenekar ex-Yu rockzenei feldolgozásaival, illetve az iszlám vallást különböző kiadványokkal népszerűsítő fiatalok által engedett zenével. A korzón pedig gond nélkül együtt sétálnak a modern, lenge ruhákat, illetve különböző színű csadorokat viselő hölgyek. 

Amennyiben pedig napközben némi felfrissülésre vagy pedig úszásra, lubickolásra vágyunk, akkor semmiképpen se hagyjuk ki a Pannon-tavakat, amelyeknek sós vize a régmúlt idők Pannon-tengerének emlékét őrzi, és amelynek örökségét a föld mélyéből fakadó sóforrások ma is életben tartják.
Itt nyaranta egyszerre találkozik a mediterrán nyár és a balkáni életöröm. A kavicsos partokon
családok, fiatalok és turisták élvezik a napsütést, miközben a víz tiszta, selymes hullámai frissítő úszásra hívogatnak. A teraszokon limonádéval vagy jóféle tuzlai sörrel olthatjuk szomjunkat, az éttermek, sütödék valamelyikében pedig az éhségünket is csillapíthatjuk, pénztárcabarát áron. 

A három tó mellett egy ötszintes, mesterséges, sós vizű vízesés is található két fürdőmedencével, ahol a sós víz párájának belélegzése nagymértékben elősegíti a stressz oldását, a légúti betegségek enyhítését, a fejfájás csillapítását és az általános egészség javulását. A fürdőben emellett park, különböző hosszúságú és nehézségű gyalogtúraút és egy neoliti falu maradványa is található. 

Az árakat illetőleg kellemesen meglepődtem, különösen a taxi fuvardíján. Mivel az óvárostól és a Pannon-tavaktól is viszonylag távol szállásoltak el minket, gyalog sok időbe telt volna eljutni oda.

Kiderült azonban, hogy mindkét irányba 300 dinárnak megfelelő konvertibilis márkáért simán megúsztam a „fuvaroztatást” és az egyébként szívélyes taxisofőrök felárat sem kértek a szombat a esti, illetve az éjszakai szállításért. Szülővárosomban, Zentán ugyanez a táv legjobb esetben is 500–800 dináromba került volna. Az italokat illetően a sör 3,5–4,5 KM, vagyis 210–270 dinár volt, az ételek közül a tuzlai csevap 9 KM-be, vagyis 540 dinárba, köretként a pomfrit 4,5 KM-be (270 dinárba került). A Pannon-tavakra a belépődíjért pedig napi 10 KM-t, vagyis nem egész 600 dinárt kellett kifizetni. 

Összegezve: Tuzla egyszerre város és legenda, ahol a só íze a földből fakad, a víz csillogása pedig a léleknek tart tükröt. Aki egyszer megáll a tavak partján, a fák árnyékában, az könnyen megérzi, hogy itt a természet és az emberi történelem harmonikus egymásba fonódása teremt különleges hangulatot.