– Zombor több téren is bajnok a szerbiai városok között: az alacsony átlagbérek, a rosszul végződött privatizációk, a magas fűtési díjak, a közigazgatásban alkalmazottak száma, a kommunális illetékek összege tekintetében mindenképpen – jelentette ki Miloš Šumonja, a Bolji Sombor polgárok egyesületének elnöke sajtótájékoztatón, amelyen Rajko Miranovićtyal, az Odgovor polgárok egyesületének képviselőjével közösen bejelentették, hogy a két egyesület koalícióban indul a helyhatósági választásokon.
– Elképesztő a napvilágot látott adat, miszerint a legutóbbi népszámlálástól máig 10,5 ezer polgár eltűnt a városból – mondta Šumonja. – Ez annyit jelent, hogy naponta három emberrel csökken a lakosság létszáma. Benne van ebben a természetes fogyatkozás is, de ugyanennyire benne van a tanult fiatalok, a szakemberek elvándorlása is. Tény, hogy ebben a városban gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem tapasztalható, a városvezetés pedig csupán esztétikai műtéteket végez az egyébként már haldokló páciensen, a megtartó erő hiányában szenvedő Zomboron.
Miranović szerint a polgárok sokkal rosszabbul élnek, mint négy évvel ezelőtt, fojtogatja őket a munkanélküliség, a beruházások hiánya, a magas közműdíjak, a kórházban pedig szégyenszemre hónapokig kell várakozni a kivizsgálásokra.
– Az utóbbi tizenöt évben ugyanazok forognak az igazgatói székekben, és nem történik semmi az általuk vezetett vállalatokban, a vezető politikai garnitúra kijelentéseivel ellentétben Zomborban történt a legkevesebb beruházás a vajdasági városok között – közölte Miranović. – Mindezek kapcsán úgy véltük, elérkezett az idő, hogy a polgárok kezükbe vegyék saját városuk irányítását, és ennek érdekében alakítottuk meg a polgári front elvén működő koalíciót. Az önkormányzati választásokon azok csatlakozását várjuk, akik tiszta életrajzzal indulnak, és nem állnak kapcsolatban a jelenleg a város élén álló Demokrata Párttal és a Szerbiai Demokrata Párttal – hangzott el a Bolji Sombor és az Odgovor egyesületek sajtótájékoztatóján.
